Nagyon komoly a szociális védelem, ingyenes vagy olcsó a minőségi oktatás, szigorúak a környezetvédelmi normák és kiváló az infrastruktúra. Hozzájön mindehhez a példátlan kulturális sokszínűség és a természeti szépségek bősége.
Félmilliárd lakosával Európa a legnagyobb vásárlóerejű egységes piac, s ha a világ nem is tartja valódi uniónak, mégis gazdasági óriás. Politikailag azonban törpe – méghozzá egyre kisebb. Századunk a nagy államok százada, s Kína, India, az Egyesült Államok és Japán további erősödése nyomán nemsokára a legnagyobb európai hatalmak is parányinak fognak látszani. Az EU három legnagyobb tagországa már most is alig képes kompenzálni Európa politikai súlyának csökkenését, feltartóztatni pedig végképp nem tudja a folyamatot. Ha az EU nem erősödik meg, ez az átrendeződés egyre intenzívebb lesz.
ELHANYAGOLHATÓ ENTITÁS. Az Európán kívüli világ nem fogja megvárni, hogy az európaiak kilábaljanak önmaguk keresésének agóniaszerű állapotából. Washingtonban, noha a nagypolitika főleg Irakkal van elfoglalva, kezd megszilárdulni az a stratégiai nézet, amely szerint a XXI. századot döntően az Egyesült Államok-Kína-India hármas fogja meghatározni. Japán szövetségesi szerepét adottnak veszik. Az amerikai-orosz viszonyt valahol a partnerség és a kiújult rivalizálás között helyezik el, ám Oroszországot nem tekintik stratégiai kihívásnak. A többi pedig néma csend. Amerikai szempontból a végeredmény az, hogy Európa nem okoz többé problémákat, miközben egységének hiánya miatt a belátható jövőben nem lesz képes hozzájárulni a világ problémáinak megoldásához. Pekingben, Moszkvában és Új-Delhiben ugyanígy vélekednek: Európát politikai entitásként elhanyagolhatónak tekintik.
“Az Európán kívüli világ nem fogja megvárni, hogy az európaiak kilábaljanak önmaguk keresésének agóniaszerû állapotából.”
Ilyen helyzetben vették, illetve veszik át újgenerációs vezetők a három legnagyobb EU-tag irányítását. Németországban másfél éve Angela Merkel kormánya van hatalmon, Franciaországban pár hete választották elnökké Nicolas Sarkozyt, Nagy-Britanniában pedig napokon belül Gordon Brown lesz a kormányfő. Ennek a triónak még a hónap vége előtt lényegi döntést kell hoznia az EU jövőjéről. A fő kérdés az, hogy az alkotmányos szerződés ügyében sikerül-e megállapodniuk a kibővített EU számára nélkülözhetetlen intézményi reformokról.
TÖRTÉNELMI HIBALEHETŐSÉG. A legcélravezetőbb az volna, ha a legfontosabb pontokra koncentrálnának. A francia és holland népszavazási vétó miatt elakadt alkotmány harmadik része nem egyéb a meglévő uniós szerződések összefoglalásánál. Ezt nyugodtan el lehet hagyni, hiszen a szóban forgó szerződések mindenképpen érvényben maradnak. Ami az alapvető jogok chartáját tartalmazó második részt illeti, azt ráér később is elfogadni, még ha az uniós hatóságok jogkörének bővülésével nőni is fog az EU demokratikus deficitje. Az alkotmány első része viszont elengedhetetlenül fontos, hiszen az rögzíti az új döntéshozatali rendet. Az erről szóló vita újbóli megnyitása és a már elért egyezség tartalmának felhígítása az EU jövőjét veszélyeztető történelmi hiba volna. Ha ez az ára az alkotmány megszületésének, akkor érdemesebb semmit sem tenni, és kivárni a megfelelőbb alkalmat.
Nagyon nagy tehát a tét Európa számára. Ha sikerül megmenteni az alkotmány lényegét, akkor az EU egyre meghatározóbb globális szereplővé válhat. A folyamat persze időt vesz igénybe, és fel fognak merülni további akadályok. Ha viszont a mostani kísérlet is kudarcot vall, vagy gyenge és haszontalan kompromisszummal végződik, akkor felgyorsul Európa hanyatlása.
Most Merkelen, Sarkozyn és Brownon múlik, hogy esetleges nézetkülönbségeik ellenére bebizonyítsák, tisztában vannak a kihívásokkal, amelyeket a globalizáció támaszt Európával szemben. A XXI. században az EU tagállamai csak annyira lesznek képesek érdekeik érvényesítésére, amennyire maga az EU is erős.
A szerző Németország volt külügyminisztere és alkancellárja, a német zöld párt, a Bündnis 90/Die Grünen egyik vezetője.
© Project Syndicate/Institute of Human Sciences, 2007
