Ennek oka, hogy egyes felhőtípusok néhány száz évvel ezelőtt még valószínűleg nem, vagy csak igen ritkán fordultak elő: ilyenek az úgynevezett éjszakai világító felhők is, amelyek valószínűleg a civilizációs tevékenység következtében jelentek meg. A NASA még az idén műholdat küld a világűrbe a különleges, és egyre gyakoribbá váló felhőféleség tanulmányozására.
Az általában nyolcvan kilométeres magasságban elhelyezkedő éjszakai világító felhőket nappal nem lehet észrevenni, ám este ezüstösen kéklenek az égbolton. Ezek a furcsa képződmények akkor keletkeznek, amikor a felső légkör hőmérséklete mínusz 130 Celsius fok alá süllyed, és a lebegő parányi porszemcsékre apró jégkristályok csapódnak ki. Ez eddig az északi és déli 50. és a 60. szélességi kör között fordul elő leginkább.
A meteorológusok feljegyzései szerint azonban az utóbbi évszázadban egyre közönségesebbé váltak e fellegek, kiterjedésük és fennmaradási idejük is nőtt, sőt, újabban a 40. szélességi kör környékén is megjelentek. Ennek pedig az lehet az oka, hogy az üvegház gázok – elsősorban a metán és a szén-dioxid – mennyisége alaposan megnőtt a légkörben. A felszínről felszálló vízgőz ugyanis már általában 15-20 kilométeres magasságban megfagy, a metán azonban ennél magasabbra száll, majd a felső légkörben az ultraibolya sugárzás hatására elbomlik, és egyebek mellett vízzé alakul; ez adja a világító felhők jég-utánpótlását.
A hamarosan a kozmoszba röpítendő AIM nevű szonda arra a kérdésre keres majd választ, vajon az űreszközök hajtóműveiből a felső légkörbe kerülő vízpára segíti-e a világító felhők képződését, és azt is kideríti majd, hogy a Földről, vagy a világűrből származik-e a kialakulásukhoz szükséges por.
