Társasházi kapcsolat

Meglehet, némi kétkedéssel hallgatják majd a közelgő filmszemlén a résztvevők azt a bejelentést, amellyel a Gyetvai Fivérek Rt. tulajdonosai állnak elő: a privatizált Pasaréti úti filmgyár területén kialakítandó két lakóház és egy irodaépület „fejében” a megmaradó filmgyári irodaépületből mozimúzeum születik, ahol helyet kap egy utómunka stúdió és egy art mozi is. A február elején sorra kerülő filmes megmérettetésen már konkrét szervezeti és működtetési feltételekkel is előálló cégcsoport vezetői szerint a megvalósuló komplexum jó esetben nullszaldóval kecsegtet, hiszen a 3,0-3,5 milliárd forintos beruházás mintegy 20 százalékát a kezdeti tervekben vállalt „közhasznú” mozimúzeum és kapcsolt részei emésztik fel.

Az egyébként 3 milliárdos éves forgalommal rendelkező cégnél mindmáig az 50-50 százalékot tulajdonló két testvér – Géza és Zsolt – kezében fut össze minden szál: az erős kontroll állítólag nem a munkatársakkal szemben táplált bizalmatlanságból, hanem személyes adottságokból fakad. A tervező, kivitelező, beruházó és üzemeltető tevékenységet folytató 150 fős saját létszámmal dolgozó – és még vagy 100 bedolgozót a holdudvarába vonzó – középméretű vállalkozás vezetői az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” bölcsesség alapján mérlegelnek minden döntést.

A FÖLDÖN JÁRNAK. Az alapok adottak voltak, hiszen édesapjuk is építész volt: az egri származású és ott számos lakóépületet, irodaházat jegyző, illetve a Heves Megyei Építő Vállalat igazgatójaként tevékenykedő Gyetvai Béla 1970-ben költözött fel családjával Budapestre. A fiúk számára ezután természetesnek tűnt, hogy a középiskola elvégzése után a Műszaki Egyetem építész karára iratkozzanak be. Az elméleti felkészülés közben azonban a családi gmk égisze alatt felépített házak körüli kulimunkából is kijutott nekik. Életkoruknál fogva minimális időt töltöttek alkalmazottként más cégnél, mondhatni belenőttek a vállalkozói létbe, aminek alapjául a nyolcvanas évek végén az édesapa vezette kisszövetkezet szolgált. Saját bevallásuk szerint már akkor is jellemző volt rájuk, hogy „nem jártak a fellegekben” – ezzel persze némiképp háttérbe szorítva személyes építőművészi ambícióikat. „Számunkra legalább annyira fontos egy általunk létrehozott épületnél, hogy jól működjön, mint az, hogy esztétikailag is tetszetős legyen” – összegzik üzleti filozófiájukat. Az építészek körében ritkának mondott kivitelezői és üzemeltetési hajlandóság a tagadhatatlan többletmunka ellenére számos sikerélményt hozott a testvérpárnak: a felhasználók visszajelzései erősítik például azokat a kapcsokat, amelyek nem engedik, hogy tulajdonosként eltávolodjanak saját választott szakmájuktól.

A családi kisszövetkezetről 1990-ben leváló testvérpár nevét viselő kft. már az első években közel 20 milliós forgalmat produkált, így 1996-ban 100 millióra emelve az alaptőkét felvették a mai – az első évben már 1 milliárdos forgalmat regisztráló – részvénytársasági formát. A tervezői, kivitelezői tevékenységre összpontosító, s jobbára családi házakat építő vállalkozásnak mindazonáltal kezdetben nem volt könnyű dolga, hiszen az emberek kezében a rendszerváltás után egy ideig még nem igazán halmozódott fel házépítésre elkülöníthető tőke. Az állami tulajdonú lakások megvásárlására koncentráló lakosság csak 1995-től bővült ki azokkal a hazatelepülő magyarokal, akik itthon újszerű minőségi igényeikkel részben fellendítették az inkább csak vegetáló magánépítkezési piacot. A szintén tőkehiányban szenvedő kis cég igazából csak akkor tudott előrelépni, ha valaki csendestársként apportált egy telket az arra építendő társasház értékesítéséből származó nyereség reményében.

EGYETLEN AJÁNLAT. Az első igazán nagy falat 1998-ban kínálkozott a cég számára, amikor az akkor már privatizált budai Dobozgyár helyén felépítették a Zsolt Udvarnak keresztelt épületegyüttest. „Mi későn érkeztünk ahhoz, hogy az államtól, önkormányzattól, vagy a KVI-től vásároljunk, ennélfogva a magán ingatlanpiacról kellett megélnünk” – egészíti ki a képet Gyetvai Zsolt. A gyárterület amerikai tulajdonosa által meghirdetett pályázaton lényegében a Gyetvai Fivérek Rt. tette az egyetlen értékelhető ajánlatot – szerencséjükre, hiszen tőkelehetőségeik nem nagyon tették volna lehetővé, hogy belemenjenek egy kíméletlen árversenybe. „A végeredmény négy év óta hibátlanul üzemel, s ez manapság mindenképpen becsülendő” – egészíti ki a képet a Zsolt Udvarban ingatlant vásárló Martos Péter, a hasonló méretű Golding Kft. tulajdonosa. „Pedig, ha valami kifogásom lenne, akár közvetlenül Gyetvaiéknak is elmondhatnám, hiszen gyakran összefutunk a garázsban” – teszi hozzá, ugyanis a két cég ugyanabban az irodaházban székel.

A FIABCI nívódíjjal kitüntetett komplexum megálmodóinak családi vállalkozása ma már egy testvérpárnál jóval bővebben értendő, hiszen több rokon is alkalmazottként tolja a közös szekeret – a fivérek azonban igyekeznek a családi és a céges ügyeket nem összemosni. Az egy gyermeket nevelő Zsolt és a négy gyerekről gondoskodó Géza ennélfogva szabadidejében külön utakon jár. Mint mondják, az utóbbi idők kedvezőtlen tendenciái és az elkerülhetetlen létszámcsökkentés következtében kényszerűen többet vállalnak, és a „főhadiszálláson” éppen eleget látják egymást.

Az aranykorként emlegetett 1995-2000 közötti időszakban igencsak meglóduló lakásépítési piacon a vállalkozók az óvatos, de biztos lépések taktikáját választották. „Nem akartunk átlépni a saját árnyékunkon, azaz igyekeztünk az átláthatóság keretein belül tartani a céget” – magyarázzák a nagy lakóparki beruházásoktól való távolmaradásuk egyik motívumát. A társasházi törvény híján akkor merész vállalkozásnak tűnő társasház-kezelés – minthogy a saját építésű ingatlanokra korlátozódik – egyre inkább beváltja kezdeti reményeiket. Néhány keserű tapasztalat azért e területről is adódott, hiszen az 1989-ben még a tanácsok által különböző jogcímeken tartós bérletbe adott, majd máig tisztázatlan körülmények között értékesített ingatlanokkal kapcsolatos bírósági perek igencsak megnehezítették a munkájukat.

A 2000-2003 közötti időszakban még rendre évi 3 milliárdos forgalommal büszkélkedő cég 2004-ben 30 százalékkal kisebb árbevétellel volt kénytelen beérni. Az okokat keresve a Gyetvai fivérek elsősorban a társasházi építkezés területén tapasztalható túltermelést, és a szakmai vállalkozások mellett megjelenő pénzügyi befektető cégek árleszorító hatását említik. A cégösszevonásokra kényszerült vállalatcsoport az ésszerű racionalizálás útját járva 2005-re már jobb eredményt prognosztizál: a költségeket lefaragó tulajdonosok intenzívebben vesznek részt a mindennapos feladatokból. A teljes forgalomból 15 százalékkal részesedő bérbeadás és társasház-üzemeltetés is egyre inkább felértékelődik Zsolt és Géza szemében, ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy jelenlegi, igen frekventált helyen lévő irodájukat is bérbe adják és egy szintén saját, ám kevésbé jól értékesíthető irodaházukba költöznek.

A cégvezetői habitussal inkább megáldott Gyetvai Zsolt szerint a tudatosság, a józan racionalitás nélkülözhetetlen az alaposan átrendeződött piacon – ahol annak idején olyan nagy nevekkel kellett versengeni, mint a Binder vagy a Globex -, ez ma akár a túlélés záloga is lehet. Az „elhullottak” esetéből okulva egyébként a kormányzati, illetve önkormányzati szervek által kiírt pályázatoktól azóta is tudatosan távol maradnak.