Ritka eset, hogy Európa – és a mi régiónk is – egyszerre két rendkívüli eseménysorozat záróakkordjának tanúja legyen. A múlt hét végén, nyolc hétig tartó kemény viták után, Németországban befejeződtek a koalíciós tárgyalások; 1969 után ismét (ezúttal másodszor) a konzervatív testvérpártok (CDU/CSU) és a szociáldemokrata SPD nagykoalíciója kormányoz. A berlini döntéstől alig néhány óra választotta el a varsóit: a szejm, Lengyelország parlamentje bizalmat szavazott Európa legjobboldalibb kormányának, amelyet a választásokon győztes Jog és Igazság párt (PiS) alakított meg.
Közép- és Kelet-Európa számára ez fontos tanulságokkal szolgál, és változásokat generál a régió külpolitikai magatartásában. A tanulságok elsősorban gazdasági természetűek, és ebből a szempontból a két – társadalmilag eltérő beágyazottságú – német politikai erő kompromisszumkészsége, illetve a súlyos problémákkal való szembenézés vállalása példamutató (vagy legalábbis az lehetne). „Wilkommen in der Jammerrepublik” (Üdvözöljük Kesergésköztársaságban) – írta a Der Spiegel a nagykoalíciós szerződés pragmatikus és igen kemény döntéseit köszöntő első kommentárjában. Például: az áfa kulcsának emelése 2007. január elsejei hatállyal 16 százalékról 19-re (kivétel: az élelmiszerek és a lakbérek); a személyi jövedelemadó legfelső kulcsának emelése 42-ről 45 százalékra; a nyugdíjazás korhatárának kitolása öt esztendővel, párosítva annak nyílt bevallásával, hogy a nyugdíjak néhány évig nem emelkedhetnek – mindezek egészen rendkívüli elszántságot jeleznek.
ILLÚZIÓK NÉLKÜL. Természetesen nincs garancia arra, hogy a radikális reformpolitika eléri-e a célt: a stagnáló gazdaság növekedési pályára állítását, a 11 százalékos munkanélküliség enyhítését, valamint a költségvetés nyomasztó, közel évi 40 milliárd eurós hiányának leapasztását. Angela Merkel, a német történelem első női kancellárja sem táplál illúziókat. „A matematikát nem lehet törvényen kívül helyezni” – mondta, bejelentvén, hogy csak 2007-ben lesz az alkotmánynak minden tekintetben megfelelő költségvetés, és 2008-ra lehet újra teljesíteni az EU stabilitási paktumában előírt kritériumokat.
Feszültségekkel terhes időszak várható, de ennek vállalása az egyetlen lehetőség – és nem csak Németország számára. Joggal írta az Economist vezércikke: „Egész Európa érdeke egy erős német reformkormány.”
Az új lengyel kormány „modelljét” éppen az jellemzi, amit a német megoldás elutasított: a kompromisszumok tagadása, a populizmus, a gondok reális felismerésére való képtelenség. A PiS az egypárti kisebbségi kormányzás mellett döntött. Következmény: a PiS-kormány egyaránt függ a baloldali demagóg jelszavakkal operáló Önvédelem párt és a klerikálfasiszta Lengyel Családok Ligája támogatásától. Így 19 százalékos munkanélküliség, tetemes költségvetési deficit, továbbá a zloty szeptember óta tartó, de az utóbbi két hétben felgyorsult árfolyamvesztése közepette a kormánynak nincs értékelhető gazdaságpolitikája.
KÜLPOLITIKAI VONZATOK. A berlini és varsói magatartás közötti különbség érdekes vonása, hogy a gazdaságra koncentráló német oldalról csak árnyalatnyi külpolitikai pályamódosítás várható: Schröder távozásával közelebb lépnek Washingtonhoz, és elmarad az a különleges tényező, amelyet orosz viszonylatban Putyin és Schröder személyes barátsága jelentett. Ez Közép- és Kelet-Európa országaitól nem igényli politikájuk módosítását.
Varsóban viszont a hiányzó gazdaságpolitika helyét foglalják el gazdasági hatást is kiváltó külpolitikai döntések. Az utóbbi hét két legfontosabb „terméke”, hogy a kormányprogram szerint Varsó csatlakozni kíván Amerika rakétaelhárító („csillagháborús”) rendszeréhez, továbbá nem jelölik meg – a régióban egyedül – az euróövezethez történő csatlakozás időpontját. Az utóbbihoz a kormányfői kommentár: „Nem kell elhamarkodni.” A hivatalos közlés: a csatlakozás szándékáról is népszavazást kell tartani. Az irányzat világos: egyoldalú amerikai orientáció; az orosz-lengyel viszony további romlása; gyanakvás és távolodás az Európai Uniótól.
A legkevesebb, ami mondható: az új varsói rezsim megnehezíti a regionális – és ezen belül a visegrádi csoporton belüli – együttműködést. Ez pedig előbb-utóbb valamilyen regionális választ igényel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
