Fél tüdővel

Sokkal jobban járna a mátrai erőmű, ha nem az áramot, hanem szén-dioxid-kibocsátási kvótáit értékesítené az európai karbonpiacon. Az erőműtársaság a legnagyobb magyarországi kibocsátó, éves szinten 6,8 millió tonna szén-dioxidot engedhet büntetlenül a légkörbe, ennek 42,5 milliárd forintra tehető az értéke a jelenlegi európai piaci árakon. Ha ennyit nem is fognak áruba bocsátani, legalább lesz eladó kvótájuk, nem úgy, mint a magyarországi kibocsátók többségének. Az érintett több száz, kisebb lobbierejű cég ugyanis a tervezett működéséhez szükséges szén-dioxid kvótát sem kapta meg, így milliós, tízmilliós költségnövekedéssel kell számolniuk.

TÉVES DIAGNÓZIS. Magyarországon kétszázegynéhány társaságot érintenek a kibocsátás-kereskedelmi rendszer szabályai (lásd külön anyagunkat). Tavaly, a hazai szabályozás előkészítésekor még úgy tűnt, a magyar kibocsátók pluszforrásokhoz is juthatnak az emissziós piacon, miután a nehézipar leépülésével kiotói vállalásaink már régen teljesültek, ezért nem kell további kibocsátás-csökkentésre kényszeríteni a magyar erőműveket, ipari üzemeket. Magyarország a klímavédelmi egyezményben azt vállalta, hogy az 1985-1987-es szinthez képest a 2008-2012 közötti időszakban átlagosan 6 százalékkal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást 2010-ig. Ehhez képest, már 2000-ben 15 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt juttattunk a levegőbe, mint a nyolcvanas évek közepén. Kevés európai ország tudott erre az időszakra ilyen kedvező változást felmutatni. Az uniós Tizenötök többségében ugyanis már évtizedekkel korábban megtörtént a tetemes kibocsátás-csökkentést eredményező ipari szerkezet- és technológiaváltás. Így ott érthető módon már az előkészítés során rendkívül éles viták folytak az egyes ágazatok, társaságok kvótáiról. A magyar kibocsátók a kívülállók hűvös nyugalmával figyelték ezt a marakodást.

A szétosztandó magyar nemzeti kibocsátási kvóta meghatározásakor azonban, úgy tűnik, rossz forgatókönyvet készítettek vagy választottak az illetékesek. Baljós jel volt, hogy Brüsszel azonnal elfogadta a magyar tervet. Míg a tagországok többsége alkudozásba bocsátkozott az uniós hivatalokkal, s némelyik máig nem tudott megállapodni a nemzeti kvóta nagyságáról, a magyar kvótát tavaly decemberben elfogadta az Európai Bizottság. Mára azonban kiderült – legalábbis a kárvallott cégek ezt állítják -, hogy ez nem fedezi az érintett ágazatok tényleges szén-dioxid-kibocsátását. Ekkor kezdődött az ágazati lobbizás. Az osztozkodás során információink szerint a nagy erőművek (mint például a mátrai, vagy a Duna-menti) voltak az erősebbek, ezért kevésbé jártak rosszul, mint mondjuk a cementipar vagy a távfűtő művek.

A cementipari társaságok átlagosan 15 százalékkal kaptak kisebb kvótát, mint amiről az előkészítés során szó volt. „A kvótahiány többletköltségeit egyelőre nem tudjuk megbecsülni, de az nyilvánvaló, hogy a piaci igények növekedésével együtt felfutó termeléshez nem lesz elég a kapott emissziós kvóta” – mondja Csörge Tibor, a Duna-Dráva Cement Kft. beremendi gyárának főtechnológusa. Információik szerint a helyzet ennyire csak a német versenytársaknál rossz. Az egyes társaságok kvótáit egyébként még nem véglegesítették, ezért a cementipari cégek bíznak benne, hogy változik a helyzet.

Árrobbanás

Az elvben 2005 januárjától működő európai emisszió-kereskedelmi rendszer bevezetésének az volt a célja, hogy a kiotói egyezményben vállaltaknak megfelelően a lehető leggazda­sá­gosabban legyen csökkenthető az üvegházha­tá­sú gázok kibocsátása. Azok az energetikai, és más ipari társaságok, amelyek tevékenységük során szén-dioxidot juttatnak a légkörbe, első lé­pésként – egy meglehetősen bonyolult és hosszadalmas eljárás során – ingyenesen jutottak erre vonatkozó kvótához. Ha a működésük során ennél több légszennyező anyagot bocsáta­nak ki, a hiányzó mennyiséget a nemzetközi kvó­tapiacon kell megvásárolniuk. Ha viszont kevesebb szén-dioxiddal szennyezik a légkört, a megtakarított mennyiséget eladhatják. Az európai karbonpiacon az év elején 6 euró volt egy tonna szén-dioxid ára, ma 23 euró körüli.

A távfűtő művek nem ilyen optimisták. Bár a nagyobb magyarországi városokban már korszerű, környezetbarát fűtőművek dolgoznak, amelyek az úgynevezett „hulladékhőt” is hasznosítják, mégsem elegendő számukra a kiosztott kvóta. „Jelenleg félszáz társaság kezelésében 1800 megawattnyi ilyen, úgynevezett kogenerációs kapacitás üzemel, amelyek révén a korábbinál évi 2 millió tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe” – mondja Bercsi Gábor, a Sinergy Kft. ügyvezetője, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKTE) szakmai alelnöke. A kiosztási lista tervezete szerint ők 6-8 százalékkal kisebb kvótát kapnak, mint ami a működésükhöz szükséges volna. „Ha ezt a hiányt a nemzetközi kvótapiacon kell pótolni, az egy átlagos méretű fűtőerőmű esetében évi 30 millió forintos költségnövekedést okoz, ami 4 százalék körüli áremelkedést indukálhat a távhőszolgáltatásban” – érvel az MKTE szakmai alelnöke.

PÁNIKKELTÉS? A környezetvédelmi tárca szerint pánikra semmi ok: korai még ítélkezni a kiosztási lista felett. Nem tudni ugyanis például, hogy milyen lesz az idei tél, márpedig az időjárás alapvetően befolyásolja a távfűtő erőművek termelését, és ezzel kibocsátását is. Szerintük egyébként az okozott és okoz némi gondot, hogy miután a 2005-2007-es időszakra vonatkozóan Brüsszel jóváhagyta a 93 millió tonnás kiosztható magyar nemzeti kvótát, előkerültek olyan társaságok, amelyekkel korábban nem számoltak, pedig érintettek. A nemzeti kvóta meghatározása ugyanis alapvetően önbevallásos alapon történt, így amelyik cég 2004-ben nem jelentkezett a minisztériumnál, azzal nem is tudtak számolni. „Másrészt az eredeti elképzelések között nem szerepelt, hogy a nemzeti kvóta 2,5 százalékát nem ingyenesen, hanem árverés útján osztják ki, ez a Pénzügyminisztérium utólagos kérése volt” – mondja Feiler József, a környezetvédelmi tárca illetékes osztályvezetője.

Hasonlóan óvatosan fogalmaz Kaderják Péter, az előkészítésben is részt vevő Regionális Energiagazdasági Kutató Központ (REKK) vezetője. Úgy véli, miután a kvótapiacon az árak gyorsan és folyamatosan emelkednek, érthető módon minden cég sokkal jobban odafigyel a területre. Szerinte egyébként akkor lehetett volna igazán jól belőni a kvóták nagyságát, ha nem ingyenesen, hanem teljes egészében aukción jutottak volna hozzá a cégek a kibocsátási egységekhez.

SOK VAGY KEVÉS. A nemzeti kvóta, illetve az egyes kibocsátók kvótáinak meghatározásakor egyébként szerinte hiba lett volna abból kiindulni, hogy az ország már jelentősen túlteljesítette kiotói vállalásait. Az engedélyeket a tényleges tevékenységhez kell igazítani. Ennek megfelelően a REKK vezetője szerint nemhogy alul, de inkább túlallokálták a magyar kibocsátókat.

Akárhogyan is, a 2005-ös kibocsátásokkal már 2006 elején el kell számolni. Ezért különösen sportszerűtlennek tűnik, hogy még mindig nem ismertek a végleges mennyiségek, hiszen még ma is lobbisták járják a környezetvédelmi tárcát, és igyekeznek egy-egy ágazatnak újabb és újabb százalékokat kijárni, amit nyilván csak másoktól vehetnek el. Tehát már azok is örülhetnek, akik végül nem kerülnek a mainál rosszabb helyzetbe, amikor a hónap végén véglegessé válik a kiosztási lista.