Gazdaság

Találnak rá gyógyírt?

A magyar gyógyszergyártók exportját súlyosan érinti, hogy július elsejétől megszigorítják az idén bevezetett orosz központi gyógyszer-támogatási rendszert.

Jóllehet, Oroszországban sok mindenre fel kell készülni, a Richter készítményeit szállító sofőr, s a kamiont kísérő biztonsági őr aligha gondolta volna, hogy ezúttal rajtuk a sor. Múlt szerdán, a Riga és Moszkva közötti autóút mentén parkoló, mintegy 600 ezer dollárnyi (azaz 120 millió forintnyi) Richter-termékkel megrakott kamion mellett két Zsiguli fékezett. A hat támadó egyike elektrosokkal bénította meg a biztonsági őrt. Őt a támadók a közeli erdőbe vonszolták, a sofőrt pedig magukkal vitték. A dráma ezúttal mégis viszonylag szerencsés véget ért, hiszen a sofőrt a kamionnal együtt elengedték – miután kirakodták az igen értékes gyógyszereket.


Találnak rá gyógyírt? 1

Moszkvai gyógyszertár. A magyar szerek is hátrébb szorulhatnak a polcokon.

TÁMASZ NÉLKÜL. A Richternek van ugyan biztosítása az efféle esetekre, a cég számára azonban a lehető legrosszabbkor jött az incidens, hiszen a legfontosabb exportpiacát adó oroszországi szállításokkal amúgy is gondok adódtak. Egy május végén megjelent orosz egészségügyi minisztériumi rendelet az egyetlen, központilag létező, nagy volumenű orosz gyógyszerprogramot szigorította meg. A leginkább talán a hazai közgyógyellátási rendszerhez hasonló támogatási programban az állami alkalmazottak, a veterán katonák és a nyugdíjasok ingyenesen, vagy erősen támogatott formában juthatnak gyógyszerekhez. Az ez évben indult, 1,83 milliárd dollárnyi (mintegy 370 milliárd forintnyi) költségvetési forrást felemésztő programot azonban június elsejei hatállyal úgy módosították, hogy az import gyógyszerek támogatását a 40 százalék körüli szintről 30 százaléknyira szorítják le. Az orosz Vedomoszti hetilap értesülései szerint e listán az eddig ott szereplő 27 Richter-gyógyszerből 21 marad fenn (pontosabban 8 lekerül és 2 új felkerül).

A hírben más magyar gyártókról nem esett szó, de Marosffy László, az Egis vezérigazgató-helyettese elmondta: társaságuk 5 terméke került le, illetve 6 került fel a mintegy 1100 terméket tartalmazó listára. A bekövetkező kedvezőtlen változások miatt havonta mintegy 300 ezer dollárral, azaz az év hátralévő részében mintegy 1,8 millió dollárral csökkenhet a cég bevétele. Ezt arra a számításra alapozzák, hogy az eddigi havi 1 millió dollárról 700 ezerre csökkenhet a támogatott körbe történő szállítás.

A 3,6 milliárd dollárosra becsült orosz gyógyszerpiacon a legerősebb cégek közt lévő Richter készítményeit ez az intézkedés hátrányosabban érinti, mint az Egist. Beke Zsuzsanna, a Richter kommunikációs igazgatója kérdésünkre megerősítette, hogy a társaság erre az évre mintegy 20 millió dolláros kieséssel számol, ami a teljes tavalyi export csaknem ötöde. A támogatott kör változtatása esetén a Richternél is a jobban fogyó szerek estek áldozatul. Éppen az a 8 szer kerül ki, amely eddig a támogatással gazdára találó termékek forgalmának 80-90 százalékát adta. (A Richter teljes orosz exportjának csak mintegy 20 százalékát teszik ki a központilag támogatott gyógyszerek, a többit jellemzően önkormányzatoknak, nagyobb cégeknek tenderek keretében értékesítik, mert Oroszországban nincs a magyarhoz hasonló központi gyógyszerkassza.)

A Richternek ugyanakkor hosszabb távon kevéssé kell aggódnia, mert oroszországi, jegorjevszki gyára révén mégis lehetősége lesz a legjobb profitot hozó készítményei oroszországi gyártására, s a most hozott piacvédelmi intézkedés kivédésére. Méghozzá oly módon, hogy a hatóanyagokat Magyarországról szállítja, de a tablettázást Oroszországban végzi – erről a stratégiáról azonban még nem közöltek részleteket a cégnél.





Találnak rá gyógyírt? 2
Találnak rá gyógyírt? 3
Találnak rá gyógyírt? 2

TÖRÉS. Az orosz támogatási program átalakulása némiképp megtörheti a látványosan felívelő export növekedési ütemét, bár e tekintetben a szakértők álláspontja megoszlik. Korondán Gábor gyógyszerpiaci szakértő szerint reálisnak tűnik a Richter által előrevetített 20 millió dolláros kiesés, hiszen a 100 millió dollárnál is magasabb tavalyi exportot a jegorjevszki gyár aligha képes ilyen rövid idő alatt teljesen kiváltani. Korondán arra is felhívja a figyelmet, hogy bár az intézkedés csökkentheti a Richter kivitelének abszolút nagyságát, relatíve akár tovább erősítheti a cég helyzetét azon Oroszországba exportáló konkurenseihez képest, amelyek nem rendelkeznek helyi gyártói kapacitással. Mindemellett a támogatási rendszer könnyen tovább változhat, hiszen a szabályozás még gyerekcipőben jár.

A Portfolio.hu internetes portálon közzétett Citigroup-elemzés viszont nem 20 millió dolláros, csupán 3,5 millió dolláros exportkiesést tartalmaz 2005-re. Robert Bonte-Fridheim elemző ezt azzal magyarázza, hogy a folyatódó kiszállítások nyomán további 9 millió dollárnyi készítmény a második félév során is eladható. Így a Citigroup orosz piacot jól ismerő elemzőjének becslése szerint a tavalyi 109 millió dollárról 153 millió dollárra nőhet a Richter exportja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik