Akit behatóbban is érdekelnének a fent említett David Hotchoz designer, a kábeldzsungel felszámolójának munkái, az a mester remekműveivel megismerkedhet az interneten (www.hotchoz.com). Akit viszont egy intelligens ház életre hívása érdekel, az keresse fel a világhálón a berlini High-tech Haust, ami tulajdonképpen kísérlet annak demonstrálására, hogy mennyire élhetők a túlságosan „kiművelt” háztartások (www.t-com-haus.de). Noha nincs kétségünk afelől, hogy kellemes lehet benne az élet, biztosra vesszük, hogy a berlini épületben nem szorgoskodik majd egyetlen valamirevaló humanoid sem, amely a berendezéseken kívül alapvető kényelmi szolgáltatásokat nyújtana. Ez hiányzott a floridai egyetem gépi-intelligencia szakos hallgatóinak, akik a saját szórakoztatásukra megalkották azt a robot-hűtőszekrényt, amely az egész kutatórészleget ellátja hűs italokkal. A rendelés a hálózaton keresztül történik, Koolio, a robot a rendelésről érkező jelet egy vezeték nélküli hálózati kártya segítségével kapja meg. Az információból kiderül számára, hogy a kért italt az emelet mely szobájába kell szállítania, ezután pedig teljesíti a küldetését (www.mil.ufl.edu/~brian/Koolio/Koolio.htm). Egy Koolióval kiegészült háztartásban nyílván a lakók is alaposan átgondolják, hogyan óvják értékeiket. Nos, intelligens házat értelemszerűen intelligens kilinccsel érdemes óvni a betolakodóktól. Olyannal, amelynek kinyitásához nem kell kotorászni a táska alján lévő kulcsok után, lévén, az ember biometrikus azonosítással kerülhet az ajtón belülre (www.matabiotech.com/prod.html). Vagyis elég odatartania az ujját a kilincshez, és ha a mintavétel egyezik a betáplált adatokkal, máris befáradhat.
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 13:51 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
