Korkép

Jenny Francois meg van elégedve a helyzetével. Munkája nem kimondottan izgalmas ugyan – a francia Macif biztosítótársaságnál adatokat visz be űrlapokról számítógépbe -, ide nem is megerőltető.

Az 58 esztendős François, hála a nagyvonalú nyugdíjrendszernek, immár három éve úgynevezett előnyugdíjban van, ami azt jelenti, hogy hetente csak két napot dolgozik, viszont így is 1200 eurót kap, azaz korábbi teljes fizetésének több mint 70 százalékát viheti haza. Az összeg némileg csökkenni fog két év múlva, amikor eléri a hatvanat. „Számomra nagyszerű ez a rendszer, és úgy gondolom, hogy minden alkalmazottnak kijárna” – mondja elégedetten.

A jövő nyugdíjasainak azonban világszerte meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy ők már egyre kevésbé számíthatnak ilyen nagyvonalú ellátásra. Az üzenetet nem könnyű elfogadtatni. Franciaországban például két éve országos sztrájkokhoz vezetett, hogy a kormány – az államháztartási csőd elkerülése végett – megnövelte a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt. Olaszországban és Németországban szintén tömeges tiltakozás fogadta a hasonló intézkedéseket.

India és Kína: másképp rossz Tisztán demográfiai szempontból a világ két legnépesebb országa közül India ma sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint Kína. Igaz, ha az oktatási helyzet nem javul, az ország gazdasága érdemben aligha élvezi majd fiatalabb társadalma előnyeit. Mindazonáltal tény: a ma egymilliárdos indiai lakosság 2035-re várhatóan eléri az akkor 1,4 milliárdos kínai lélekszámot, majd 2050-re 1,57 milliárdra bővül – miközben egyre fiatalodik. A népszámlálási hivatal szerint jelenleg 40 százalék a 18 évesnél fiatalabbak aránya, s 2015-ben a népesség 55 százaléka lesz 20 év alatti. Úgy tűnik tehát, hogy bőségesen lesz munkaerő a gazdasági potenciál demográfiai gondoktól mentes kibontakoztatásához. Az indiai lakosság 2035-re eléri az akkor 1,4 milliárdos kínai lélek-számot. Kínában ellenben, még ha a túl-népesedés megaka-dályozása szempontjából indokolt volt is, a demográfiai összetétel alakulását tekintve súlyos következményekkel járt az „egy gyerek” politika, amely a kínaiak többségének megtiltja, hogy egynél több utódjuk legyen. Mára rengeteg családra érvényes a 4-2-1 öszszetétel, vagyis az, hogy a família négy nagyszülőből, két szülőből és egy gyerekből áll. Jelenleg a lakosság 14 százaléka 60 évnél idősebb, ám negyedszázad múlva ez az arány 25 százalékra nő – így Kína népessége lesz az egyik legöregebb a világon -, s akkor a mai hárommal szemben már csak két aktívra jut majd egy nyugdíjas. Mindez különösen aggasztó annak fényében, hogy az egy főre jutó éves nemzeti jövedelem mindössze ezer dollár. Más országokban a lakosság hasonló arányú elöregedéséhez többször ekkora jövedelem társul. Ráadásul a nyugdíjreform ellenére a rendszer ma még a dolgozóknak csupán egyötödét fedi le – főként a városokban élőket -, s egyelőre nincs megoldva, hogy a munkahelyet változtatók magukkal vihessék a nyugdíjukat. Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) prognózisa szerint az országos nyugdíjrendszer jelenlegi 6,2 milliárd dolláros hiánya 2033-ra 53,3 milliárdra duzzad, aminek megakadályozására elemzők azt javasolják, hogy a munkáltatóktól, a munkavállalóktól, a pénzügyi tárcától és az országos lottóból származó nyugdíjala-pot az államkötvények és bankbetétek helyett magasabb hozamú – akár külföldi – eszközökbe fektessék. Peking azt tervezi, hogy a nők 55 és a férfiak 60 éves nyugdíjkor-határát 2030-ig egységesen 65 évre emeli, ám a válság elkerüléséhez alighanem nélkülözhetetlen lesz az „egyke törvény” további lazítása.                        BW

Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő a választói népszerűség elveszítését kockáztatja azzal a tervével, hogy 2017-ig 14-ről 18 százalékra emeli a nyugdíjjárulékot, egyben az átlagkereset 59 százalékáról annak 50 százalékára csökkenti az időseknek járó juttatást. Az Egyesült Államokban heves vita van kibontakozóban George W. Bush elnök azon javaslatáról, amely szerint az alkalmazottak személyi befektetési számlákra utalhatnák a társadalombiztosítási befizetéseik egy részét. Az utóbbi időben a világ számos más országában – így egyebek közt Finnországban, Görögországban, Dél-Koreában és Brazíliában – dolgoztak ki vagy fogadtak el javaslatokat a juttatások megkurtításáról, a korhatár emeléséről és a járulékok növeléséről.

A nyugdíjperspektívák romlásában a történelem egyik legnagyobb társadalmi változása fejeződik ki: a baby-boom generáció megöregedése. A 60 évnél idősebbek tábora évi 1,9 százalékkal nő – 60 százalékkal gyorsabban, mint a világ teljes népessége. Bő fél évszázada, 1950-ben globális átlagban tizenkét 15 és 64 év közti emberre jutott egy nyugdíjas korú, ma ez a szám kilenc, 2050-re pedig az ENSZ népesedésügyi hivatala szerint már négyre csökken. Addigra – a történelemben először – az idősek többen lesznek a gyerekeknél.


KEVESEBB NYUGDÍJ. Ilyen kilátások mellett valószínűnek tűnik a nyugdíjjuttatások további visszafogása. „Nem is merek a gyerekeim nyugdíjára gondolni” – mondja a 72 éves olasz Lina Iulita hazája súlyos finanszírozási gondokkal küszködő nyugdíjrendszerére utalva. Lakóhelyén, Dormelettóban a kávézók tele vannak öregekkel. A város 75 évnél idősebb lakossága 1971 óta megkétszereződött, a 6 év alatti gyerekek száma viszont egyharmadával csökkent. Bezártak több általános és középiskolát, miközben virágoznak a nyugdíjasklubok.

A trend Nyugat-Európában és Japánban követeli a legnagyobb figyelmet, ahol a munkaképes korú népesség az idén 0,6 százalékkal csökken. Az előrejelzések szerint 2025-re a 15 és 64 év közöttiek száma Spanyolországban 10,4, Németországban 10,7, Olaszországban 14,8, Japánban 15,7 százalékkal lesz kisebb. Ám az öregedés sok feltörekvő országban ugyanilyen drámai. Így például Kínában, ahol 2020-ra 265 millió 65 évnél idősebb ember lesz, vagy akár Oroszországban és Ukrajnában is. A nyugat-európai cégek nem számolhatnak örökre az olcsóbb cseh, magyar és lengyel munkaerővel sem, mivel ezekben az országokban is gyorsan idősödik a népesség. Húsz éven belül a kelet-ázsiai tigrisgazdaságok is elveszítik fiatalosságukat: Dél-Koreában, Thaiföldön, Tajvanon, Szingapúrban és Hongkongban az átlagéletkor addigra 40 év lesz. Ugyanebben az időszakban India, Indonézia, Brazília, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Irán és Egyiptom még a munkaképes korú lakosság bővülésével számolhat, ám a demográfiai görbe ezekben az országokban is hasonló a fejlett világéhoz, csak náluk egy vagy két generációval később jelentkeznek majd a hatásai. „A munkaerő öregedése a legnagyobb kihívás, amellyel a döntéshozóknak a következő húsz évben szembe kell nézniük” – szögezi le Monika Queisser, az OECD nyugdíjszakértője.

A változás mögött mindenütt ugyanaz a két alapvető tényező áll: a szülési ráta csökkenése és az élettartam növekedése. Mindkettőben a XX. század óriási fejlődése nyilvánul meg. A születésszabályozás és a nők lehetőségeinek javulása nyomán a világ legtöbb részében ma már csak 1 és 2 között van az egy nő által szült gyerekek átlagos száma (a kevés kivételek egyike a szubszaharai Afrika), szemben az 1950-es években regisztrált 5-6-tal. Szakemberek szerint a 2,1-es szülési ráta az, ami alatt a népesség fogyatkozni kezd. Ugyancsak az ötvenes évek óta – szintén az orvostudomány vívmányainak köszönhetően – 20 évvel emelkedett, s ezzel 66 évre nőtt a világ népességének átlagos életkora.

DEMOGRÁFIAI OSZTALÉK. A világháború utáni időszak nagy részében érvényesült a közgazdászok által „demográfiai osztaléknak” nevezett jelenség, amire a gyors fejlődés egyszeri esélyeként tekintettek a megfelelő növekedési politikát folytató országok. Ahogyan a baby-boomerek elérték a munkaképes életkort – előbb a fejlett Nyugaton és Japánban, majd Latin-Amerikában és Kelet-Ázsiában -, a munkaerő hirtelen növekedése megteremtette az alapot a látványos gazdasági fellendüléshez.

Pánikra semmi ok? Sötét jóslatot fogalmazott meg a XVIII. század végén Thomas Robert Malthus angol tiszteletes, mondván: a népesség olyan ütemben növekszik, hogy az élelmiszer-ellátás nem fogja fedezni a szükségleteket, így drámaian süllyed majd az életszínvonal. Ma egyfajta fordított malthusianizmus kezd uralkodóvá válni, amelynek képviselői szerint a túl kevés születés, az aktívak számának csökkenése és a népesség elöregedése veszélyezteti a jólétet. Ám amiként a hajdani derék egyházfi nem számolt azzal, hogy az ipari forradalom vívmányai révén a jövedelmek gyorsabban nőhetnek a populációnál, úgy a mai borúlátók is figyelmen kívül hagynak egy alapvető tényezőt, nevezetesen azt, hogy a termelékenység javulása semlegesítheti a társadalmak elöregedésének problémáját. A legtöbb ipari országban 2050-ig nagyjából a kétszeresére emelkedhet az egy főre jutó GDP alapján számított átlagos életszínvonal. Az állami nyugdíjrendszerek finanszírozását ettől még át kell alakítani, de a feladat korántsem olyan gigászi, mint azt sokan hiszik. Vegyük például Japánt, ahol az ezredfordulótól 2050-ig várhatóan 36 százalékkal zsugorodik a munkaképes korú lakosság. Ez katasztrofálisan hangzik – különösen mivel közben nő a 65 év fölöttiek száma -, ám a termelékenység javulása elháríthatja a válságot. A termelékenység 1980 óta évente átlagosan 2 százalékkal nőtt, s ha ez így marad, akkor 2050-ig az egy dolgozóra jutó kibocsátás 169, a japán GDP pedig 72 százalékkal bővül. Igaz, több lesz az idős ember – magasabb egészségügyi szükségletekkel -, de miután csökken a gyerekek és a középkorúak száma, így mindent egybevéve a termelékenység évi 2 százalékos javulása esetén 2050-re 71 százalékkal nőhet az egy főre jutó jövedelem. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában az elmúlt két évtized termelékenységn-övekedési szintjének fenntartása elegendő ahhoz, hogy az évszázad közepére az életszínvonal a jelenleginek a kétszerese legyen. Franciaországban némi javulás szükséges ehhez. A legrosszabb helyzetben Németország van, de az életszínvonal megkétszerező-dése ott is elérhető, ha a termelékenység-javulási ráta 0,5 százalékponttal, 2 százalékra nő.  A termelé-kenység persze nem varázsszer, tekintve, hogy a legtöbb nyugdíjrendszerben a juttatást a bérekhez kötik. Így a termelékenység fokozódása nemcsak a béreket és a társadalombiztosítási bevételeket nyomja fel, hanem a nyugdíjakat is. A megoldás: a bérnövekedésnek csak részben szabad megjelennie a nyugdíjakban. Így az oktatás és az innováció révén gondoskodni lehet arról, hogy a jövőt ne a demográfia, hanem a technológia hatá-rozza meg.                    BW

Később, amikor szülők lettek, nekik maguknak már kevesebb gyerekük volt, így viszont többet költhettek árukra és szolgáltatásokra, valamint utódaik iskoláztatására. A folyamat harmadik stádiumában azonban ugyanez a népes generáció kilép az aktív korból. Nemzetek felemelkedése vagy bukása múlhat azon, hogy mennyire hatékonyan tudják kezelni e változást – s a siker vagy kudarc gyökeresen átalakíthatja a világgazdaságot. A növekedés két fő összetevője a munkaerő gyarapodása és a termelékenység javulása. Azok az országok, amelyek nem tudják fenntartani a munkaerő nagyságát – akár meggyőzve az idősebb dolgozókat a későbbi nyugdíjba menetelről, akár munkavállalásra bírva a háztartásbeli nőket, akár több bevándorlót fogadva be -, kizárólag a termelékenység fokozásával őrizhetik meg a jelenlegi növekedési ütemet. Ez különösen nagy kihívás Nyugat-Európában, ahol 1995 óta évente átlagosan csak 1,3 százalékkal javult a termelékenység.

Ebből a szempontból az Egyesült Államok viszonylag jó helyzetben van, dacára a nyugdíjrendszer és az idősek egészségügyi ellátásáért felelős Medicare problémáinak. A globális átlagnál valamivel magasabb szülési rátának és az évi 900 ezer legális bevándorló érkezésének köszönhetően az amerikai lakosság lélekszáma 2025-re várhatóan 358 millióra gyarapszik a mai 285 millióról, miközben az átlagéletkor – csak 3 évvel növekedve – 39 évre emelkedik. Emellett világviszonylatban az amerikai az egyik legdiverzifikáltabb nyugdíjrendszer az állami társadalombiz-tosítással, a vállalati nyugdíjakkal és a megtakarítási számlákkal.

Politikusok világszerte igyekeznek elérni, hogy növekedjenek a magán-megtakarítások, több legyen a fiatal bevándorló, mérséklődjenek az időskori ellátás költségei, a vállalatok pedig ne bocsássák el idősebb alkalmazottaikat, vagy akár vegyenek is fel korosabbakat. Önmagában egyik megoldás sem kielégítő, hiszen például Németországnak a jelenlegi szinthez képest több mint kétszer annyi – évi 185 ezer – bevándorlót kellene befogadnia ahhoz, hogy kompenzálja a születések számának visszaesését, Japánban pedig 5 ezerről 56 ezerre kellene nőnie a bevándorlók éves állományának. A nyugdíjak olyan mértékű csökkentése, amely biztosítaná a létfenntartást, politikai öngyilkossággal érne föl. A különböző megoldások értelmes vegyítése azonban eredménnyel járhat.

EURÓPAI GONDOK. Európa legtöbb országában ma még olyan rendszer van érvényben, amely támogatja a korai nyugdíjba menetelt. Franciaországban az emberek 85,5 százaléka 60 éves korára már nyugdíjban van, s csak 1,3 százalék dolgozik 65 év után is. Olaszországban 62 százalék már az 55. életévének betöltése előtt nyugdíjba megy. Ezzel szemben az Egyesült Államokban 47, Japánban pedig 55 százalék azok aránya, akik 65 éves korukig állásban vannak. Japán esetében azonban ehhez nagyon kedvezőtlen demográfiai változás társul. Ma 100 emberből 17 idősebb 65 évnél, s ez a szám 15 év múlva már 30 lesz. A munkaerő 2012-ig előreláthatólag évi 1 százalékkal, utána még gyorsabban zsugorodik. Mindez nemcsak egyre duzzasztja a nyugdíjbiztosítás deficitjét, de azzal is fenyeget, hogy az ország gazdasági növekedési potenciálja évi 1 százalék alá süllyed.

Az Egyesült Államok és Európa összevetésében utóbbi húzza a rövidebbet. Az amerikai tb várhatóan legalább 2042-ig fizetőképes marad, Európában viszont a rendszer már hamarabb finanszírozhatatlanná válhat. Ráadásul, míg az amerikaiak többségének van privát megtakarítása, az európai dolgozók közel 90 százaléka szinte kizárólag az állami nyugdíjellátásra támaszkodhat majd. A juttatások igen nagyvonalúak – Ausztriában a fizetés 93 százaléka, Spanyolországban 94,7 százaléka a nyugdíj -, ám e szint aligha tartható fenn. Európa kilátásain sokat javítana, ha minél többen dolgoznának 65 éves korukig. Új kutatások kimutatták, hogy a veterán dolgozók is képesek produktívak maradni, különösen megfelelő képzés esetén. Előremutató példákkal már találkozni mind az országok, mind a vállalatok szintjén. Finnországban – ahol a jelenleg 2,3 milliós munkaerő-állomány a legrosszabb forgatókönyv szerint 15 év alatt 900 ezer fővel csökkenhet – a kormány 1998 óta ösztönzi az idősebbek munkavállalását. Ez évtől a 65 évesen nyugdíjba vonulók akár 40 százalékkal nagyobb ellátást is kaphatnak, mint azok, akik 62 évesen hagyják abba a munkát. Az átlagos nyugdíjazási kor 1997-től 2004-ig 57-ről 59 évre emelkedett, miközben az 55-64 éves korosztályban 36-ról csaknem 50 százalékra nőtt a foglalkoztatás. A cégek közül említést érdemel a francia-spanyol-luxemburgi Arcelor, a világ egyik vezető acélgyártója, amely 1991-ben még a fizetés 92 százalékáért küldte nyugdíjba alkalmazottait, azóta 60 évre emelte a korhatárt, és ezzel párhuzamosan – a többletfizetéssel járó képzésnek is köszönhetően – megkétszerezte termelékenységét. Hogy az efféle kezdeményezések mennyire találnak követőkre, az egyelőre kérdés. Az azonban bizonyos, hogy ilyen innovatív módszerek kellenek a demográfiai bomba hatástalanításához.