Bearanyozott jövő

Jellemzően egy véletlen nyomán fogant meg a hiánygazdálkodás idején a családi vállalkozás indításának ötlete. Az akkor még testvérével egyetemben diákéveit taposó Blaskovich Ákos gépészmérnök keresztapja „barkácsolt” egy kézi aranyozó gépet, amelyet kipróbálásra átadott rokonainak, mondván: a hobbiszintű használat közben talán kiszűrnek egy-két konstrukciós hibát. Bár a Blaskovich testvérpár édesapja néhány évig dolgozott nyomdában, mégis zenetanár anyjuknak jutott a feladat, hogy olyan finom rajzolatú figurákat vessen papírra, amelyek aztán az aranyozó masina segítségével képeslapként is megállják a helyüket. Először csak pár száz darab készült a lakás egyik félreeső szegletében, jobbára rokonoknak, ismerősöknek, később azonban akkora lett az igény, hogy a kor szűkre szabott vállalkozási lehetőségeinek megfelelően 1985-ben létrehozták a Fol Gmk-t.

Ezután következett a munka neheze, mert nyakukba kellett venni az országot, s kocsival végigjárni a vidéki papírboltokat, Ápiszokat, trafikokat, hogy termékeik eljussanak a fogyasztókhoz. Egy évre rá fordult a kocka, ugyanis a boltokban megforduló utazó ügynököknek feltűnt Blaskovichék kollekciója, és sorra megkeresték a családot, hogy szívesen beszállnának a terítésbe. A jutalékos rendszerben dolgozó ügynökök egy idő után annyi megrendelést hoztak, hogy a családi négyesfogat szinte éjt nappallá téve dolgozott. Hamar kinőtték a fővárosi Szüret utcai lakás kereteit, ezért először a társasház mosókonyháját, majd az egész alagsort bérbe vették – már csak azért is, mert közben a dolgozói létszám is gyarapodott. „Először a bátyám tankörtársai segítettek be alkalmanként, majd a megrendelések folyamatos teljesítése érdekében kénytelenek voltunk állandó bedolgozókat foglalkoztatni” – emlékszik vissza Ákos. Idővel egy újabb aranyozó gépet is vásároltak a meglévő mellé.

AZ ÁLLAM HELYETT. Valószínűleg meg is maradnak e tevékenység mellett, ha 1989-ben nem szűnik meg a bélyegzőkészítés állami monopóliuma. Amikor Blaskovichék meghallották, hogy új címerre lesz szükség a bélyegzőkön, ráálltak a pecsétkészítésre is, s a bélyegzőformákat ugyanazon a klisén készítették, mint a képeslapfigurákat. Számítógép híján ez is sok-sok élőmunkát és leleményt kívánt – hogy mást ne említsünk, a közben beszervezett rokonok, ismerősök az akkori szamizdat kiadványokban is használatos kaparós lettraset betűkből szedték a bélyegzők szövegét. „A bevételt nem vettük ki soha, ellenben alkalmi áron vásároltunk egy használt Romayor nyomdagépet és egy öreg vágógépet, igaz, ezek a masinák két évig álltak szétszerelve egy garázsban” – érkezünk el a tavaly mintegy félmilliárdos forgalmat lebonyolító Folprint Kft. gyökereihez. Az akkor már felsejlő nyomdaipari álmok háttérbe szorultak a mindennapi teendők miatt – a vállalkozás az igények kielégítésére előbb üzletet nyitott a Döbrentei utcában, majd egy raktárhelyiséget is bérelt Pesterzsébeten. Ez idő tájt, 1990-ben alakult át a vállalkozás kft.-vé, s Folprint néven folytatta tevékenységét, immár kibővítve nyomdai munkákkal is. A munka dandárja ekkor már a két fiúra várt, hiszen az édesapa nyugdíjba ment, felesége pedig a legvadabb „gründolási lázban” sem hagyta el tanári pályáját. Az akkor 23 éves Ákos a borászati szakközépiskola elvégzése és egy sikertelen felvételi próbálkozás után összes energiáját a cég felvirágoztatására fordította. Hasonlóképpen tett két évvel idősebb bátyja, Gábor is, aki műszaki főiskolai diplomáját cserélte a Folprint pénzügyi vezetői munkakörére. A kezdetben csak névjegyek, levélpapírok, meghívók készítésével foglalkozó társaság 1993-tól már teljes körű nyomdai szolgáltatást kínált ügyfeleinek – immár egyetlen telephelyen. Néhány éven belül ezt is kinőtték – a 2001-ben elkészült, ma is használt székhelyük felépítése közel 400 millió forintba került.

Blaskovich Ákos szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor 8-10 főt foglalkoztattak, mondván: addig volt igazán átlátható a cég. A jelenleg 50 dolgozóval termelő Folprint teljes szerkezeti átalakításon ment keresztül. Már 1998-ban megkapták azt az ISO minősítést, ami az akkori nyomdák között ritkaságnak számított. Jelenleg azon fáradoznak, hogy a sokféle tevékenységet felölelő társaság profilja tiszta legyen – ennélfogva például a bélyegzőkészítés is önálló cégbe került. A holdingszerű működés előnyeit abban látják, hogy ezáltal jobban figyelemmel kísérhetik a tevékenységek nyereségességét, illetve egyre inkább a tulajdonosi döntésekre koncentrálhatnak.

SZERENCSÉSEN. Saját bevallásuk szerint nemritkán a szerencse is besegített a jó döntések meghozatalában. Furamód ilyennek bizonyult az is, hogy lehetőségeik nem engedték a nagy nyomdákkal való konkurálást, azaz nem hoztak létre olyan kapacitásokat, amelyek lekötése a mostani túlkínálati piacon finoman szólva is problémás. Ehelyett kidolgozták a gyorsnyomda koncepcióját, amely ugyan hagyományos ofszet technológiát takar, ám bőven elegendő ahhoz, hogy középméretű vállalkozások ilyen jellegű igényeit egy-két napon belül kielégítsék. A lap- és könyvkiadásból tudatosan kimaradó szolgáltatás lényege a rugalmas munkaszervezés, illetve, hogy nem néhány nagy megrendelőből próbálnak megélni, hanem a zömöt alkotó, a Folprinthez hasonló méretű cégekből. Ezek megtalálása ugyan munkásabb feladat, ám Blaskovich Ákos szerint épp ezért nem törekednek a versenytársak hasonló babérokra.

A vállalkozást a család többi tagjával egyenlő arányban tulajdonló üzletember élete manapság nyugodtabb, mint a kezdetekben – például nem dolgozik már naponta 12-14 órát, s jóval több időt tölthet három gyermeke nevelésével, csakúgy, mint bátyja, aki szintén három gyerek apja. Több idő jut a barátokra is: közülük nem egy olyan kezdetektől hűséges üzleti partner, akikből a megrendelők majd’ 80 százaléka kerül ki.

„Ebben a tülekedésben csak a folyamatosan jól és pontosan teljesítők maradhatnak talpon” – állítja Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezető igazgatója. Lukács 1994 óta különböző szerepekben tűnik fel Blaskovichék életében: előbb nyomdaipari fővállalkozójuk volt, aki jó minőségű aranyfóliás termékekre keresett beszállítót, majd átvedlett a Folprint gazdasági tanácsadójává, s főként a pályázati anyagok elkészítésében játszik főszerepet. A kicsiből fokozatosan naggyá váló családi cég vezetőivel a nyomdaipar, úgymond, rossz korszakában is megmaradt az üzleti és magánemberi barátság, s ennek titka Lukács szerint a „vérükben lévő ügyfélközpontúság”.