Gazdaság

Elnehezülő lokomotívok

A blue chipek kiemelkedő 2003-as éves profitja kérdésessé teszi, hogy az idén is lehet-e extra növekedést elérni.


Elnehezülő lokomotívok 1
Csányi Sándor A legújabb OTP-számokat ismerteti. Jól kommunikáltak.

Kerek tíz napot időzött 10 ezer pont felett a BUX, a gyorsjelentés-próbát azonban nem állta ki a befektetők idegrendszere. A hazai tőzsdebarométer éppen akkor kezdett el egyértelműen ereszkedni, amikor a legfontosabb társaságok nyilvánosságra hozták negyedik negyedéves gazdálkodási adataikat. A tőzsdei álmoskönyvek (és persze a technikai elemzések hívei) szerint nem jó jel, ha esés idején nő meg látványosan a forgalom. A múlt hét közepén viszont két napon is az átlagot háromszorosan meghaladó értékben cseréltek gazdát a részvények, egyre alacsonyabb árszinten.

November közepén általános egyetértés mutatkozott a piaci szereplők között a tekintetben, hogy a harmadik negyedévben a tőzsdei cégek összességében kitűnő eredményeket produkáltak, s a kilátások is kedvezőnek tűntek. Ezt követően jött egy miniválság a forintpiacon, amely a tőzsdét a bizalom csökkenése, s ezzel szoros összefüggésben a Mol-kibocsátás elhalasztása révén érintette. A december végétől február elejéig tartó időszakban úgy tűnt, a befektetők mérsékelt optimizmusa visszatért: ennek következménye lett, hogy az index áttörte a sokat emlegetett 10 ezer pontos szintet, ellentétben azonban több feltörekvő piaccal (külön kiemelve a régióból Varsót), a történelmi csúcs eléréséhez kevés volt a lendület. Novemberben a cégeredmények és kilátások szolgáltak az optimizmus fő forrásául, a negyedik negyedév teljesítménye alapján azonban ez a felhajtóerő csökken, az összkép inkább vegyesnek nevezhető.



Elnehezülő lokomotívok 2
A vezető társaságok közül tavaly egyedül a Matáv nyeresége csökkent az előző évhez képest.

A befektetőknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy próbálnak a jövőbe látni. Emellett azt az általános emberi jellemvonást sem szívesen vetkőzik le, hogy előbb a dolgok rossz oldalát nézik. Egy olyan cég esetében, amely lényegében 8 éve folyamatosan túlteljesíti a várakozásokat, és megtorpanás nélkül növekedve, sikert sikerre halmoz, joggal félnek attól, hogy egyszer csak vége szakad a szép történetnek. Az OTP Bank menedzsmentje persze pontosan tisztában van ezzel, s egy közlemény formájában már három héttel a gyorsjelentés megjelenése előtt óvott a túlzott optimizmustól. Idejében kommunikálták, hogy ha a negyedik negyedben el is marad a profit az elemzői várakozásoktól, a növekedés üteme még mindig impozáns marad. A befektetők először eladással reagáltak az utolsó negyed meglepően gyengének tűnő számaira, ám gyorsan túltették magukat a szokatlan helyzeten: amint hosszú idő után először maga Csányi Sándor elnök-vezérigazgató jelent meg a gyorsjelentést bemutató sajtótájékoztatón, már megnyugodtak a kedélyek. A teljes 2003-as év eredménye ugyanis még az utolsó hónapok elmaradása ellenére is több mint 50 százalékkal nőtt, a várakozásoknál kissé roszszabb bázisév miatt pedig az idei esztendőre is biztosan be lehetett tervezni adó előtt 25, adózottan pedig 30 százalékos növekedést.

Az OTP árfolyama meg is úszta az esést, nem sikerült viszont ugyanez a Richternek. A legnagyobb magyar gyógyszergyár ugyanis a befektetők szerint ellőtte minden puskaporát azzal, hogy – a vártnál sokkal jobb évvégét produkálva – 33 milliárd forint feletti nettó eredményt publikált. Magasról pedig már kevésbé lehet nőni, s a tavalyi számok gyors átböngészése után a befektetőknek már csak ez számít. A Richter hatalmas sikereket ért el az amerikai piacon, az idén azonban csak régiónkban tud értékelhető növekedést felmutatni.



Elnehezülő lokomotívok 3
Straub Elek, Matáv.

A KIFULLADÁS JELEI. A Matávnál már 2002-ben kifulladt a növekedés, a mobilszegmensnek az előzetesen vártnál gyorsabb terjeszkedése korábbi telítődést is hozott. A vezeték már ódivatú, aki tudja, lemondja, itt az is tekintélyes eredmény, hogy az előfizetői szám csökkenését az év végén sikerült megállítani. A mobil nagyon trendi, de a verseny nagy, az egy előfizetőre jutó havi átlagbevétel 8,2 százalékkal csökkent tavaly. A bérelt vonalak száma és a szélessávú szolgáltatásra szóló előfizetés szépen nő, de nem tudja kompenzálni a kiesést. A Matáv utolsó negyedéves teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, a vezető társaságok közül egyedüliként csökkent az eredménye 2002-höz képest. Ráadásul ez az idén is így lehet: igazából nincs, ami különösebben vonzóvá tenné a papírt a befektetők szemében. Az eladósodottság mérséklődése nyomán várhatóan emelkedő osztalékfizetési ráta lehetne érdekes, de addig nem, amíg a kockázatmentes hozam a jelenlegi magas szinten marad. Akvizíciókra pedig, úgy tűnik, továbbra sincs sok esély.


Elnehezülő lokomotívok 4

Nem így a Molnál, amely számos lehetőséget vizsgálhat a régióban. Ráadásul tavalyi eredménye is a várakozások felett alakult, nemcsak az eredménykimutatás legalsó sorát, hanem az üzemi eredményt és a szegmensenkénti teljesítményt vizsgálva is. A gázüzletágnál ma már számolni lehet a nem túl nagy, de fix profittal, a TVK kivételével a leányok is szépen hozzák a pénzt. Fundamentális oldalról a Molnál továbbra is biztató a kép, a bizonytalanságként főleg a PKN-partnerség és az állami részvénycsomag esetleges eladása értékelhető.

A harmadik negyedévben még csalódást okozó jelentésével tűnt ki az Egis, most viszont a nagy kedvencek közé került. A kisebbik tőzsdei gyógyszergyár az októberben kezdődő első pénzügyi negyedévének adatait közölte, valamint azt, hogy a kedvező folyamatok – 17 százalékos forgalombővülés belföldön, dollárban számolva 10 százalékos külföldön – folytatódni látszanak. Az időnként nagy forgalmú, de a kereskedésben gyakran hónapokig alig felbukkanó, s ezért gyakran négy és feledik blue chipként emlegetett papírnak most talán esélye van arra, hogy tartósan az ötödikké válhasson. Több elemző is arra számít, hogy a Richterből kiszálló befektetők egy része átpártolhat az Egishez.

A harmadik negyed enyhe csalódása után meggyőző eredménnyel állt elő a Graphisoft, ráadásként a kilátások itt is kedvezőnek tűnnek. Kiábrándítónak bizonyultak viszont a Linamar (korábban Mezőgép) számai, a „brutál veszteség, de szép tervek” klubba pedig a NABI, a Synergon, a Rába és a Pannonplast tartozik. A korábbi kedvező jelentésekkel ellentétben elmaradt a várakozásoktól a Démász, kimondottan üdítően hatottak viszont a Fotex számai.

NEHÉZ FELADVÁNY. A változatos eredmények és kilátások tükrében nincs könnyű dolga ma a BUX-nak, amikor tartósan be akar rendezkedni az öt számjegyű tartományban. Az index értékét maghatározó négy nagy cég közül kettőnél várhatóan nem javul az idén az eredmény, ráadásként a befektetőket a bankbetétekhez kapcsolódó igen magas kockázatmentes kamatszint, valamint a középtávon már tekintélyes profittal kecsegtető állampapírpiac is vonzza. Optimizmusra egyelőre az adhat okot, hogy a feltörekvő piacokkal szemben egyelőre töretlen a bizalom, a régió az uniós csatlakozás miatt külön figyelmet kap, a magyar részvények pedig általában alulértékeltebbek, mint a cseh és lengyel papírok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik