Magyarország a kormány célkitűzése szerint 2008. január elsején kívánja bevezetni az eurót, vagy más szóval ekkor csatlakozna az Európai Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz (EMU). Ehhez pedig az kell, hogy május elsejét követően mihamarabb bekerüljön az euró “előszobájaként” emlegetett európai árfolyam-mechanizmusba (ERM II.). Az időpontokról azonban meg kell állapodnia Brüsszellel. A piaci elemzők kételkednek a 2008-as csatlakozás realitásában, és – a Reuters legutóbbi felmérése szerint – többnyire 2009-re teszik az euró bevezetésének reális időpontját. 
Az elmúlt hónapok rendkívüli forintpiaci ingadozásai után igencsak ráirányult a figyelem a csatlakozási árfolyam, valamint az árfolyam-stabilitási kritérium betartásának kérdéseire. Az Európai Központi Bank (ECB) iránymutató állásfoglalást adott ki a csatlakozó országokat érintő árfolyam-kérdésekről, és ebben leszögezi: az ERM II.-höz való csatlakozást megelőzően “jelentős gazdaságpolitikai kiigazítások vállalására (…), valamint hiteles fiskális konszolidációs pálya követésére lenne szükség”. Az árfolyam-mechanizmus – elvileg – plusz-mínusz 15 százalékos ingadozást enged a középárfolyam körül, utóbbit azonban az ECB szerint úgy kell meghatározni, hogy az az árfolyam-mechanizmusba lépéskor az úgynevezett egyensúlyi árfolyam (azaz hosszabb távon fenntartható kurzus) legjobb közelítését adja. Ezután a középárfolyamot csak megfelelően időzítve, többoldalú egyeztetéssel szabad megváltoztatni. Az árfolyam-stabilitás pedig azt jelenti: az ország a konvergencia-vizsgálatot (a kormány szándéka szerint 2007 márciusát) megelőzően legalább két éven át számottevő feszültségek nélkül vesz részt az ERM II.-ben. Ennek során azt vizsgálják majd, hogy a forint tényleges kurzusa mennyire marad közel a középárfolyamhoz, ám, ahogy az ECB fogalmaz, figyelembe veszik az “esetleges felértékelődést kiváltó tényezőket” is.
Hazánkban az egy főre jutó GDP az európai átlagnak mindössze 53 százalékát éri el – derül ki az Eurostat legújabb, 2002-re vonatkozó számításaiból. Igaz, az elmaradás csökkent az évek során, hiszen 1995-ben még 45, 1999-ben pedig 48 százalékos szinten álltunk. Azt is látni kell, hogy igen jelentős fejlettségbeli különbségek vannak a május elsején csatlakozó tíz ország között (lásd az ábrát).
A becslések a vásárlóerő-paritás alapján készültek (figyelembe véve, hogy az adott országban az egy főre jutó jövedelemből, nemzeti valutával mennyi termék, szolgáltatás vásárolható meg). Ha az egy főre jutó hazai GDP forintértékét mechanikusan, a kereskedelmi árfolyam segítségével számítanánk át, akkor lakosonként 6784 euró adódna (a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint), ami az uniós átlag mindössze 28,2 százalékának felelne meg. Vagyis – eszerint – a forintot 87,8 százalékkal fel kellene értékelni ahhoz, hogy a jövedelem-átszámítás reális legyen. Ez nyilvánvalóan túlzott mérték, ami a vásárlóerő-paritás számítási hibájából adódhat – ám arra rávilágít, hogy léteznek azok a bizonyos “felértékelődést kiváltó tényezők”.
