Én meg a pixel

Három évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy fényképezőgéppel lepem meg a feleségemet születésnapjára. Régi masinánk már elavult, ideje volt jobbat venni helyette. Természetesnek tűnt, hogy egy digitális modellt válasszak, csakhogy egy egész vagyont kellett volna kifizetnem, ha olyan gépet akarok, amely minőségben és megbízhatóságban felveszi a versenyt egy régimódi 35 milliméteressel. Úgyhogy inkább egy hagyományos gépet választottam 400 dollárért, bentragadva a filmkorszakban.

CSÚCSKÖZELBEN. Ma már egész biztosan másképp döntenék. Hiszen alig 150 dollárért hozzá lehet jutni olyan digitális fényképezőgépekhez, amelyek tökéletesen megfelelnek 10×15 centiméteres képek készítésére, még ha a 20×26-os képekhez szükséges nagyobb felbontásúak valamivel többe kerülnek is. Aki pedig hajlandó kiadni 900 dollárt, az olyan gépet kaphat, amely beállítási funkcióiban és képminőségében közel jár a hagyományos csúcsmodellekhez.

Nem is meglepő ezért, hogy az idén először több digitális fényképezőgép talál vevőre, mint analóg. Karácsony után az amerikai háztartások közel egyharmadában lesz már digitális gép, és sokan már a másodikat veszik, annyira megtetszett nekik az, hogy azonnal láthatják az elkészített képet, kiretusálhatnak belőle ezt-azt, majd a maradékot kinyomtathatják, de akár el is küldhetik másoknak e-mailben.

Ennek már én sem tudok ellenállni. Amióta 15 hónapja megszületett a fiunk, több képet készítünk, mint korábban valaha. Mire a fotók visszajönnek a laborból, a gyereknek már egy számmal nagyobb cipő kell. Ezért aztán úgy döntöttem, belépünk a digitális korszakba.

Szerencsére az árak annyira lementek, hogy már rengeteg gép közül válogathatok. A Canon például tucatnál több modellt kínál, az egyiket közülük négy színben is. Mielőtt azonban választanék, meg kell fontolnom, pontosan mire is akarom használni az új gépet. Az a célom, hogy a lehető legolcsóbban fényképezhessek? Vagy a kreativitás a lényeg, hogy felnagyíthassam és kedvemre szerkeszthessem a képeket? Netán azt szeretném, hogy igazi fényképészként magam szabályozhassak minden exponálást?

LASSÚ EXPONÁLÁS. Ma már a legolcsóbb masinák is elég sokat tudnak. Hamar rájöttem, hogy nem kell 200 dollárnál többet kiadnom, ha meg akarom örökíteni fiam első lépéseit. Ott van például a Nikon Coolpix 2100, az olcsó kategória egyik legjobbja. Tizennégy exponálási módja van, köztük olyanok, mint szilveszteri buli, homokos tengerpart vagy futballmeccs. A háromszoros optikai zoomnak köszönhetően az ember nem lesz csurom víz, ha úszó gyerekeket fényképez. A 2 megapixeles felbontással jó képek állíthatók elő 13×18 centis méretig, ennél följebb azonban már kásásak lesznek. Egyvalamire mindenképpen figyelni kell: az ebbe a kategóriába tartozó gépek nagy része elég lassú, néha akár 3 másodperc is eltelik a gomb megnyomásától addig, amíg végre reagálnak.

A körülbelül 500 dollárba kerülő Canon Powershot S50-nel nincs ilyen gond. A gép azonnal lő, akár az automatikus módban használjuk, akár kézi beállítással az igényesebb képekhez. Ráadásul 5 megapixeles felbontása révén nemcsak nagy fotókat lehet készíteni vele, de az egyes részletek is kinagyíthatók. A folyamatos módban másodpercenként 2 képet csinál, akár a paparazzók. Fekete-metál színével ugyancsak elüt az ezüst klónoktól.

Az én kedvencem a Minolta DiMAGE Xt, amely egyszerre ügyes és kompakt. A 300 dolláros gép pénztárca-vastagságú, és mindössze 15 dekát nyom, de az apró gombok olyan intelligensen vannak elhelyezve rajta, hogy én is könnyen tudok bánni vele a vaskos kezemmel. Ami a legjobb benne, az a háromszoros zoommal ellátott lencse, amely a gép testébe van beépítve, így a célra tartva azonnal lehet csettinteni, nem kell kivárni azt az egy-két másodpercet, amíg a zoom teleszkópszerűen előbújik. Van ugyanakkor egy hátránya is: sok más masinához hasonlóan újratölthető elemmel működik a hagyományos AA alkáli típusok helyett, ezért aztán mindig kéznél kell lennie egy 40 dolláros tartalék elemkészletnek lemerülés esetére. Érdemes nagyobb memóriakártyát is venni hozzá, mert a 16 megabyte-os bizony hamar megtelik.

A csúcskategóriában az idén megjelent gépek közül talán a Canon EOS 300D Digital Rebel a legizgalmasabb. A 6,3 megapixeles felbontás azt jelenti, hogy 25×30 centis méretben is éles képek készíthetők vele. Fejlett kezelőivel be lehet állítani a mezőmélységet úgy, hogy az objektív csak a kiválasztott tárgyra fókuszáljon, vagy le lehet lassítani a zársebességet, hogy a háttérbeli mozgás elmosódjon. Külön érdekesség, hogy a gép egyazon képet kisebb és nagyobb expozíciós idővel is rögzít, így a fotós három változatból választhat. A 300D a Canon EF-objektívjai közül félszázzal működik, köztük egy 200 milliméteres lencsével. Egy ismerősöm ezt használva olyan távfotókat tudott készíteni a kertben játszó kislányáról, amilyenekre korábbi gépe a maga háromszoros zoomjával nem volt képes.

Dicsekszik is sokaknak új szerzeményével, én viszont inkább a képeimet szeretném mutogatni. Ezért kevesebbet költöttem magára a fényképezőgépre, hogy vehessek még egy magas minőségű képeket produkáló nyomtatót is. A legjobbaknál ma már nincs szükség PC-re a nyomtatáshoz. Korábban ez csak úgy volt lehetséges, ha a nyomtatót ugyanaz a cég gyártotta, amelyik a fényképezőgépet is, ám a 299 dolláros HP Photosmart 7960 már gyakorlatilag bármilyen tárolókártyát elfogad. Fotóim azonnal megjelentek egy színes LCD kijelzőn, ahol elvégezhettem rajtuk egyszerűbb szerkesztési műveleteket. A nyolc színből előállított képek kimondottan élethűek lettek. De kellett némi türelem, ez a printer ugyanis 5 perc alatt nyomtat ki egy 20×26-os képet, ráadásul kétszer annyi tintát fogyaszt, mint négyszínes társai. Aki olcsóbban akar kijönni, választhatja a Canon i560-at 129 dollárért vagy az Epson Stylus C84-et 99 dollárért; ezek szintén jó minőségben nyomtatnak képeket, gyorsan és gazdaságosan.

Persze a fotóinkat felrakhatjuk egy internetes tárhelyre, vagy beadhatjuk a laborba is nyomtatásra. Viszont ha már ennyi eszköz áll rendelkezésre, mégpedig egyre olcsóbban, a digitális váltást aligha van értelme tovább halogatni.