Az idő újraelosztása

Óra, óra, falióra, hallod-e, hogy int a jóra? Azt hirdeti siessetek, egy percig se henyéljetek, mert az idő hamar eljár, gyorsabb mint a szárnyas madár.

Ezt a sok-sok éve hallott (nem is annyira) bugyuta gyermekversikét idézte fel e sorok írójának – amúgy nagyon lyukas – emlékezete, miközben olvasta James Gleick Gyorsabban című izgalmas, aktuális könyvét, amely alcíme szerint arról szól, hogy zűrös korunkban “szinte minden felgyorsul”.

KÉNYES KÉRDÉSEK. Kis kitérő: szerzőnk, noha itt nincs rá utalás, nem ismeretlen számunkra, mert évtizedes késéssel ugyan, de mindössze négy éve jelent meg nálunk nagy visszhangot és vitát kiváltó műve, a Káosz, egy új tudomány születése. Hogy e dolgozata mekkora érdeklődést fog kelteni, persze nem tudjuk, ámbár Gleick most is kényes kérdéseket feszeget. Voltaképpen arról fejti ki nézeteit, hogy a sokat emlegetett információs társadalomban, amelynek már az előszobájában tartózkodunk, miként gazdálkodunk azzal a mindannyiunk számára véges idővel, amely befolyásolja, sőt meghatározza életünk minden szakaszát, mozzanatát.

Amikor a tudósok szerint egy négyzetcentiméteren processzorok milliói férnek el, s mind több szó esik a nanomásodpercről, amely emberi mértékkel nem is követhető, akkor csak nosztalgiával gondolhatunk a fiákeren, postakocsin közlekedő Krúdy-hősökre, akiknek mindenre volt idejük, a toronyóra harangütéseire is figyeltek, és tudták: “az úriember sohasem siet”. Ám hagyjuk a régi szép időket! Korunkban már az a mítosz uralja tudatunkat, hogy kevés a rendelkezésünkre álló idő, ezért mindig sietnünk kell. A pontos időmérés és az idő hatékony kihasználása szinte létkérdéssé vált, az ingaórák, faliórák, toronyórák, rugós zsebórák helyét átvették a legmodernebb időmérő szerkentyűk. Pontosságuk már a közember számára felfoghatatlan. És akármilyen lesz is a még korszerűbb eszköz, azt az időt fogja mutatni, ami már most is uralkodik életünkön.

Eljutottunk oda, hogy jelenleg a gazdasági életben is egyre inkább az időé a központi szerep. Élesedik a verseny az idő újraelosztásáért. “A műszaki hálózatok, autópálya menti vendéglők, interneten dolgozó terjesztők, még a sarki fűszeresek meg az autókereskedők is napunk egy szeletét akarják megkaparintani. Mindenki, aki árut vagy szolgáltatást kínál, a mi időnkért vetélkedik.” Segít ebben mindennapjaink egyre fontosabb szereplője, a világháló. Az interneten “egy pillanat alatt ott teremnek a szavak, és nem azt érezzük, hogy mi semmiről sem értesülünk, hanem inkább azt, hogy belefulladunk az információs hírözönbe”. És azt hiszszük, hogy az interneten kommunikálni csupán személyes ügyünk, bízunk abban, hogy magánéletünk dolgai a jótékony feledés homályába vesznek. Előbb-utóbb azonban rá kell jönnünk: jóformán semmi sem tűnik el nyomtalanul, a törölt információk is ott lapulnak az adatrögzítőn, a biztonsági másolatokon. Mindeközben egyre gyorsulóbb ütemben zúdul ránk az információk áradata. Az internet átalakítja az információtárolás módszereit is. S amit csak sajnálhatunk: “az a mód, ahogyan a könyvekkel hagyományosan bántunk, gyűjtöttük őket a polcokon, kikölcsönöztük könyvtárakból – mára mindinkább idejét múlta”. A “régi” könyvek helyére “az on-line világ” archiválása lép.

A SEBESSÉG: HATALOM. Ebben a szép (?) új világban pedig mindennapjainkat az az érzés uralja: mindent gyorsan kell csinálni, egy percig sem szabad henyélni (gondoljunk a bevezető versikére!), mert a sebesség hatalom, erő – valamiféle felsőbbrendűséget fejez ki. Ezért mindenki szeretné megelőzni versenytársait, következésképpen sietünk mi is, sietnek ők is, a verseny egyre gyorsul, és az egész élet megállíthatatlan hajszává válik. Elővehetjük strandolás közben a maroktelefont, gyorsan bekapunk valamit az autós büfében, a szobánkba érve már nyúlunk a távkapcsoló után. Ha pedig az idő nagy érték, hasznosan kell felhasználni, és minél többet megtakarítani. Könyvek tömkelege adja erre a bölcs tanácsokat, ám ahogyan még senki sem tudta megmondani, mit is jelent és mire szolgál(jon) az időmegtakarítás fogalma, úgy senkinek sem sikerült gyarapítani a nap 1440 percét sem.

Szerzőnk meggyőzően bizonyítja: a sebesség, a hajsza veszélyes. Mindannyian tudatában vagyunk, noha többnyire elfelejtjük, hogy “választhatunk is, mert a folyamatosan áramló időt emberek határozták meg, elemezték, sőt alkották meg”. Megszívlelendő észrevétel, igazságát sokan tanúsíthatjuk: “Ahogy korosodunk, mind erősebben érezzük, hogy az idő rohan. Gyorsabban múlik számunkra. Talán azért, mert közeleg a vég.” Lehet, hogy a halál abszolút, az idő azonban nem az – olvassuk.

Végezetül idézzük Platón véleményét: “Megzavarták az istenek annak az eszét, aki kifundálta, hogyan lehet az órákat elkülöníteni egymástól… és nyavalyás szilánkokra tördelte napomat.” Sajnos a mi eszünk is megzavarodott, és megállás, pihenés nélkül rohanunk. Hogy hova? Megmondják az istenek.