Örvendetes, ha az elmúlt sokat vitatott időszak meghatározó politikusa megírja memoárját. Okulhatnak belőle mindazok, akik megélték a kort, meg azok is, akik a kései születés kegyelmében részesültek. Ezért is érdemel megkülönböztetett figyelmet Berecz Jánosnak Vállalom címmel megjelent vaskos önéletrajza. A nyugalomba vonult politikus felelős posztokon szolgálta az elmúlt rezsimet. Joggal várhatjuk tőle: ossza meg velünk tapasztalatait, és segítsen betekintenünk az állampárti politika kulisszái mögé. 
JÓVÁHAGYÁSSAL. Várakozásainkat fokozza, hogy Berecz sok tekintet-ben más (volt), mint kor- és kartársai. Megkülönböztette őt a többiektől számos jellemvonása, közte egy az idő tájt szokatlan: a vagányság. Persze ne becsüljük túl ezt a jellemvonást, mert szerzőnk mindenkor óvakodott a túlzásoktól. Ha egy korabeli “merész” tettre szánta el magát, mint részvétele templomavatáson, hogy a “házasságiengedély-kérést” ne is említsük, Kádár elvtárs jóváhagyásához folyamodott.
Ám azért nem rejtette véka alá merészségét, amiképpen erre (is) utal könyvének kissé provokatív címe. Noha a kötet végére érve sem vált egyértelművé: mit is vállal szerzője, milyen cselekedetére büszke, és mi az, amit szégyell. Maradjunk abban, hogy ez a módfelett terjedelmes, egyenetlen színvonalú és stílusú, helyenként mozgalmi zsargonban írt könyv lényegét tekintve a memoárnak, a párttörténetnek, a külügyi kapcsolatok bemutatásának nem túl izgalmas elegye. Noha Berecz nem akart sem “önigazoló életrajzot”, sem pedig “elméleti igényű munkát alkotni”, állítjuk: csak az utóbbi szándéka vált valóra.
A könyvről szólva nem kerülhetjük meg a kérdést, hogyan is lett az ibrányi szegényparaszt-kisiparos származású gyerekből karrierje csúcsán a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Emlékeztessük olvasóinkat, hogy az idő tájt a kor, a történelmi körülmények felettébb kedveztek az értelmes, tehetséges, ambiciózus, tanulni vágyó fiatalok társadalmi felemelkedésének – és pártkarrierjének. Bereczet pedig a nélkülözhetetlen jó szerencsén kívül segítette még kiemelkedő beszédkészsége és kiváló kapcsolatépítő és alkalmazkodási képessége.
A szokásos pártkarrier egyébiránt az ifjúsági mozgalmon keresztül (DISZ, KISZ és egyebek) vezetett felfelé a mozgalmi ranglétrán. A leghasznosabb kitérő a szovjet aspirantúra volt, amely egyfelől “hivatalos” történésszé avatta, másfelől később felbecsülhetetlen előnyökkel járó kapcsolatrendszer kiépítését tette lehetővé. Az út ezután (csaknem) egyenes volt: a külügy párttitkárából a mindenható pártközpont külügyi osztályának magas rangú funkcionáriusa, s ezzel a külügyek egyre felelősebb alakítója lett. Már amennyire ez Kádárnak, s még inkább a Nagy Testvérnek megfelelt. Rövid, ám hasznos kitérő: néhány évre Berecz lett a központi pártlap főszerkesztője. Számos országba látogatott, találkozott kelet és nyugat politikusainak, pártveze-tőinek hosszú sorával. Az utazásokról, megbeszélésekről, konferenciákról szóló beszámolók sajnálatosan hosszúra és meglehetősen érdektelenre sikeredtek.
Érdekesek viszont a hazai politikacsinálás boszorkánykony-hájáról, a párton belüli intrikákról szóló észrevételei, valamint számos pártvezetőről rajzolt, némileg szubjektív portréi. Különösen Aczél György nem volt a szíve csücskében. Róla azt írja: “kiszúrt magának engem, ellenfelének nézett ki magának, amikor naiv ťfalusiŤ gyerek, illúziókkal teli kezdő pártközpontos voltam”. Ez a kölcsönös ellenszenv “ellenfele” haláláig kitartott. Egyébiránt a nyilvánosan sokat szereplő, “mindenféle színésznépséggel” is barátkozó, bohémnak tartott, már régen nem naiv falusi gyereket a merev, maradi funkcionáriusok nem kedvelték. Fúrásaik azonban mérsékelt sikerrel jártak; a nagy főnök megvédte emberét. Kádárnak, akinek töretlen híve volt, amit ma is vállal, nem éppen lenyűgöző kis történeteket, ismert anekdotákat tartalmazó külön fejezetet szentel könyvében.
Paraméterek
Berecz János: Vállalom • 504 oldal Budapest-Print Kft., 2003. Ára: 2998 forint
A Kádár-kor gyermeke 1989-ben érkezett el nem mindennapi politikai pályája csúcsára. Ami ezután következett, arról itt kevés szó esik. Berecz János azonban beígéri a folytatást “Az én rendszerváltásom” címmel. Kíváncsian várjuk.
