 |
| Bush és katonái. Ma már nem mindenki tapsol. |
Midőn ez év szeptember 7-én George W. Bush komoran belenézett a kame-rákba, nagyon kevéssé emlékezte-tett arra a jókedvű parancsnokra, aki alig négy hónappal korábban egy amerikai repülőgép-hordozó fedél-zetén pilótaruhába öltözve kihirdette a Szaddam Huszein felett aratott győzelmet. (“Küldetés teljesítve” – állt akkor nagy betűkkel az anya-hajóra kifeszített transzparensen.) Mostanra azonban, az Irakban elszenvedett amerikai veszteségek növekedése és a káosz terjedése nyomán az – amúgy optimizmusáról ismert – elnök kénytelen volt elismerni, hogy a háború sújtotta Irakban a helyzet rendezése hosszú, nehéz és drága folyamat lesz.
Szeptember 7-i beszédében Bush a helyzet drámaiságát híven érzékeltető, kolosszális összeget, 87 milliárd dollárt kért a kongresszustól. Ebből 51 milliárd kellene az iraki katonai műveletekre, 11 milliárd az afganisztáni feladatokra, az újjáépítésre pedig további 20 milliárdot fordítanának. A költségek újraszámolásával párhuzamosan jött annak megkésett elismerése is, hogy az Egyesült Államok nem tudja egyedül viselni a terheket. Így az ENSZ Irakkal kapcsolatos szándékait régóta gyanakvással kezelő kormányzat most arra készül, hogy egy hatalmas kalappal a kezében visszamenjen a Biztonsági Tanácsba, és pénzt kérjen – részint az iraki katonai jelenlét, részint az újjáépítés finanszírozásához.
Bushnak nem volt sok választása. Az intervenció egyre növekvő költségei veszélyeztetik saját politikai jövőjét és – potenciálisan – a még törékeny amerikai gazdaságot is. A választók körében minden korábbinál alacsonyabbra, 40 százalékra süllyedt azok aránya, akik szerint Bush megérdemli, hogy újraválaszszák, a republikánusok pedig jószerivel elveszítették a korábban éppen a külpolitikai teljesítménnyel kivívott előnyüket. Számottevő nemzetközi segítség nélkül a megszállás költségei jövőre 500 milliárd dollár fölé röpíthetik az Egyesült Államok költségvetési hiányát, ami veszélybe sodorná a republikánusok további adócsökkentési terveit. Az elnök által kért 87 milliárd dollár 11 százalékkal növelné meg a jövő évi “szabadon felhasználható” kiadási keretet, a teljes szövetségi kiadás pedig a GDP csaknem 20,5 százalékára rúgna, 10 éve nem látott magas arányra. Ugyanakkor az adóbevételek csupán a GDP 16 százalékát fogják kitenni, ez viszont 50 éves mélypont. “A kormányzat a nagy állam programját folytatja, de nem hajlandó fizetni érte” – mutat rá a feszültségre Robert L. Bixby, a költségvetés alakulását nyomon követő Concord Coalition igazgatója.
| Elnöki gondok |
A költségek és az emberi veszte-ségek emelkedése nyomán Bushnak négy fronton is erősödő nyomással kell számolnia.
 |
| Paul Bremer. Amerika benne bízik Irakban. |
BELPOLITIKA. Az amerikaiak körében 40 százalékra esett azok aránya, akik szerint Bush helyesen irányítja a külpolitikát, és szintén 40 százaléknyian választanák őt másodszor is elnökké. Bush sebezhetőségét érzékelve a demokrata elnökjelöltek elkezd-ték támadni az elnök kompeten-ciáját a nemzetbiztonság keze-lése terén, holott ez hagyomá-nyosan a republikánusok egyik erőssége.
GAZDASÁG. Az Irakra szánt újabb pénzekkel jövőre 11 százalékkal nőnek a szövetségi büdzsé diszkrecionális kiadásai, amihez hozzájön még más kormányzati keretek 4 százalé-kos emelkedése. Ezáltal a kongresszus nehezebben tud költeni az oktatásra és más népszerű programokra. Az Irak-számla miatt a Fehér Ház és a republikánus törvényhozók csak korlátozottan valósíthatják meg a terveikben szereplő adócsökkentéseket, közte a vállalati adóterhek enyhítését.
DIPLOMÁCIA. A Bush-csapat reményei szerint más országok hozzá fognak járulni az Egyesült Államok iraki költségeihez, részint pénzzel, részint katonai segítségnyújtással. Egyes szövet-ségesek azonban nagyobb poli-tikai beleszólást követelnek az ENSZ számára.
ÜZLET. Eddig az iraki újjáépítési szerződések szinte kizárólag amerikai társaságoknak jutottak, de a szövetségesek megnyerése végett az ideiglenes amerikai adminisztráció kénytelen lehet más országok vállalatainak is odaítélni megrendeléseket. |
|
GAZDASÁGI KOCKÁZAT. A jelenleg a GDP 5 százalékához közelítő deficit további duzzadása veszélyessé válhat a gazdasági növekedésre. “Bár a kamatok egyelőre nem reagáltak, a piacokon egyre nagyobb az aggodalom” – figyelmeztet Gerald B. Lucas, a Banc of America befektetési stratégája. Persze ha az Egyesült Államok gyorsan ki tud vonulni Irakból, a költségvetési többletteher korlátozott lesz. A kötvénypiac valószínűleg nem fogja túl magasra felnyomni a kamatokat az ideiglenes kiadás finanszírozását célzó állami hitelfelvétel esetén, már csak azért sem, mert a vállalatok részéről igen csekély a tőkeigény. Ellenben ha az Egyesült Államok még akkor is Irakban lesz, amikor a gazdaság szárnyalni kezd, és a társaságok elkezdenek versenyezni az államkincstárral a pénzért, akkor a kamatok emelkedni kezdhetnek, s ez visszavetheti a gazdasági fellendülést.
Bár pillanatnyilag lehetetlen megjósolni, meddig tart az amerikai misszió, védelmi szakértők különböző forgatókönyveket vázoltak fel – a költségestől a még költségesebbig. Irakban és környékén most 180 ezer amerikai katona tartózkodik. A kongresszus költségvetési hivatala szerint egy 67 ezres kontingens állomásoztatása évi 14 milliárd dollárt emésztene fel. Steven M. Kosiak, a Center for Strategic and Budgetary Assessments költségvetési tanulmányokért felelős igazgatója úgy véli, egy 90 ezer fős megszállás 5 év alatt 105 milliárd dollárba kerülne.
ÚJJÁÉPÍTÉS. Még bizonytalanabb, mennyit kell áldozni Irak újjáépítésére. A Fehér Ház 75 milliárd dollárra teszi az összeget, Kosiak viszont úgy kalkulál, hogy a számla 5 év alatt elérheti a 100 milliárd dollárt. A kormány szerint az extra költséget fedezni fogják az Egyesült Államok szövetségeseinek hozzájárulásai és az iraki olaj eladásából származó bevételek. Ebből azonban eddig semmi sem valósult meg, és elképzelhető, hogy később sem fog.
Paul D. Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes korábban úgy nyilatkozott, hogy Irak az elkövetkező két-három évben 100 milliárd dollár olajbevételt termelhet. Ám azóta jócskán lejjebb kellett vinni a várakozásokat a szabotázsakciók és az olajipari infrastruktúra leromlott állapota miatt. Jelenleg a Fehér Ház tanácsadói már úgy becsülik, hogy Irak olajbevétele jövőre csupán 12 milliárd dollár lesz, a rákövetkező két évben pedig 20-20 milliárd.
Az ilyen kiadások csak tovább növelik az amúgy is “elszálló” költségvetési hiányt. Washington két éve még úgy számolt, hogy 10 év alatt 5600 milliárd dollár többlet gyülemlik fel a büdzsében. Ehhez képest a Goldman Sachs most azt prognosztizálja, hogy a 2004-től 2013-ig tartó időszakban 5500 milliárd dollár deficit keletkezik.
A fiskális helyzet drámai romlása keresztülhúzhatja mind az adócsökkentés, mind a nagy költekezés híveinek számításait. A republikánusoknak hosszú listájuk van a tervezett könnyítésekről, így a vállalatok adóterheinek további enyhítéséről, a 2001-ben és 2003-ban elfogadott ideiglenes csökkentések állandóvá tételéről, valamint a megtakarítások és az egészségbiztosítási öngondoskodás kedvezményekkel való ösztönzéséről. Üzleti lobbisták számára prioritás volt a társasági adó leszállítása és az új beruházási adókedvezmények bevezetése, most azonban már “egyszerűen nincs lehetőség ilyesmire” – állítja egyikük.
A növekvő deficit azt is maga után vonja, hogy a törvényhozók nem szórhatják két kézzel a pénzt. A nagy autópálya-építési törvényjavaslat benyújtását például bizonyosan elhalasztják 2004-ig, amikor kidolgozóinak reményei szerint már jobbak lesznek a kilátások.
A kormányzat számára sok múlik azon, hogy elfogadtasson egy új ENSZ-határozat, amelynek alapján a világszervezet segítséget nyújtana az iraki békefenntartáshoz és újjáépítéshez. Colin Powell külügyminiszter szerint a határozat most meg fog születni, nem úgy, mint tavasszal, amikor a Biztonsági Tanács elutasította az invázió előtt beterjesztett amerikai kérést. Elemzők egyetértenek abban, hogy létrejöhet az egyezség – de csak ha Washington engedményeket tesz. Arról alig van ugyan vita, hogy a katonai műveleteket az Egyesült Államok ellenőrizze, az ENSZ azonban politikai szerepet akar magának, más országok pedig részesülni kívánnak az újjáépítési szerződésekből, amelyek eddig szinte kizárólag amerikai vállalatoknak jutottak.
Ha Washington igent mond is a politikai átmenetről szóló BT-koncepcióra, számos európai ország azzal a további igénnyel léphet fel, hogy Irakot egy, az ENSZ által kinevezett kormányzó igazgassa. A Fehér Ház ellenben ragaszkodik hozzá, hogy az amerikai Paul Bremer maradjon a polgári adminisztráció élén. “Az Egyesült Államok benne látja az utolsó reményt a káosz elkerülésére. Ez nagyon kényes pontnak bizonyulhat” – mondja François Heisbourg, a párizsi Fondation Pour La Recherche Stratégique elnöke.
ODA A NÉPSZERŰSÉG. Teljesen nyilvánvaló, hogy az iraki helyzet romlása kezdi megingatni Bush belföldi népszerűségét. A Zogby közvélemény-kutatási intézet szeptember elején végzett felmérése szerint az amerikaiaknak csak 40 százaléka gondolja őt érdemesnek az újraválasztásra, s ez 9 százalékponttal kisebb a júniusban mért aránynál. “Az iraki vérontás folytatódása oda vezethet, hogy a külpolitika Bush erősségéből Bush tehertéte-lévé válik” – mondja Alan Brinkley, a Columbia University törté-nésze, hozzátéve, hogy “az eddigi hatás jelentős, de nem visszafordíthatatlan.”
