A cégérték győzelme

A cégnél azért jutottak erre az elhatározásra, mert költségrendszerük kimutatta, hogy a termékek túl nagy választéka sokkal nagyobb költségnövekedést okozott, mint amennyi pótlólagos bevétel keletkezett.

ELAVULT KÖNYVVITEL. Ilyesmit nem tud feltárni a hagyományos számvitel, amely csak akkor alkalmas üzleti döntések megalapozására, amikor a vállalatnak egyetlen, vagy legalábbis nagyon kevés terméke van, s azokat is évekig gyártják. Ez az ipari forradalom időszakára volt jellemző, s az akkori igényeknek megfelelően alakult ki a kettős könyvvitel, abból a célból, hogy kimutassák, mennyibe kerül egy termék. A mai soktermékes vállalatoknál azonban a közvetett költségek jóval nagyobbak, s azokat nem lehet változó költségként egyértelműen hozzárendelni egy-egy termékhez. Mennyiben járul hozzá egy gépsor a rajta készülő számos termék előállításához külön-külön? Hogyan oszlik meg a K+F költség a sikeresnek bizonyuló fejlesztések között? Mit ér a jó marketing az egyes termékek eladása szempontjából? Az ilyen és hasonló kérdésekre a hagyományos számvitel nem ad választ, pedig a cégvezetőknek szükségük lenne rá a stratégiai döntések meghozatalához. Bonyolítja a helyzetet, hogy egyre több, s nem pusztán pénzügyi, hanem például műszaki jellegű adat feldolgozását is el kell végezniük a vezetőknek, akik ráadásul újfajta elvárással kerülnek szembe: a modern vállalatoknál már nem a minél nagyobb profit, hanem a minél nagyobb cégérték elérése a cél.

A vezetői számvitel a fenti igényeknek igyekszik megfelelni, bár magyar neve megtévesztő, hiszen azt a képzetet kelti, hogy a főkönyvelő felelősségi körébe tartozó, s az adóhivatalnak szánt kimutatások készítéséről van szó. Ezért Robert S. Kaplan és Anthony A. Atkinson Advanced Management Accounting című könyvének magyar kiadói tartottak is attól, hogy szó szerinti fordítású cím – Haladó szintű vezetői számvitel – láttán az inkább műszaki alapműveltségű vállalatvezetők “kisebb-nagyobb undorral, további lapozgatás nélkül” félredobnák a művet, s ennek megakadályozására a Vezetői üzleti gazdaságtan címet választották. Ez ugyanis jobban kifejezi a valódi tartalmat, nevezetesen, hogy miként lehet a vállalaton belül a különböző szervezetek, funkciók teljesítményét mérni. Ezt igénylik a kor követelményei. A piaci érték ugyanis egy jól működő cégnél sokkal nagyobb, mint a hagyományos számvitel által kimutatott könyv szerinti érték. Ezt jól példázza, hogy 2002-ben, vagyis már a gazdasági lassulás időszakában a New York-i tőzsde kapitalizációjának mindössze a 20 százaléka volt az ott jegyzett társaságok befektetett tőkéje. Márpedig a befektető arra az árfolyamra várja a hozamot, amelyen vásárolt – gondoljunk csak arra, hogy például egy Matáv-részvény esetében nem a könyv szerinti értéket kifejező 100 forintos névértékre, hanem az általunk kifizetett 800 forint körüli árfolyamértékre szeretnénk megfelelő hozamot kapni.

Ahhoz, hogy a cégvezetők a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően tevékenykedjenek, nem elég a vezetői üzleti gazdaságtan beható ismerete, megfelelő ösztönzési rendszer is kell. A nyereséghez vagy a tőzsdei árfolyamhoz kötött érdekeltség ugyanis a rövid távú eredmények elérésére ösztönöz, ez pedig árthat a cég hosszú távú teljesítményének, ahogyan azt a nemzetközi gazdasági sajtó jó ideje hangoztatja is. A spanyolviaszt még ezen a téren sem találták fel, mindenesetre a Vezetői üzleti gazdaságtan megfelelő fejezete ismerteti a lehetséges megoldásokat. 

NEMCSAK DIÁKOKNAK. A könyvet elsősorban egyetemi oktatásra szánták, ám elolvasása gyakorló cégvezetőknek is ajánlott, mert olyasmiről szól, ami a magyar vállalati kultúrában még nem általánosan ismert. Sőt, cégtulajdonosok is haszonnal forgathatják, valamelyest csökkentve a köztük és a menedzsment között meglévő információs különbséget.