Négy és fél milliárd év. Az urán 238-as izotópjának ennyi a felezési ideje. A igörbe hátú rudabányai Rudapithecusból, az emberszabású majom és ember közös őséből ennyi idő alatt több mint félezerszer fejlődhetne ki a ma élő homo sapiens. A szárazföldi élet megjelenésétől kétmilliárd év kellett a mai élővilág kialakulásához a jelenleg 4,6 milliárd éves Földön. A paksi reaktorokban évente keletkező kiégett fűtőelemekben pedig – a néhány másodperces felezési idejűtől a több milliárd évesig – a legtöbb radioaktív izotóp megtalálható.
A világon évről évre több ezer tonnával gyarapodó nagy aktivitású radioaktív hulladék ártalmatlanítására azonban eddig még sehol sem építettek megsemmisítőt, de még csak végleges tárolót sem. Magyarországon egyedül Püspökszilágy térségében található kis- és közepes aktivitású nukleáris hulladék elhelyezésére kijelölt átmeneti tároló, de ebbe a hazai atomreaktorokból nem szállíthatnak, oda például egészségügyi felhasználású anyagok kerülnek. Másik nem épül, mert a tervezett bátaapáti tároló ellen tiltakoznak a környező települések.
Kell egy kis áramszünet?
Sok tízmilliárd forint kár érheti a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-t, ha a következő fűtési szezonig nem sikerülne üzembe helyezni a kiesett paksi reaktorblokkot. Kováts Balázs, a Paksi Atomerőmű tájékoztató központjának vezetője szerint ma még hozzávetőleg sem lehet megmondani, mikorra indulhat újra a 2. számú blokk. Így azzal az információval sem lehet egyelőre sokat kezdeni, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. számára naponta mintegy 50 millió forintos árbevétel-kiesést jelent majd a kérdéses erőműblokk leállása. (A karbantartás miatt amúgy is álló blokk csak május 6-a után kapcsolódott volna be a termelésbe, így a bevételkieséssel attól a naptól kell számolni.)
“A leállt blokk az ország éves átlagos energiaigényének mintegy 10 százalékát fedezi” – tudtuk meg Varró Lászlótól, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdászától. Ekkora kiesés azonban most nem olyan nagy gond, hiszen a nyári hónapokban jóval kevesebb áramra van szükség. Ám ha e blokk 250-300 millió kilowattórás havi kibocsátásának megfelelő áramot kellene vásárolni, akkor az jelentős költségtöbblettel járna. Paks ugyanis az ország legnagyobb, s egyben a legolcsóbb áramellátója: az erőmű négy blokkjából az ország teljes éves energiaszükségletének 42 százaléka származik, s a létesítmény kilowattóránként mindössze 7 forintos áron állítja elő az energiát.
Kapacitásfelesleg ugyan bőven van az országos energiarendszerben, de a gázüzemeltetésű áramtermelők érezhetően drágábbak, nem is beszélve a hagyományos szénerőművekről. További probléma, hogy az olcsó lengyel, szlovák és osztrák importáram mennyiségét nem lehet a végtelenségig növelni, hiszen már ma is a fogyasztás mintegy 10 százalékát fedezzük külföldről, s a tranzitvezetékek teljesítményét nem olcsó mulatság megduplázni. A korszerű gáztüzelésű turbinákkal pedig az a baj, hogy a gázellátó rendszer hideg időben kapacitásai határán üzemel, s a bővítés százmilliárdos nagyságrendű feladat lenne. A tartalékok ellenére ezért alaposan össze kellene hangolni az ellátórendszert ahhoz, hogy októbert követően Paks kiesett blokkja nélkül is biztonságos legyen az ellátás, s az áram ára se emelkedjen tetemesen. Így is könnyen 10 forint fölé emelkedhet a többletáram “nagykereskedelmi” beszerzési ára. (Kilowattóránként 3-4 forintos többlettel és a fenti havi kibocsátás teljes kihasználásával kalkulálva legalább 750 millió forinttal emelkedne havonta az áram beszerzési költsége.)
A sok száz milliós pluszköltségből eredő nyereségcsökkenés azonban a 2001-ben 384 milliárdos bevételt és közel 9,5 milliárdos eredményt elérő MVM Rt. számára “lenyelhető”. A helyzet akkor válhat gazdaságilag igen súlyossá, ha a paksi erőmű blokkját az október közepén induló fűtési szezonra sem sikerülne beindítani, márpedig Kováts Balázs szerint bonyolult, összetett feladatsor vár a hazai és külföldi szakemberekre.
Annyi már ma feltehető, hogy az MVM és a Paksi Atomerőmű kára együttesen az adófizetők pénzéből havonta mintegy 2 milliárd forintot emészt fel. Nem is beszélve a baj helyrehozatalának sok száz milliós egyszeri költségéről, amelyről ma még nem tudni, érvényesíthető-e a fűtőelem-tisztítást megrendelésre végző francia Framatome céggel szemben.
A kiégett, de még hőt termelő üzemanyagot az első 3-5 évben el sem lehet szállítani a reaktor közeléből. Folyamatosan hűteni és ellenőrizni kell. Ezután a reaktorüzemeltető vagy visszaadja a már szállíthatóvá szelídült fűtőelemet a gyártónak, vagy közbenső átmeneti tárolóba helyezi. Egészen 1997-ig a fűtőelemeket viszszaszállították Oroszországba. Ám az orosz törvényhozás döntése értelmében leállították a radioaktív hulladék importját, így a kiégett fűtőelemet Csillebércről is legfeljebb a paksi erőmű telephelyén belüli átmeneti tárolóba helyezhetik. A kilencvenes évek elején épített modul rendszerű, csőprofilú paksi tárolókban 50 éven keresztül a légáram hűtheti az elemeket, és a tároló engedélyét elvileg 70-100 évre meg lehet hosszabbítani.
NINCS ATOMVONAT. Kováts Balázs, a paksi erőmű főmérnöke, tájékoztatási központjának vezetője szerint utoljára 1998-ban hagyta el az erőmű iparvágányát elhasznált fűtőanyag-kazettákat tartalmazó vonatszerelvény, de hogy az atomvonat útja mennyibe került, az üzleti titok. Évente egyébként a paksi atomerőmű 4 reaktorából mintegy 480 darab energiatermelésre már alkalmatlan fűtőanyag-köteg kerül ki. Ezek 5 éven keresztül az erőmű épületében lévő medencében pihennek mindaddig, míg aktivitásuk és maradék hőtermelésük a töredékére csökken. Ezután az átmeneti tárolóépületben fekszenek, várhatóan 50 évig. A kommunikációs vezető szerint végleges tárolót, amely csak mélyrétegű kőzetbe ágyazott létesítmény lehet, 20-30 év múlva szükséges kialakítani Magyarországon. A vonatkozó tervezett uniós direktíva 2018-as határidőt jelöl meg, így a tároló helyét és költségét Kováts Balázs még kicsit korai beszédtémának minősítette.
A kutatók szerint azonban nem kérdés, hogy mi lesz a kiégett fűtőelemekkel. Már kidolgozták a technológiát. Üzleti és politikai érdekek miatt azonban nem épült eddig egyetlen végleges tároló vagy ártalmatlanító sem. Ezek telepítése ellen ugyanis minden nemzet tiltakozik, bár Oroszország újabban ismét üzletet remél a fűtőelem-importból és -tárolásból.
A kiégett fűtőelemeket úgynevezett reprocesszálással lehetne újrahasznosítani, a megsemmisítésüket pedig a hetvenes években kidolgozott, de azóta veszélyessége miatt megkérdőjelezett transzmissziós eljárással lehetne megoldani. Mindkét módszer horribilis összegű beruházással járna, s a jelenlegi technikai színvonalon az atomerőmű-üzemeltetésnél nagyságrendekkel nagyobb veszélyekkel. A transzmissziónál a nukleáris robbanás kockázata az áramtermelő atomreaktorok működésénél meglévő rizikó többszöröse, ami miatt a szakemberek szerint a következő 10-20 évben nem várható ipari méretű transzmissziós erőmű létesítése. Még akkor sem, ha laboratóriumi, kísérleti körülmények között már működőképes az eljárás. Ám a transzmissziós berendezések telepítését az is megnehezíti, hogy nem csak veszélyesek, birtoklásuk stratégiai, katonapolitikai kérdés. Az az ország ugyanis, amely a használt fűtőelemekkel működő speciális, transzmissziós reaktort épít, egyszersmind atombomba előállítására is képessé válik.
Az ugyancsak csillagászati összegű beruházással járó reprocesszálás alkalmazását pedig egyelőre az üzleti szempontok hátráltatják. (Információnk szerint eddig a közép-angliai Sellafieldben, a franciaországi La Hague és a volt Szovjetúnió térségében építettek ipari reprocesszálót, de működésük annak nem zavartalan.) Maga a reprocesszálás a hadászatból származó eljárás, az atombombák nukleáris töltetének megsemmisítésére használják. A természetes urán dúsításával azonban egyelőre sokkal olcsóbban tudják az atomreaktorok üzemanyagát előállítani, mintha újrahasznosítottat vásárolnának.
A Pakson a minap bekövetkezett 3. fokozatú üzemzavar, valamint a négy reaktor 30 évre szóló működési engedélyének 2012 és 2017 között esedékes lejárata azonban – ha az országgyűlés nem szavazná meg az újabb 10-20 éves élettartam-hosszabbítást – azt is felveti, hogyan és mennyiért lehet végérvényesen ártalmatlanítani egy ilyen létesítményt. Eddig ugyanis egyetlen ipari méretű atomerőmű végleges leszerelését sem fejezték be. Szovjet rendszerű erőmű leszereléshez még hozzá sem láttak. Így csupán saccolni lehet a felmerülő költségeket.
MILLIÁRDOK PLUSZBAN. Ámon Ada, az Energia Klub elnevezésű zöldszervezet vezetője is csak a Radioaktív Hlulladékkezelő Kht. által becsült értékekkel tud szolgálni. Eszerint a nagy aktivitású nukleáris hulladék e célból építendő végleges tárlóban való elhelyezése, a bontás és a rekultivációs munkák mai áron számolva mintegy 840 milliárd forintot emésztenének fel Pakson. Nem is lehet a leállítás után azonnal nekilátni a bontásnak, mert a nagy aktivitású szennyezett berendezésekhez csak 20-70 évi pihentetés után lehet hozzányúlni, addig tetemes költséggel őriztetni kell az erőművet. A Nukleáris Hulladék Kezelő Kht. által tavaly készített stratégia szerint a paksi erőmű lebontása 108 év múlva fejeződne be.
Ám ha nem lehetne újraindítani a meghibásodott 2. reaktort, az máris felborítaná az erőmű hosszú távú pénzügyi tervét. Az atomerőmű áramtermelő képessége negyedével romlana, s ez veszélyeztetné, hogy Paks eleget tudjon tenni az 1996-ban hozott atomtörvényben előírt, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba a végső ártalmatlanításra befizetendő évi több tízmilliárd forintos fizetési kötelezettségének.
Az uniós szabályok átvétele miatt az újonnan csatlakozó közép- és kelet-európai államok kormányai is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy az olcsó atomenergiának később – az erőművek ártalmatlanításakor – ugyancsak megnő az “ára”.
