Festőművész szeretett volna lenni, de apja örökébe lépve, kereskedőként kezdte pályáját. Pécs főterének sarkán ma is áll egykori áruházának Bazár feliratot viselő épülete, amelyben minden kapható volt, ami egy polgári otthon és háztartás felszereléséhez kellett, a kor legjelesebb európai cégeinek kínálata messzi földről ide csalogatta a vevőket. Bátyjától, Zsolnay Ignáctól 1864-től vette át azt az akkor még kicsiny, a tönk szélén álló Kőedény és Terracotta gyárat, amelyet évtizedek munkájával világhírűvé tett.
Zsolnay Vilmos. 175 éve született.
Nemcsak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott. Sorra önállósodtak egységei: 1885 után a csőgyár, majd a kályhagyár, az építészeti kerámiagyár, 1895-től az elektrotechnikai cikkeket, szigetelőket gyártó porcelángyár.
Zsolnay kezdetben külföldről hívott gyárigazgatókat, de 1872-től rákényszerült, hogy maga lássa el az akkor 30-35 fővel dolgozó műhely vezetését, bár a Bazár irányítását, műkertészetét, bányaművelési és egyéb ipari vállalkozásait is fenntartotta az 1880-as évek kezdetéig. Az 1868. évi angliai útjának tapasztalatai erősítették meg abban, hogy a díszmű- és luxusárugyártás irányába forduljon. A magas tüzű zománctechnikát 1874 és 1878 között dolgozta ki, porózus, világos cseréptesten, amely a “porcelánfajansz” néven vált ismertté és az 1878. évi párizsi világkiállításon aranyérmet hozott a gyárnak, Vilmost pedig a francia Becsületrenddel tüntették ki. Legismertebb technikai találmánya a híres eosin máz lett, amelynek kísérleteit 1891-től haláláig folytatta.
Zsolnay Vilmos 1897-ben az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta azokat a tárgyakat, amellyel a Millenniumi Országos Kiállításon mutatta be “technikai fejlődése történetét”. Ezek láthatók most azon az emlékkiállításon – kiegészítve a Zsolnay-gyár és család eredeti gyűjteményét őrző pécsi Janus Pannonius Múzeumból kölcsönzött műalkotásokkal és dokumentumokkal -, amely május 31-ig tart nyitva az Iparművészeti Múzeumban.
