Belföld

Így húztak le a drogozni akaró német turistákat az ATM-es csalók a bulinegyedben

Szigorított, lakás elhagyását megtiltó, nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyeletbe került az a hat férfi, akik kábítószert ígértek egy külföldi társaságnak a bulinegyedben, de helyette kirabolták őket.

A Fővárosi Főügyészség a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfiak elhatározták, hogy elkövetnek valamilyen bűncselekményt, hogy pénzhez jussanak. Március 23-án a bulinegyedben megismerkedtek egy németekből álló baráti társasággal, akiknek azt mondták, hogy kábítószert tudnak eladni.

Mivel az ügyletet angol nyelven lebonyolító külföldieknél nem volt készpénz, ezért a gyanúsítottak azt javasolták neki, hogy egy közeli ATM automatából vegye fel. Ezt követően a társaság el is kísérte a bankautomatához, hogy felvettessék vele a kialkudott 30 ezer forintot. Az elkövetők között volt, aki már jártassággal bírt az ATM-es ún. „trükkös lopásokban.

Amikor a sértett az ATM automatánál beütötte a bankkártyája PIN kódját, a mellette álló két gyanúsított egyike őt megzavarta, és a 30 ezer forintos összeg helyett 300 ezer forint felvételét ütötte be, míg a többi elkövető pár méterről biztosította a helyszínt, illetve elterelte az áldozat barátainak a figyelmét.

– közölte az ügyészség.

Amikor a német turista észlelte, hogy a kiadott összeget az egyik kísérője felvette helyette az automatából és zsebre tette, akkor azt visszakérte, mire a pénzt megszerző elkövető falnak lökte őt, majd miután két gyanúsított indulatosan rászólt, mindannyian sietve elhagyták a helyszínt.

A fővárosi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a hat férfit, őket csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsították meg. Egyik elkövető tettesi, míg öt társa bűnsegédi alakzattal gyanúsítható.Az ügyben eljáró nyomozási bírók, egyet értettek a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványával és bűnismétlés veszélye miatt bűnügyi felügyeletbe helyezte a gyanúsítottakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik