Rövid távú győzelmet esetleg elkönyvelhet a jegybank a sáv ellen spekuláló külföldi befektetőkkel szemben azzal, hogy a 234,69 forintos árfolyamon vásárolt eurót 240 forint felett adja vissza a spekulánsoknak. A néhány tízmilliárd forintos haszon ugyanakkor feltehetően csak pirruszi győzelmet jelenthet, ugyanis az infláció elleni “globális” harcban a jegybank legfontosabb fegyvere sérülhetett meg. A veszélyt abban látom, hogy a (mindkét irányban) hatalmas tőkeáramlás miatt az árfolyam-ingadozás számottevően megnő, amivel az árfolyam-transzmissziónak – azaz az inflációnak az árfolyamon keresztül történő befolyásolásának – a hatékonysága lényegesen gyengülhet. Ezzel az import oldaláról folytatott dezinflációs politika kudarcot vallhat.
A múlt hét folyamán erőteljes spekuláció alakult ki a forint intervenciós sávjának kiszélesítésére. Két nap alatt közel 5 milliárd eurót volt kénytelen vásárolni a jegybank a devizapiacon. A hatalmas tőkebeáramlás – ami szinte teljes mértékben forró pénznek tekinthető – a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is meglepte. A hét végére úgy tűnt, a kamatcsökkentő lépések egyfajta megközelítésből eredményre vezettek, sikerült a tőkebeáramlást megakasztani, egyúttal a forint körülbelül 5 százalékot gyengült.
Láng Róbert közgazdász, a Portfolio.hu elemzője
UTÓLAGOS OKOSKODÁS. Az MNB a magas kamatkülönbözet fenntartásával feltehetően jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a spekulatív támadás ilyen méreteket öltött. Azonban inkább csak utólagos okoskodásnak tűnhet annak becslése, hogy egy korábbi 50-100 bázispontos kamatcsökkentéssel mennyivel lehetett volna a tőkebeáramlás mértékét mérsékelni.
Az MNB két 100 bázispontos kamatcsökkentő lépéssel, illetve a kamatfolyosó kiszélesítésével és a 2 hetes betét tendereztetésével a tőkeáramlás irányát megfordította, a gyengülő árfolyamon keresztül néhány spekulánst sikerült a jegybanknak “kistoppolni” (a növekvő veszteség miatt poziciózárásra késztetni).
Az intervenciós kényszer tehát megszűnt, ugyanakkor elveszítettük az erős forintot. Nagy kérdés, sikerül-e olyan szinten stabilizálni az árfolyamot, amely az inflációs célokkal is konzisztensnek tekinthető, illetve egy volatilis időszakot követő stabilizáció hoz-e érdemi eredményt az inflációs folyamatok szempontjából.
A forint a régióban az egyik legstabilabb fizetőeszköznek számított. A múlt héten azonban egy új jelenséggel voltak kénytelenek szembesülni a kereskedők. Mi következhet ebből? Az MNB monetáris politikája az elmúlt időszakban egyre jobban hasonlított egy árfolyam-célkitűzésen alapuló rendszerhez. Bár a jegybank a monetáris kondíciókat meghatározó tényezők összességét igyekezett figyelemmel kísérni, illetve befolyásolni, az árfolyam mindig kitüntetett szerepet élvezett. Az erős forinttal a központi bank az importárak oldaláról próbálta az árnövekedés dinamikáját csökkenteni. Kétségtelen, hogy az infláció az elmúlt negyedévek során érdemben mérséklődött, ugyanakkor ma sem egységes annak megítélése, hogy ez mennyiben az árfolyam érdeme, illetve mennyit magyaráznak belőle egyéb külső tényezők.
CSÖKKENŐ HITELESSÉG. Ha elfogadjuk az MNB azon véleményét, miszerint az árfolyam-transzmisszió hatékony fegyver az infláció ellen, akkor az elmúlt napok történéseiből arra a következtetésre juthatunk, hogy e fegyver, amely az egész infláció ellenes háború kimenetelét meghatározza, könnyen elveszítheti az élét. Tehát azzal, hogy az MNB most talán csatát nyert – ha ennek lehet nevezni pár 10 milliárdos árfolyamnyereséget -, az infláció elleni háborúban inkább távolabb került a győzelemtől.
Az árfolyam volatilitásának megnövekedése a kurzuson keresztül érvényesülő dezinflációs hatást számottevően csökkentheti, annak nominális szintjétől függetlenül. Nem mindegy, hogy egy időszak 240 forintos átlagos euróárfolyama mögött milyen ingadozások állnak. Ha az euró forintkurzusa 235 és 255 között ingadozik, az importőrök többsége feltehetően egy úgynevezett “worst case scenario” alapján árazza termékeit, így az import oldaláról jelentkező ármérséklő hatás (erős forint) elmaradhat. Ha az importőrök többsége hitt is a jegybank erős forintpolitikájának, az extrém kilengések ezt a “hitelességet” számottevően csökkenthetik.
Csak remélhetjük, hogy az idén egyre szigorúbbá váló költségvetési politika, illetve a bérnövekedés ütemének lefékeződése megengedi, hogy a monetáris kondíciók a feltételezett mértékben enyhüljenek. A külső tényezők szerepe a geopolitikai kockázatok, például Irak tükrében feltehetően továbbra is meghatározó lesz.
