 |
| Bozóki András politológus, a CEU és az ELTE docense |
Az óév első fele még a túlhevített szimbolikus politika jegyében telt. Szimbolikus politika alatt azt a politizálási stílust és tartalmat értem, amikor az újraelosztási kérdések helyett azzal közvetlenül öszsze nem függő, kulturális-világnézeti üzenetek határozzák meg a politika napirendjét.
Még az áprilisi választások előtt átadták a Schmidt Mária igazgatta Terror Házát, a Siklós Mária és Schwajda György koprodukciójában elkészült Nemzeti Színházat, bemutatták Káel Csaba Bánk bán, illetve Bereményi Géza Hídember című filmjét. Lezárult a “millenniumi ciklus”, amelyben minden kisebb és nagyobb település megkapta a millenniumi zászlót.
A szimbolikus politikának kardinális szerepe volt az Orbán-kormány számára, mert szembe akarta állítani a kommunista múlttal a Szent István-i múltat, a szocialista jövővel a polgári jövőt, a hagyományos magyar pesszimizmussal pedig a magyar csoda ígéretét, a magyar álom megvalósulásának lehetőségét. Az “ország” helyett a tágabban felfogott – a határokon túli magyarokat is magában foglaló – “hazára” épített, kormányzását az “új honfoglalás” célja vezérelte. A szimbolikus politikát mint “értékelvű” politizálást hirdette meg a materiális-újraelosztó politika pusztán “érdekelvű” világával szemben. A politika értelmét a klasszikus “barát-ellenség” ellentétpárra szűkítette.
SZEMLÉLETVÁLTÁS. A társadalom kettéosztásával szemben az akkori ellenzék az újraegyesítés igényével, a társadalmi béke megteremtésének ígéretével lépett fel. A múlt év második felében a szimbolikus politika hirtelen háttérbe szorult. A hatalomra került Medgyessy-kormány a 100 napos jóléti program megvalósítására koncentrált. Arra, hogy pénzt adjon az embereknek, vagy legalábbis emelje a közalkalmazottak bérét. A szimbolikus politika helyébe ismét a materiális-újraelosztó politika lépett.
E szemléletváltást jól fogadta a magyar társadalom, ami az októberi önkormányzati választások eredményében igazolódott. Egyúttal azonban számottevően megnőtt a államháztartás deficitje, és feszültségek támadtak a munkaadók elképzelései, valamint a forint értékállóságának megőrzésére törekvő jegybank politikája között. A világgazdasági versenynek kitett magyar gazdaságban kirajzolódtak a tisztán materiális politika korlátjai.
A kormánynak rá kellett ébrednie arra, hogy a szimbolikus és materiális politika nem osztható választási ciklusokra. A feladat inkább a kettő közötti helyes arány megtalálása. Még a gazdag, jóléti társadalmakban sem mellőzhetők a szimbolikus üzenetek, mert a politika nemcsak a javak újraelosztásából, hanem az ezt igazoló elvek összességéből áll.
SZOCIALISTA SZIMBOLIZMUS. A “nemzeti közép” kormánya szimbolikus politikájának iránya mostanában kezd kirajzolódni. Emlékezetes volt az a döntés, hogy ne a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök költözzék a felújított Sándor palotába, mert “egy szegény ország kormányfője ne urizáljon”. Üzenetértékű volt, hogy az MSZP frakciója Nagy Imre szobrától vonult az országházba az első parlamenti ülésre. Hasonlóan jelentős az Orbán-kormány egyik fő szimbolikus politikai teljesítményének, a Terror Házának elismerése, Medgyessy októberi látogatása, majd azon bejelentése, hogy – a parlamenti szavazás ellenére – szinten kívánja tartani a múzeum költségvetési támogatását. A kormány láthatóan megbékélésre törekszik az ötvenhatos szervezetekkel és – a kisebbik koalíciós párt tiltakozása dacára – eltekint az egyházi vezetők átvilágításától, sőt “ejti” az ügynöktörvényt. Nem viszi vissza a parlamentből a koronát a Nemzeti Múzeumba. Célja mindenekelőtt a politikai centrum elfoglalása.
Nagy kérdés, hogy mit hoz 2003 ebben a tekintetben. Milyen lesz a Medgyessy-kormány múlthoz való viszonya, hová helyezi el önmagát azon a képzeletbeli mérleghintán, amelynek egyik végén Kádár János, a másik végén pedig Nagy Imre található. Milyen lesz a holokauszt múzeum, hová helyezik az 1956-os forradalom emlékművét, megépül-e a nagytétényi szoborpark folytatása, a Mementó park? Vagy inkább a Don-kanyar magyar áldozatainak, esetleg Trianonnak emel emlékművet? Talán a magyar és magyar származású Nobel-díjasok szoborparkjának megalkotására koncentrál?
Elismerem, ezek talán nem a legfontosabb kérdések. Talán előbb szállást kellene építeni a hajléktalanoknak, és rendbe tenni az ország gazdaságát. De a szimbolikus politika hatását alábecsülni épp olyan hiba, mint túlzott jelentőséget tulajdonítani neki.
