Állami támogatások – Csökkentési kényszer

Korlátozásoktól mentes piac létrehozását tűzték ki célul annak idején az Európai Közösséget alapító római szerződés tagállamai, amikor elhatározták, hogy minden akadályt lebontanak, amely a közös piacon belüli versenyt akadályozza, illetve torzítja. Ezért szerződésbe foglalták, hogy az állami támogatások – akár az állami monopóliumok – veszélyeztetik az áruk szabad mozgását, mert egy vállalatnak vagy iparágnak kedveznek, s ezáltal torzítják a tagállamok közti versenyt. Jóllehet, az állami támogatások veszélyt jelentenek a közösség érdekeire, a tagállamok számára viszont a gazdasági és szociális politika fontos eszközei, ezért szabályozásuk 40 éves történetét a tagállamok és a közösség érdekei között való folyamatos egyensúlyozás jellemezte.

A római szerződés aláírásakor a tagok talán nem is remélték, hogy az integráció ebben a vonatkozásban milyen sikeres lesz. A végrehajtás érdekében döntési hatáskört ruháztak az Európai Bizottságra, amely elkezdett egy önjáró, a tagállami érdekektől független, közösségi érdeket képviselni. A szellem kiszabadult a palackból, megszületett az állami támogatás átfogó fogalma, és önálló életre kelt. Ennek az önálló jogfejlődésnek az alkotója az Európai Bíróság lett, amely az elmúlt 40 évben döntések százaiban határozta meg, mi minősül állami támogatásnak. Az utat, amely elvezetett a mai definícióhoz, a tagállamokat elmarasztaló ítéleteinek százai kövezték ki, ahol a döntések nemegyszer súlyos dollármilliós következményekkel jártak.

A mára kialakult fogalom szerint minden előny állami támogatásnak minősül, amely az állami költségvetés terhére – beleértve az önkormányzatokat is – bármiféle szelektív előnyt juttat egy vállalatnak, ezáltal a versenyt torzítja, amivel kihat a tagállamok közötti kereskedelemre.

KICSIK ELŐNYBEN. Az állami támogatások megengedettek, amennyiben azokat a jogszabályok keretei között az Európai Bizottság előzetes eljárásában írásban engedélyezi. A regulák ágazati és regionális kedvezményeket is megengednek, és alapvetően mentesítik a korlátozás alól a legkisebb vállalkozásokat (“de minimis” szabály). Az uniós szabályozásnak az a legfőbb sarokköve, hogy az állami támogatást mérni kell, és mindig össze kell hasonlítani a befektetés mértékével. Erre a mérésre született meg a “támogatás intenzitás” fogalma. Aki beruház és ezzel egyes elmaradott ágazatok, vagy elmaradott területek fejlődését segíti elő, elvileg állami támogatásokat kaphat. A jogfejlődés ugyanakkor kimondta, hogy új beruházás nélkül, csupán a működést elősegítő támogatás szinte mindig tilos.

A római szerződés átfogó értelmezéséből következően ma vizsgálat tárgyává tesznek mindenféle pénzmozgást, ahol az állami szektor érintett lehet. Az állami támogatás fogalmába beletartozik a direkt pénztámogatástól kezdve az ingyenes telekjuttatás, bizonyos esetekben állami garanciavállalások, vagy például az állami vállalatok indokolatlan feltőkésítése. A kilencvenes évek közepére a jogfejlődés odáig jutott, hogy az adórendszeren keresztül nyújtott állami támogatásokat ugyancsak vizsgálat alá vette.

Az Európai Unió (EU) tagállamai a jövedelemadók és a nyereségadózás területén az elmúlt 40 évben a legminimálisabb harmonizációban sem tudtak megegyezni, mivel egyik tagállam vagy önkormányzat sem volt hajlandó a szuverenitásának sarokkövét jelentő adókivetési jog bármiféle korlátozásába belemenni. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált: ha egyes vállalatok kevesebb nyereségadót fizetnek, mint az országon belüli egyéb cégek, úgy ezek ténylegesen állami támogatást kapnak a be nem fizetett adó mértékében. Az első bizottsági közlemény abban a tárgyban, hogy az adózási előnyök szintén állami támogatásnak minősülnek, 1998-ban jelent meg.

KEMÉNY DIÓ. Magyarország és az unió közötti csatlakozási folyamat egyik kemény diója – a versenyfejezeten belül – az adókedvezmények ügye volt. A bizottság versenyjogi főigazgatósága Mario Monti vezetése alatt arra hivatkozott, hogy a magyar társasági adókedvezmények nem egyeztethetőek össze az EU állami támogatási szabályaival és versenytorzítóak. A konfliktus mély volt, hiszen a magyar nemzeti jövedelem jelentős részét és a magyar export döntő hányadát teljesítő cégeket érintett. A társaságok joggal hivatkoztak arra, hogy az adókedvezmények bevezetésekor senki nem számolt azzal, hogy az adórendszeren keresztül adott kedvezmények előbb-utóbb állami támogatásnak minősülnek, és ezeket a kedvezményeket a cégek még az EU-belépés előtt megszerezték. Ezen érvelést maga az Európai Bíróság által kialakított doktrína is alátámasztja, amely ismeri az úgynevezett “létező támogatás” fogalmát. Ilyennek az minősül, amely a belépés előtt már létezett, s ezek megvonása csak kellően hosszú átmenet után lehetséges. A megállapodás a társaságok döntő többségének elfogadható megoldást hozott, de kiderült az is, hogy az EU más mércével mérte a tagjelölteket, mint a tagjait.

Az állami támogatások uniós története egy 40 éves bújócska története, ahol a tagállamok saját gazdaságfejlesztési céljuk érdekében próbálják a piac szereplőit támogatni, a bizottság pedig próbálja ezeket feltárni, és a jogellenesnek minősülő támogatást a támogatottal visszafizettetni.

TUDATLANUL. Magyarországon az állami támogatások politikájával kapcsolatosan alapvető paradigmaváltásra lesz szükség. A jelen helyzetet talán az jellemzi a legjobban, hogy némely esetben sem az állami támogatás nyújtója, sem annak fogadója nem tudja, hogy állami támogatásról van szó. Még nem alakultak ki azok a reflexek, hogy mi tilos, és mit szabad. Ha megvizsgáljuk az Európai Bizottság döntéseit, azt láthatjuk, hogy szinte nincs területe a gazdaságnak, amely érintetlenül maradhat. Márpedig sem az állami (pél-dául Dunaferr), sem az önkormányzati tulajdonú társaságok (például BKV) nem kerülhetik el Brüszszel kínos vizsgálatait. A helyzetet nehezíti, hogy az állami támogatások egy nemzet szempontjából a legbecsületesebb és leghasznosabb célokat is követhetik. Ez azonban nem zárja ki a versenytorzító jelleget.

Bizonyára meglepődött az olasz kormány, amikor az 1980-as évek végén szerette volna csökkenteni a szociális terheket azoknál a cégeknél, amelyek női munkaerőt foglalkoztatnak. Az intézkedés célja a női foglalkoztatás növelése volt. A bizottság állami támogatásnak minősítette ezt az intézkedést, mert a textilipar nagy előnyt élvezett ebből az intézkedésből, hiszen ott sok nőt foglalkoztatnak. Franciaországban 1998-ban a kormány elő akarta segíteni az 50-53 éves kornál idősebb emberek előnyugdíjazását olyan módon, hogy az előnyugdíj idejére a költség egy részét az állam átvállalta a cégektől. Ezt a bizottság állami támogatásnak minősítette, mivel ezáltal az autóipar jelentős előnyökhöz jutott, mert a megcélzott korosztály ezen ágazatban többségben volt.

FANTÁZIADÚSAN. Az Európai Bizottság fantáziája ilyen ügyekben kimeríthetetlen. Állami támogatásnak minősül, ha az állami vállalatok saját leányvállalataikat finanszírozzák, ha a követelésről lemondanak, ha kamatkedvezményt nyújtanak. Támogatásnak minősül, ha az állam túl nagy lazaságot mutat kinnlevőségek beszedésénél, társadalombiztosítási és adótartozások behajtásánál, vagy ha exportgaranciát nyújt és eltekint a büntetőkamattól.

A brüsszeli bizottság egyik magas rangú tisztségviselője egy magyarországi előadásán arról mesélt, hogy a testület tagjai tudnak és szeretnek olvasni, így nagyon jól informáltak. Különösen szeretik a választási időszakban a helyi újságokat bújni, ahol a képviselők a régió segítése érdekében nyilatkozatokat tesznek, ami azután mind megjelenik a sajtóban. Ezek után csak meg kell nézni, hogy az ígéretektől mi valósult meg állami vagy önkormányzati pénzből.

A tilos állami támogatásokat vissza kell fizetni, és az elévülési idő 10 év. Az, hogy az érintett cég átalakult, felvásárolták, vagy csődbe ment, nem akadálya annak, hogy a bizottság megpróbálja a juttatást visszaszerezni. A pénzt minden esetben vissza kell fizetni, kivéve, ha beáll a teljes működésképtelenség.
A szabályok drasztikusak, s azok nem-tudása senkit sem mentesít a jogkövetkezmények alól – ez nálunk sincs máshogy. A kását azonban nem eszik olyan forrón, hiszen előreláthatóan Magyarország regionális fejlettsége – vagyis inkább fejletlensége – miatt olyan övezetbe fog tartozni, ahol egyes ágazati kivételektől eltekintve a támogatás-intenzitás ma még elérheti az 50 százalékos küszöböt is.

Annyi mindenesetre biztos, hogy új fogalmakkal kell megismerkednünk, és a vállalatok pénzügyeseinek újabb feladattal bővül a munkakörük. Két dolgot mindenféleképpen meg kell tanulnunk: hogy mi az állami támogatás, illetve annak mértékét miként lehet kiszámolni.