Baromfiágazat – Veszedelmes idők

Hidegzuhanyként érte a hazai baromfiexportőröket, hogy az egyik oroszországi kereskedőnek tonnánként potom 250 dollárért sikerült elcsípni egy több ezer tonnás, igaz matuzsálemi, csaknem évtizedes, “túltárolt” uniós fagyaszott csirkekészletet. A nagy zsákmány úgy letörte az oroszországi importárakat, hogy az őszi Foodapest Élelmiszer-ipari Vásáron a részt vevő orosz üzletemberek csak 500 dolláros árnál kisebbről voltak hajlandók tárgyalni. “Azóta is kötik az ebet a karóhoz, s még Medgyessy Péter miniszterelnök moszkvai útja sem hozott áttörést a baromfi-kereskedelemben. ” – mutat rá Földi Péter, a Baromfi Termék Tanács titkára.

Az aggasztó összeurópai árapályt még a tavaly fellendült kínai, brazil, thai csirke uniós dömpingje idézte elő (Figyelő, 2002/32. szám). A távol-keleti, dél-amerikai baromfi-feldolgozók “sózott, fagyasztott” megjelöléssel ugyanis mindössze 10 százalékos vámmal és mennyiségi korlátozás nélkül szállíthatták a csirkét az Európai Unióba (EU). A magyar kereskedők fájdalmára a rugalmatlan brüszszeli apparátus csak 2002 végére tudta úgy-ahogy megfékezni a “trükkös” importot.

HÚS-SOKK. Pedig a kínai “madárinvázió” nélkül sem volt rózsás a baromfikereskedők helyzete, mert a szivacsos agyhártyagyulladástól (BSE) korábban megriadt fogyasztók a vihar elmúltával elkezdtek visszaszokni a beefsteakre, s egyre kevesebb sertést és szárnyast vásárolnak. Amúgy hiába is harcolnak ki – a lehetőséghez képest – viszonylag jó árat a magyar exportőrök, bevételük egyre kevesebbet ér az erős forint miatt. Az árfolyamváltozásnak máris katasztrofális következményei vannak az agrártermelésben és az élelmiszer-feldolgozásban is – hangoztatják az érintettek. Pedig a versenyképességet nemcsak az erős forint rontja. Az elmúlt két évben megugrott bérek is “elvitték” a költségeket a munkaigényes feldolgozásban. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a számára megállapított több mint 111 ezer tonnás EU-s exportkvótát 2001 félévétől, illetve 2002 közepéig csak 60 százalékban tudta kihasználni. Egyedül a kicsontozott pulykahús 9900 tonnás kvótáját tudták kimeríteni a kereskedők.

“Egy négykilós libán már 100 forintot bukik az exportőr” – számolgatja Magyar József, a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Rt. vezérigazgatója. A bennragadt exportszállítmányok, a felesleg miatt áll a bál a hazai baromfipiacon is: zuhannak az árak. Magyar József szerint a feldolgozóknak már csak hónapjaik vannak hátra ilyen körülmények között.

Már a tavalyi első négy hónapban 4 milliárd forint veszteséget halmoztak fel a terméktanács tagvállalatai. Magyar József számításai szerint az iparág 2001-es, több mint 3 milliárd forint nyeresége 2002-ben – a Bábolna Rt. nélkül – ugyanekkora veszteségbe fordult. Más becslések szerint viszont – a 2001-es 7,6 milliárd forintnál is várhatóan nagyobb veszteséget felhalmozó Bábolna Rt.-vel együtt – 10 milliárd forintnál nagyobbra szökött a baromfiipar ráfizetése.

Az érintettek maguk is tehetnek a bajról, amely feketére festi a jövőt. Magyar József szerint a Bábolna Rt. az adófizetők pénzét költve rombolja a piacot: méregdrágán vesz és olcsón ad el. A milliárdos veszteségeket pedig az állam az adófizetők zsebéből fizeti. Magyar József számítása szerint ez a “bőkezűség” csupán a Hungeritnek 200 millió forintos veszteséget okozott tavaly, de lehetetlen helyzetbe hozta a többi baromficéget is.

Ancsin Péter, a Bábolna Rt. baromfiintegrációért felelős igazgatója elismeri, hogy a cég a versenytársaknál az előző években többet fizetett a termelési rendszerébe tartozó állattartóknak a leadott baromfiért. Az idei húspiaci árzuhanásnak ugyanis csak töredékét tudta azonnal áthárítani a Bábolna Rt. a termelőkre. Tragikus következménye lett volna ugyanis a több ezer integrált farmernél, ha a társaság azonnal a lezuhant piaci árat adta volna élőbaromfiért. Nem lett volna gazda, aki vállalta volna a további termelést, hiszen időközben alaposan megdrágult a takarmány is. A baromfiüzletág eredményessége azonban nem csupán a felvásárlási áron múlik, hanem a másik fő költségen is: azon, hogy az integrációt szervező feldolgozó mennyiért adja a takarmányt a termelőinek. Ancsin szerint semmivel sem eredményesebbek azok a konkurensek, akik ugyan leszállították a felvásárlási árakat, de olcsón számolják el a takarmányt.

KEMÉNY LÁNCOK. Abban egyetértenek a baromfisok, hogy a kereskedelem szerkezetének átalakulása érdekeik ellen hat. A kereskedelmi láncok – élve a piaci súlyukkal – mélyen tartják az átvételi árakat, s olyan költségeket varrnak a baromfiipari beszállítók nyakába is, amelyeket egyre nehezebben tudnak vállalni. A láncok minőségpolitikája is árt a feldolgozóknak és a vevőknek. Amint azt az M&H Communications Intelligence Unit a Baromfi Termék Tanács számára készített tanulmányában megállapítja: “A hipermarketek minőségelvárásaiban nem szerepel a termékek eredete és nyomon követhetősége mint szempont, nem jellemző a teljes ellátási lánccal kapcsolatos minőségi elvárások következetes alkalmazása – ami megnyitja az utat a kétes eredetű nyersanyagok, nyers termékek felhasználásának. Azaz a hipermarketek elsősorban az árak leszorításában, profitjuk növelésében érdekeltek.”

“Össze kellene fogniuk a takarmánygyártóknak, a baromfitenyésztőknek, feldolgozóknak, hogy átvészeljék a nehéz időket” – veti fel Ancsin Péter. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy pillanatnyi üzleti érdek fontosabb szempont, mint az áldozatvállalás a túlélés reményében. A szakmán belül nyílt titok, melyek azok a cégek, amelyek hajlandóak akár ár alatt “feketén”, számla nélkül is szállítani a kereskedelmi vállalkozásoknak, hogy bevételhez jussanak. A vágóhidak mégsem vállalják a közös fellépés, kiközösítés ódiumát, mondván: ők is kerülhetnek nehéz helyzetbe.

Az árak leszorításánál amúgy is joggal hivatkoznak a kereskedők arra, hogy a hazai baromfiintegrációknak is van “sepernivalójuk” a saját házuk táján: az uniósnál rosszabb hatékonyság. Terméktanácsi adatok szerint például hat éve még egy kilogramm élősúly “előállításához” magyar átlagban 2,3 kilogramm takarmányt használtak fel az állattartók, szemben az uniós 1,8-1,9 kilogrammal. Bár jelenleg a magyar átlag már a 2 kilogrammot közelíti, de forintban számolva még tetemes a hendikep, mert az EU-ban is javult a kihozatal. Olyannyira, hogy amelyik hazai gazda nem tudja 2 kilogramm alá szorítani a felhasználást, annak a szakemberek szerint érdemesebb lenne más profillal próbálkoznia, mielőtt a vállalkozását elsöpri majd az olcsó import. A nagyobb takarmány-felhasználás és magasabb költségek miatt jelenleg nem csak az élősertés, de az élőbaromfi is 15-20 százalékkal drágább, mint Nyugat-Európában. Ebben pedig csak részben ludas az aszályos elmúlt évben termett kevesebb és drágább takarmány. Növeli a költségeket, hogy a kihasználatlan feldolgozó kapacitásokból is túl nagy a bőség. Fórián Zoltán, az Agrár Európa élelmiszer-ipari elemzője állítja, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon nem volt olyan baromfivágóhíd, amelyet végleg bezártak volna. A HajdúBÉT zagyvarékasi üzeme is, igaz takaréklángon, de újra termel, és a Ságából kivált társaság is új kapacitások építésébe kezdett. Pedig legkevesebb 20 százalékkal vissza kellene fogni a termelőképességet, hogy kialakulhasson az egyensúly.

Azoknak a magas technológiai színvonalat és nagy volument képviselő cégeknek van jövője, azok vészelik át kisebb veszteséggel a krízist, amelyeknek szerződésekkel előre lekötött, biztos a piaca. Olyanoknak, mint a McDonald’s magyar és régióbeli leányvállalatainak évi 5 ezer tonna készre sütött – csirke-, marha- és sertéshúsos – terméket beszállító Loba Kft. (illetve a Lobát baromfihússal ellátó Bábolna Rt. békéscsabai feldolgozó üzeme és a Pannonbaromfi). Nyugodtan tervezhet például az étteremhálózatát a jövőben dinamikusan bővítő Kentucky Fried Chicken a kezdetektől fogva egyetlen hazai csirkebeszállítója is.

Sikerrel vészelhetik majd át az EU-csatlakozással járó teljes piaci nyitást a technológiai fejlesztésekre áldozó azon nagyobb cégek is, mint amilyen a Hungerit Rt. Évente már több mint 41 ezer tonna baromfit, 8 millió csirkét, 4,5 millió pecsenyekacsát, 1,5 millió libát, félmillió pulykát dolgoz fel, s a termelése felét már 35 országba exportálja. Itthon két kivétellel az összes kereskedelmi lánc a vevője; a hipermarketekbe kerül a termelése 64 százaléka. A cég beszállítója egyebek között a legkényesebb vevőként ismert NATO-nak is. Ezzel magyarázható, hogy a Hungerit a korábbi évi 21 milliárd forint után, az előzetes adatok alapján 2002-ben elérte a 23 milliárd forint árbevételt. A biztos piacnak persze ára van. Az állattenyésztéstől a baromfi-feldolgozáson keresztül a csomagolásig, az értékesítésig a cég kiépítette saját, minőségbiztosítási rendszerrel védett, zárt integrációját.

ROSTÁLÁS ELŐTT. Aligha lesz azonban minden baromfi-feldolgozónak diadalmenet az EU-csatlakozás. Németh Imre mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a koppenhágai pezsgőbontás után csak a tejtermelőknek, a húsmarha-, a juh-, a kecsketenyésztőknek ígért biztosan szebb jövőt az állattartók közül, de a sertés- és baromfitenyésztőknek nem. Az EU-átlagnál jelenleg 20 százalékkal drágábban termelő, abrakfogyasztó sertés és baromfi-hizlalóknak azért sem, mert a versenyszférába tartoznak, ahol nem jár termelési támogatás. Más szakértők kétséget sem hagytak afelől, hogy az uniós mércével nem versenyképes termelők lehúzhatják a redőnyt, mert a hazai feldolgozók is saját érdekükben inkább az olcsó import nyersanyagból vásárolnak majd. Különösen azokra a kis és közepes baromfi-feldolgozókra és beszállítóikra, termelőikre várnak kilátástalanul nehéz napok 2004 májusától, amelyek nem tudják megszerezni az uniós élelmiszer-szállításokhoz alapvetően elvárt minőségbiztosítási auditokat. Ezek hiányában még a belpiacra, helyi ellátásra sem termelhetnek, kötelezően kell felhagyniuk a tevékenységükkel. A csatlakozásig hátralevő másfél év alatt a tárca technológiai, környezetvédelmi fejlesztések támogatásával ugyan igyekszik segíteni a felzárkózást, de a piaci válságban elgyengült termelőknek, feldolgozóknak – saját forrás híján – a legtöbb beruházási támogatás elérhetetlen marad. Amúgy is kétkedve fogadják az érintettek az ígéreteket, hiszen tavaly is “hol volt géptámogatás, hol nem”.

Halvány reménysugár a magyar baromfisoknak, hogy bár termékük drágább, ízletes. A “csirkegyáraknak” perspektívát jelenthet a szakosodás is, például az EU-ban keresett vízi szárnyasok: a kacsa, a liba, valamint a kuriózumnak számító gyöngytyúk és pulykafeldolgozás és a biotermék-előállítás. EU-tagként pedig már a magasabb exporttámogatással szállíthatnak a magyar feldolgozók “harmadik ország” piacára.

“Ne legyenek illúziók, nagy véráldozatok várhatók az iparágban” – mondja Fórián Zoltán. A csatlakozást követő 3-4 év a baromfitermelőket alaposan megrostálja, mert a feldolgozók egyötöde elveszíti majd a piacát. Értelemszerűen a takarmánygyártók számára is szűk esztendők következnek. De minden rosszban van valami jó. Akik talpon maradnak, megerősödnek. A feketegazdaság is visszaszorul, vége lesz a számla nélküli kereskedelemnek, s ez új piacot hoz a feldolgozóknak.