Joggal örvendezett a múlt hét végén a Szocialista Internacionálé térségünkkel foglalkozó bizottságának szlovéniai tanácskozása azon, hogy az európai tendenciákkal ellentétben “legutóbb Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban a baloldali pártok arattak győzelmet”. A testület egyúttal sürgette, hogy az EU “problémamentesen” hajtsa végre a 2004-re ígért bővítést. A döntés persze nem a Szocialista Internacionálé, hanem az unió kezében van, s éppen a múlt héten számos jel mutatta, hogy Brüsszel távolról sem tartja “problémamentesnek” a helyzetet.
PRÁGA, VARSÓ… A régió két legújabb és legfontosabb eseménye a cseh kormány megalakulása és a lengyel kabinet radikális átalakítása volt. Prágában a szociáldemokraták (CSSD) már második ciklusban kormányozhatnak, ám a Financial Times szerint “hivatalba lépésüket a gazdasági stratégiájukkal és a stabilitással kapcsolatos aggodalmak kísérik.” A kormány pénzügyminisztere a CSSD harminc esztendős frakcióvezetője, Bohuslav Sobotka lett, de programja nem tükröz fiatalos lendületet. Sem az adórendszerben, sem a jóléti állam eddigi mechanizmusában nem terveznek változást, ami máris arra indította Brüsszelt, hogy jelezze: a ciklus végére, 2006-ra tervezett 5,0-5,5 százalékos államháztartási hiány “aggasztóan magas, egyben kizárja, hogy Prága 2006-ban, vagy röviddel utána az euróövezethez csatlakozhasson”.
Lengyelországban a hasonló gondok drámaibb formában jelentek meg, feltehetően azért, mert Prágában még tart a sikeres koalíciós tárgyalások által keltett eufória – Varsó viszont az őszi önkormányzati választásokra készül. Marek Belka pénzügyminiszter lemondott, mert a 2003-ra tervezett 5,5 százalékos hiányt túl magasnak ítélte, és ellenezte a gazdaságpolitika további fellazítását. Elődje, Grzegorz Kolodko lett az utód, aki már 1994 és 1997 között bebizonyította, hogy hajlamos rövid lejáratú, választási célokat szolgáló “hangulatjavító” intézkedésekre. Kolodko felbukkanása máris feszültté tette a viszonyt Leszek Miller miniszterelnök és a lengyel gazdaságpolitika talán legnagyobb tekintélye, Leszek Balcerowicz ex-pénzügyminiszter között, aki ma a központi bank élén áll.
A váltás brüsszeli reakcióját az Economist így foglalja össze: “Ha Mr. Miller meglazítja a pénzeszsák zsinórját, akkor megerősödhet a 2004-re előirányzott EU-bővítés lassítását követelők érvelése.” A következő brüsszeli intőt Günther Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja nyújtotta át, aki egy héttel a pénzügyi váltás után megjelent Varsóban. Ott “esztelennek” minősített egy, a közvetlen mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos rész-javaslatot és (a Neue Zürcher Zeitung információja szerint) “ezúttal nem használta azt a szokásos formulát, hogy a lengyelek nélkül nem lehetséges a bővítés, hanem azt hangsúlyozta, hogy minden országot önmagában értékelnek.” A konfliktus ezt követően már a miniszterelnök és az államfő, Alexander Kwasniewski kapcsolatát is beárnyékolta. Az utóbbi napokban felbukkant kombinációk szerint az államfő esetleg olyan utódot keresne Miller helyére, aki a lengyel szocialisták gazdasági értelemben liberálisabb, az uniós csatlakozás iránt jobban elkötelezett szárnyához tartozik.
…ÉS BUDAPEST A múlt hét prágai és varsói eseményei – ha más hőfokon is – jelzik, hogy igen erős belső nyomás nehezedik mindkét kormányra a gazdaságpolitika fellazítása érdekében. Az, hogy egy ilyen presszió mennyire hatékony, a gazdasági tényezőkön túl függ egy ország belső helyzetétől, a közvélemény hangulatát meghatározó feszültségektől, a nézetkülönbségek kezelési stílusától. Márpedig: az események színtere ezúttal Prága és Varsó volt ugyan, de Budapestről is szól a mese. Nálunk is érzékelhető az a fajta nyomás, amely “a pénzeszsák zsinórjának meglazítását” igényli. És mi rosszabb helyzetben vagyunk, mint a lengyelek és a csehek. Ott a választáson vesztes jobboldal nem lépte át a parlamentáris demokrácia kereteit, mint nálunk. Ne legyenek illúzióink. Ha külső hatás, vagy a kormány gazdaságpolitikájának határozatlansága alkalmat teremt rá, a gazdasági demagógia is át akarja majd törni a jogállam korlátait. A stílus nem lesz más, mint eddig. De készülni és elhárítani másképpen kell: átgondolt, kifinomult, jól és időben kommunikált gazdasági döntésekkel. Itt nem lehet “meglepetés”. Ez ugyanis a lényeg. Az Erzsébet híd “meglepetése” csak epizód.
