Amennyiben a választási kampányban küzdő pártok tevékenységét – a most lezárult olimpiától inspirálva – egy téli sporthoz szeretnénk hasonlítani, akkor valószínűleg a műkorcsolyával való párhuzam állná meg legjobban a helyét: mind a kormány, mind pedig az ellenzék “játékosai” egy zsűrit igyekeznek megnyerni maguknak. A gyakorlatok megkezdődtek, a végső pontozásra néhány hetet még várni kell. Jelen elemzésünk nem is a zsűritagok, hanem az értő szemlélők véleményét tükrözi, akik viszont nemcsak a most folyó versenyen, hanem az elmúlt négy év során folyamatosan figyelemmel kísérték a versenyzőket, azon belül is elsősorban a kormányszínekben szereplőket.
NÉGY ÉV MÉRLEGE. A Figyelő megbízásából a Straketing Stratégiai Marketingkutató és Tanácsadó Iroda immár negyedik alkalommal mérte fel, mennyire bízik az üzleti szféra a kormányzati gazdaságpolitikában. A félezer vállalatvezetővel lebonyolított kérdőíves vizsgálatra ezúttal 2002. február 7-e és 12-e között, tehát a kampányidőszak elején került sor. A zsűritagsággal szemben a külső szemlélő minősítés azért is indokolt, mert a megkérdezett menedzsereknél egyáltalán nem a pártszimpátiájuk iránt érdeklődtünk, vagy a szokásos “kire szavazna, ha most vasárnap lennének a választások” kérdést tettük fel nekik, hanem – a korábbiakhoz hasonlóan, s ezáltal összehasonlítható módon – gazdasági helyzetükről, kilátásaikról, félelmeikről, s az ezeket nagymértékben befolyásoló gazdaságpolitikáról, kormányzati hozzáállásról tudakozódtunk.
Nos, a külső szemlélők, azaz a gazdasági élet szereplői, nem elégedettek a kormánymezben versenyzők tevékenységével, de azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy kifütyülnék őket. A kép tehát ellentmondásos. Voltak olyan területei a gazdasági és a politikai életnek, amelyeket egyértelműen sikerként értékeltek, máshol viszont kifejezetten lesújtó véleményt fogalmaztak meg. Az arányokat – némi leegyszerűsítéssel – jellemzi, hogy a kérdőívben felsorolt tíz markáns kormánydöntés (illetve bizonyos döntések nyomán kialakult helyzet) közül négyről inkább pozitív, hatról pedig inkább negatív véleményt fogalmazott meg a megkérdezett menedzserek többsége.
Jól körülhatárolható azoknak a köre, akik az átlagosnál elégedettebbek a jelenlegi kormány teljesítményével, miként azoké is, akik viszonylag kritikusabban szemlélik az elmúlt időszakot. Némileg meglepő, hogy sem az elégedettek, sem pedig az elégedetlenkedők nem abból a körből kerülnek ki, amelyet a kormány retorikája, illetve ígéretei alapján (Figyelő, 2002/9. szám) várnánk. A leginkább pozitív képet a nagyobb városokban működő, külföldi tulajdonú nagyvállalatok, közülük is különösen a szolgáltatási szektorban tevékenykedők alkottak az Orbán-kabinet tevékenységéről. Az ellenpólushoz a községekben működő mezőgazdasági és kereskedelmi középvállalkozások sorolódnak, amelyek vezetői meglehetősen kritikusan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikáját.
Szembeötlő, mennyire eltér az elmúlt időszak eredményeiről az a kép, amit a megkérdezett vállalatvezetők festettek, mint amit a kormány terjeszt magáról. A hivatalos nyilatkozatok szintjén sikerként beállított minimálbér-emelést egyértelműen káros intézkedésnek találja az üzleti szféra. Persze az is igaz, hogy más pontoknál pedig az ellenzéki kritikával fordulnak szembe a menedzserek, akiknek mintegy fele üdvözli az állam erőteljesebb szerepvállalását a gazdasági életben.
A felmérés első része a vállalatok helyzetét mérte fel. Némi visszaesésre utal, hogy míg 2001-ben a cégek 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megelőző év során kisebb-nagyobb forgalomemelkedést könyvelhetett el, addig most februárban “csak” 64 százalékuk tudott ilyen pozitívumot felmutatni; a korábbi három évben a vizsgált arány folyamatosan emelkedett. Hosszabb időtávot vizsgálva az tűnik még ki, hogy a kormányzati ciklus során évről évre nőtt a kismértékű forgalomemelkedést jelzők aránya, miközben csökkent az értékesítés csökkenéséről beszámolók súlya.
Az egyes cégcsoportok válaszai között egyébként igen jelentősek a különbségek. Ez különösen jól látszik, ha a “számottevő” növekedést jelzők szegmensét vizsgáljuk. Ilyen eredményről leginkább az 1 milliárd forintnál nagyobb árbevételű, 200 főnél többet foglalkoztató, külföldi tulajdonban levő, budapesti székhelyű cégek számoltak be – ezek tudták tehát leginkább kihasználni a több éve tartó gazdasági fellendülés kedvező hatásait. A másik végletet a mezőgazdasági tevékenységet végző és legfeljebb 500 millió forint árbevételű vállalkozások képezik, amelyek így 2001-ben is bizonytalannak érezték a helyzetüket.
MEGOSZTOTTAN. Ami a gazdaságpolitika megítélését illeti, először is arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalatvezetők milyen fontos makrodöntéseket említenek meg spontán módon, illetve azokat minként értékelik. Ezek közül a 14 leggyakrabban elhangzott állítást vizsgáltuk behatóbban (amit legalább 10 menedzser, vagyis a megkérdezettek minimálisan 2 százaléka megnevezett), s ez ismét aláhúzta, hogy igencsak vegyes kép él az Orbán-kormány teljesítményéről: 7 terület esetében a pozitív, 7 esetében viszont a negatív vélemények voltak többségben. Hasonló arányt mutatott egyébként az összes spontán módon említett intézkedések megítélése is: a szóba került döntéseket az esetek 48 százalékában pozitívan, 52 százalékában pedig negatívan értékelték a cégvezetők.
Táblázatunkban azokat a cégcsoportokat tüntetjük fel, amelyeknek menedzserei az Orbán-kormány teljesítményével összefüggő állításokkal az átlagosnál lényegesen nagyobb, illetve lényegesen kisebb arányban értenek egyet. Az egyes állítások, illetve cégcsoportok után zárójelben feltüntetjük a “teljes mértékben” vagy “nagyobb részt” egyetértők együttes százalékos arányát tüntetjük fel.
A zöld színű cellákban azok a csoportok találhatók, amelyek a tesztelt problémakör tekintetében az átlagosnál lényegesen kedvezőbben, míg a kék színűekben azok, amelyek az átlagosnál lényegesen kedvezőtlenebbül értékelték az Orbán-kormány tevékenységét. Az alábbi grafikonban az egyes állításokkal kapcsolatos kapcsolatos vélemények megoszlását közöljük.
Ugyanígy, a “top 3” döntés esetében is megosztottságról lehet beszélni: a Széchenyi Tervet alapvetően pozitívan, a minimálbér emelését alapvetően negatívan, a gazdaságba való állami beavatkozást pedig vegyesen fogadták a megkérdezettek. E három tényező közül a minimálbér emelésének fontosságára már tavaly is sokan hivatkoztak, viszont a Széchenyi Terv bevezetését és a gazdaságba történő állami beavatkozást 2001-ben még sokkal kevesebben tartották érdemesnek kiemelni, mint a mostani felmérés során. Változás a tavalyi eredményekhez képest, hogy a kormány családpolitikai intézkedéseit 2002 februárjában szinte senki sem tartotta fontosnak (0,4 százalékos említési arány), míg tavaly 3,8 százalékkal még előkelő helyen szerepelt ez, a politikai retorikában központi témának számító kérdéskör.
A felmérés során megkérdezték a vállalkozókat, hogy: •szerintük az ÁPV Rt szakmai vagy politikai okok miatt mondta-e fel a szerződést a Dunaferrel, hogy
•olcsóbb lett-e az autópálya azzal, hogy a közbeszerzési eljárást mellőzve választotta ki az építőt a MFB, hogy
•jelentős sikereket ért-e el a kormányzat az egészségügy reformja terén illetve hogy
•a kormány a közbeszerzési törvény megkerülésére használja-e a Magyar Fejlesztési Bankot.
A válaszokról a táblázatok a mellékletben>>
KONFRONTATÍV KÉRDÉSEK. Az idén sem hagytuk ki azon lehetőséget, hogy a szerkesztőség által felsorolt tíz – néhány esetben igencsak konfrontatív – kormányzati intézkedésről, illetve aktuálpolitikai eseményről ne kérdezzük meg a menedzsereket. Jóllehet – tudatosan – olyan kérdéseket is föltettünk, amelyek nem tartoznak a szűken értelmezett gazdaságpolitikai döntések közé, mégis megnyugtató, hogy a Figyelő által fontosnak tartott folyamatok mennyire egybeesnek a menedzserek prioritási listájával. Állításaink között a három leggyakrabban említett spontán szempont is megtalálható volt, még ha az állami beavatkozásokra többször, ám indirekt módon tértünk is ki.
A kérdéseinkre érkezett válaszok értékeléséhez azt mindenféleképpen előre kell bocsátani, hogy az egyes állításokat értékelők aránya igen eltérő volt. Arról természetesen csak találgatni lehet, hogy a “nem” válaszok mögött ismerethiány, bizonytalan vélemény vagy félelem (hátha nyoma marad, hogy ki milyen választ adott) húzódik meg. Amennyiben ez utóbbi lenne a válasz megtagadásának oka, úgy az a felmérés legkellemetlenebb tanulságát jelentené. Így csak bizakodhatunk abban, hogy valamelyik egyéb szempont miatt nem éltek a megkérdezettek közül sokan a válaszadás lehetőségével.
Azt mindenesetre tanulságos áttekinteni, hogy az egyes megállapításokat a megkérdezettek hány százaléka minősítette. Ebből ugyanis az látszik, hogy míg a minimálbért, a státustörvényt és az olimpiai rendezést érintő állításokra 85-87 százalék válaszolt, addig a Zarándok/Dunaferr és az MFB/autópálya-építés ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásra mindössze 44-48 százalék vállalkozott.
A 10 kijelentés közül 6 a kormányra nézve kedvező, 4 pedig kedvezőtlen állítást tartalmazott. Erre megítélésünk szerint azért volt szükség, mert csak így lehet elkerülni a pártosság látszatát, az irányított válaszadókat.
Nagy megosztottságot mutatnak a gazdaságpolitikai változásokat direkten firtató kérdésre adott válaszok: a menedzserek mintegy fele számít arra, hogy a választások után gazdaságpolitikai változásokra kerül majd sor. (Nagyjából minden cégtípus vezetői hasonlóan gondolkoznak; kivételt a vegyes vállalatok jelentenek, e körben csak 37 százalék számít erre.
Az eddigieket erősíti az, hogy a mezőgazdaság területén a választások kimenetelétől függetlenül is gazdaságpolitikai változást vár a menedzserek többsége.) Ennek a csoportnak is csak a 62 százaléka indokolja azonban válaszát azzal, hogy kormányváltásra számít. Nyolc százalék egyenesen azzal magyarázza a változást váró magatartását, hogy marad az Orbán-kormány, de változtatni fog a gazdaságpolitikáján. Harminc százalék szerint bárhogyan is alakul a választás eredménye, gazdaságpolitikai változás mindenképpen bekövetkezik. Azt nem tudjuk, hogy azok közül, akik szerint marad a gazdaságpolitika irányvonala, hányan várnak kormányváltást.
Az általunk összeállított kérdésekre adott válaszok elemzése sem változtat azon az eddig kialakult képen, hogy a menedzserek abszolút vegyesen ítélik meg a kormány tevékenységét. Összességében tehát a kormány megítélésével kapcsolatban a kérdőívben felsorolt 10 állítás közül 1 esetében egyértelműen pozitív, 3 esetében inkább pozitív, 4 esetében inkább negatív, 2 esetében egyértelműen negatív véleményt fogalmazott meg a megkérdezett menedzserek többsége.
Szigorúan statisztikai szempontokat figyelembe véve persze azt is mondhatnánk, hogy az összkép inkább kedvezőtlen, mint kedvező, ám a vélemények nagy szórása miatt mégis inkább kiegyenlített helyzetről célszerű beszélni. Igazi egyetértés csak abban volt, hogy az egészségügy megreformálása terén ez a kormány is sikertelen maradt.
MEGLEPŐ VISZONYULÁS. Megvizsgáltuk azt is, hogy az egyes válaszolói csoportok véleménye között milyen különbségek észlelhetők. Leszűrhető, hogy az Orbán-kormány működését – az általunk összeállított szempontok alapján – az átlagosnál gyakrabban értékelték pozitívan a külföldi tulajdonú, a megyeszékhelyeken működő, a szolgáltatások területén tevékenykedő, a 200 főnél többet foglalkoztató és az 1 milliárd forintot meghaladó árbevételű cégek vezetői. Ez az eredmény viszont igencsak meglepő. A kormány eddigi gazdaságpolitikája során mindig hangsúlyozta, hogy preferálja a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint azt is többször deklarálta, hogy a hazai tulajdonban levő cégek – a lehetőségek határain belül – kedvezményezett helyzetet élveznek. Hogy e szempontok elismerése mennyire nem érhető tetten a felmérésben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az előbbi lista ellenpróbája. Az átlagosnál kevesebben reagáltak kedvezően az általunk kiválasztott szempontokra a viszonylag kis árbevételű (0,5-1,0 milliárd forintos forgalmú), közepes nagyságú (101-200 főt foglalkoztató) cégeknél. Ugyancsak az átlagnál kevesebb pozitívumot találtak a kormány ténykedésében a községekben, a mezőgazdaságban, illetve a kereskedelemben működő vállalkozások vezető menedzserei.
Hiba lenne persze azt állítani, hogy e sorrend kétségbe vonja a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának prioritását. Még az sem bizonyos, hogy a kiemelten támogatandó területként kezelt szektorokban elégedetlenek lennének a jelenlegi kormánnyal, mert az nem váltotta be ígéreteit. Az eddigi felméréseink során is jellemző volt, hogy a nehéz helyzetben levő szektorokban és a problémákat kevésbé ügyesen menedzselő cégeknél lényegesen kisebb a kormányzat pozitív megítélése, mint a sikerágazatokban. Azt azonban mindenképpen jelzi, hogy 1998 és 2002 között sem sikerült áttörést elérni ezekben a kérdésekben. Márpedig az Orbán-Torgyán-koalíció a vidék felzárkóztatását, a regionális különbségek csökkentését és a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások ügyét tűzte annak idején zászlajára.
Az idei év egészére az éves inflációt a megkérdezett vállalatvezetők kétharmada 5,5 és 8,0 százalék közé teszi. A válaszok átlaga 7,8 százalék, a medián 7,5 százalék. Az átlag és a medián minden egyes válaszolói szegmens prognózisában a 7-8 százalékos tartományban mozog. Az inflációt tekintve a menedzserek ezúttal optimistábbak, mint korábban bármikor.
ADÓCSÖKKENTÉSI IGÉNY. A beváltatlan ígéretek persze alapvetően befolyásolják a várakozásokat is, ezért volt fontos, hogy a cégvezetők gazdasági prognózisait is megismerjük. Az adók és a járulékok csökkentése hosszú idő óta gazdaságpolitikai viták tárgya, s abban tulajdonképpen konszenzus uralkodik, hogy szükség lenne a mérséklésre. A Fidesz négy évvel ezelőtti ígéreteiben egyértelműen hitet tett emellett, de ebből nem sok valósult meg a kormányzati ciklusban. Ez le is csapódik a vállalatvezetők várakozásainak alakulásában, hiszen a megkérdezettek döntő többsége minden évben legfeljebb kismértékű lefaragást, illetve stagnálást tartott reálisnak. Valószínűleg nem túl elhamarkodott az állítás, hogy e kérdésnél sok menedzser ösztönszerűen válaszol. Az ösztöneit pedig az befolyásolja, hogy milyen vállalkozást vezet: amennyiben nemcsak megterhelést jelent cége számára a magas elvonási szint, hanem akár a további működtetést is veszélyeztetheti, akkor inkább hajlamos az enyhítésben reménykedni. Vélhetően ezért számítanak a tb- és adóterhek jelentős vagy kismértékű csökkenésére legnagyobb arányban a kis- és közepes – 101-200 főt foglalkoztató – cégek, míg a nagyobb vállalatok, valamint a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkezők szkeptikusabbak.
Az infláció és a kamatszint várható alakulását is firtattuk; a megkérdezettek többsége úgy véli, ezen mutatók tovább csökkennek majd, még ha csupán kis mértékben is. A többség minden egyes válaszolói csoportban “kismértékű csökkenésre” számít, “számottevő csökkenést” elsősorban az amúgy is kedvezőbb helyzetben levő vállalkozások – például a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező és a budapesti cégek – vezetői prognosztizáltak. A kamat esetében ez persze összefügghet a jobb érdekérvényesítő képességükkel is. Miként az sem meglepő, hogy legkisebb arányban a községekben működő cégek és a mezőgazdasági ágazat résztvevői számolnak a pénzpiaci kondíciók ilyen jellegű javulásával.
Összességében azonban elmondható, hogy az infláció és a kamatszint alakulása tekintetében minden eddiginél optimistábbak a vállalatvezetők. Különösen éles a kontraszt a múlt évi felmérés eredményeivel összevetve. Tavaly óta ugyanis a számottevő csökkenést várók aránya megduplázódott, miközben a növekedésre számítók súlya a tavalyi szint 40 százalékára esett vissza.
OPTIMISTÁBBAN. Cége kilátásairól nyilatkozva a megkérdezett vállalatvezetők egyötöde kifejezetten borúlátó volt februárban, miközben egyharmaduk viszonylag optimistán nyilatkozott. Figyelemre méltó, hogy a pesszimisták aránya meszsze a legalacsonyabb a négy felmérés közül, míg a bizakodóké a legmagasabb. (Kiugróan pesszimistának – hogy is lehetne másként – a mezőgazdasági vállalkozások számítanak, ahol a vezetők 39 százaléka úgy látja, hogy gazdálkodási környezet rosszabbodása elkerülhetetlen, és emiatt komolyan aggódik.) A beruházást tervezők aránya tavaly óta lényegében nem változott, viszont komoly elmozdulást mutat a menedzserek magatartásában, hogy ezúttal a csupán kisebb beruházást tervezők kerültek többségbe. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy a beruházási kedv meglehetősen szoros összefüggésben áll az infláció és kamatszint várható alakulásának megítélésével. Minél optimistább valaki e mutatókat illetően, annál nagyobb az esélye, hogy beruház a következő 12 hónap során.
A roppant tanulságos felmérés egy kérdésre biztosan nem adott választ, nevezetesen arra, amelyet ma Magyarországon a legtöbbet tesznek fel: melyik párt kap több szavazatot április 7-én. Ez természetesen nem volt célja a kutatásnak. Az viszont a kormányzati szerepre aspiráló valamennyi pártnak tanulságos lehet, hogy a cégvezetők a mindenkori kormánytól elsősorban az adók és a járulékok csökkentését várják el.
