Szeptember 11. óta sokakban az a kép alakult ki, mintha az iszlám világot egy fal venné körül és szigetelné el a világ többi részétől, s azon belül minden az iszlám alapján működnék, beleértve a gazdaságot is. #<#A valóság ezzel szemben az, hogy "iszlám gazdaság" mint olyan nem létezik, az iszlám világ országainak gazdasága pedig integrálódott a tőkés világgazdaság globalizált rendszerébe. Mindez nyilvánvalónak tűnt már a hetvenes évek két "olajárrobbanása" idején is, amikor is az elemzések az iszlám világot elsősorban gazdasági alapokon közelítették és a Nyugat az arab olajtól való függőségtől félt. Most viszont a Nyugat az iszlám szélsőséges, fundamentalista változatától tart.
Tény, hogy a modern kapitalizmus a nyugati civilizáció talaján bontakozott ki, s mindebben Max Weber szerint meghatározó szerepet játszott a protestáns etika. Maxime Rodinson, a francia orientalista viszont azt bizonyította, hogy a középkori iszlám világ is magában hordozta a kapitalizmus kibontakozásának a lehetőségét, hiszen maga a közeg “teljes mértékben megfelelt a kapitalista gazdaság weberi kritériumainak”. Az iszlám önmagában nem gátolta a gazdasági tevékenységet, sőt maga az iszlám is egy akkor fellendült gazdasági tevékenység, a kereskedelem bázisán jött létre.
VITATOTT KAMATTILALOM. “Iszlám gazdaság” csak a teoretikusok munkáiban, illetve a konferenciák napirendjén létezik. Ráadásul maguk a muszlim teoretikusok sem egységesek egy sor kérdésben, például abban, hogy a Korán kamatra vonatkozó tilalma vajon minden kamatra vonatkozik-e, vagy csak az uzsorára? A kamattilalom mellett állást foglaló közgazdászok közül sokan nem mulasztják el megemlíteni a hasonlóságot Keynes kamatelméletével, mások viszont a kamatot kifejezetten a kapitalizmus velejárójának tekintik s elutasítják.
Egy képzeletbeli “iszlám gazdaság” kifejezetten etikai-morális megalapozottságú lenne, amelyben megvalósulna a társadalmi igazságosság, s megtiltanák a munka nélküli jövedelemszerzés minden formáját. Mindezeknek még a nyomai sincsenek meg a jelenlegi gazdasági gyakorlatban. Az iszlám világ egészében összesen mintegy húsz olyan iszlám pénzintézet működik, amelyekben a kamatot megpróbálják mással helyettesíteni, mégpedig a középkori iszlám világban alkalmazott különböző vállalkozási formák “korszerűsített” változatával.
Az iszlám világ országainak gazdasága magán viseli a “harmadik világ” többi országának jegyeit. Külkereskedelmi forgalmuk túlnyomó hányadát a nyugati országokkal bonyolítják le, s gazdaságaik strukturális elmaradottsága miatt egyoldalúan függenek a globális kapitalizmustól.
ELSŐKÉNT EGYIPTOM NYITOTT. Az egyik első gazdasági reformprogramot, a “nyitás” gazdaságpolitikáját Egyiptom valósította meg a hetvenes években. A következő két évtizedben szinte valamennyi ország finanszírozási és likviditási problémák miatt kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni a Nemzetközi Valutaalappal, részint készenléti hitelek felvételéről, részint – például Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Jordánia, Szíria, Algéria – adósságának átütemezéséről. A Valutaalap feltételei ugyanolyan szigorúak voltak, mint bárhol a világon: előírták a reformprogramok következetes alkalmazását, és határozott gazdaságpolitikai lépéseket követeltek meg az egyensúly megteremtésére. Mindezek eredményeként tipikus, a piacgazdaság szerepét erősítő reformprogramok léptek életbe a legtöbb országban: decentralizáció, privatizáció, az állam szerepének csökkentése.
Sajátos módon a gazdasági liberalizáció, a külföldi és a belföldi magántőkének nyújtott kedvezmények biztosítása még az iszlám elveit erőteljesebben alkalmazó országokra – például Szaúd-Arábiára – is jellemző. Irán az iszlám forradalom 1979-es győzelme után sem lépett fel radikálisan a nyugati tőkével szemben és továbbra is invesztált tőkét a nyugati országokba. A Krupp cég igazgatótanácsának iráni tagjai kicserélődtek, de azt követően is mindig a nyugati tőkések mellett szavaztak.
A nyugati tőke jelen van az iszlám országok termelésében és szolgáltatásaiban egyaránt, bár – különösen az előbbiben – nem olyan mértékben, amint azt sok ország szeretné. Az 1973-as olajárrobbanás óta pedig a kőolaj-exportáló iszlám országok tőkéje is jelen van a nyugati gazdaságokban, ennek mintegy fele szaúdi. Ezen beruházások túlnyomó többsége néhány nagy termelő létesítményben, emellett az idegenforgalomban (szállodaláncok), a nagy- és kiskereskedelemben (áruházláncok) és az ingatlanpiacon landolt. Az iszlám és a Nyugat gyakorta megfigyelhető kulturális és politikai szembenállása a gazdaság szférájában nem érvényesül.
