Meglepetést nem okozott, sokan számítottak rá, hogy a kínai delegáció vezetőjének zsebében már ott lapul a dokumentum. S valóban, alighogy Si Kuang-seng kereskedelmi miniszter november 13-án a WTO Dohában rendezett miniszteri értekezleten ünnepélyesen aláírta országa csatlakozását, azon nyomban közölte: a kínai törvényhozás már ratifikálta is a megállapodás feltételeit. Peking, mint az sejthető volt, még ebben a naptári évben teljes jogú WTO-taggá akar válni. Azzal pedig, hogy így az események elébe vágott, 30 nappal az aláírás után, december 12-én 143. tagként meg is nyílik előtte a szervezet kapuja.
Alighanem mindkét fél számára emlékezetes marad az a közel 15 év, amennyi idő alatt tető alá hozták a megállapodást. A kézzelfogható végeredmény egy 900 oldalnyi, rendkívül kemény tárgyalások árán kidolgozott szerződés, amelyet a WTO szeptember 17-én hagyott jóvá. Ami viszont e száraz tények mögött rejlik: Kína csatlakozásával mintegy 1,3 milliárd ember – a Föld népességének közel egynegyede – integrálódik a világ jelenlegi kereskedelmi rendszerébe. Ez szinte felmérhetetlen piac. A múlt évben Kína volt a 8. legjelentősebb importőr a világon, az ország árubevitele meghaladta a 225 milliárd dollárt. A gazdaság a világszerte kiteljesedő recesszióval dacolva továbbra is meggyőző ütemben növekszik, a külföldi tőke pedig feltartóztathatatlanul áramlik az országba. A küszöbön álló WTO-csatlakozás csábításának engedve az idei első 10 hónapban mintegy 17 százalékkal érkezett több tőke Kínába, mint az előző esztendő azonos időszakában – a teljes összeg nem kevesebb mint 37,25 milliárd dollár. A szerződésben lekötött befektetési ígéretek volumene pedig még ennél is látványosabban, közel 27 százalék ugrott meg, így 2001 első tíz hónapjában Kína 55,2 milliárd dollárnyi invesztícióra kapott ígéretet.
Jön a Doha-fordulóÁttörésként értékelik szerte a világon azt a megállapodást, ami november 14-én a WTO dohai miniszteri találkozóján megszületett. A 142 tagország képviselői megegyeztek, hogy újabb kereskedelmi tárgyalási fordulót rendeznek. A cél, hogy – a mezőgazdasági termékekre is kiterjedően – még tovább liberalizálják a nemzetközi kereskedelmet, további szabályokat dolgozzanak ki, illetve tökéletesítsék például a dömpingellenes és más rendelkezéseket. Az új forduló nyomán a Világbank számításai szerint 2015-ig az egyébként várhatónál 1500 milliárd dollárral több áru kerül majd forgalomba.
A lassuló amerikai gazdaság miatt aggódó Washington elérte a célját, de az átfogó tárgyalási fordulót legelszántabban sürgető Európai Unió is elégedett lehet. Igaz, Brüsszelnek a dohai egyezség értelmében jócskán le kell faragnia mezőgazdasági támogatásaiból, cserében viszont még a reméltnél is nagyobb előrelépést csikart ki a környezetvédelem területén. Egyben ígéretet kapott arra, hogy a jövőbeni tárgyalásoknak kiemelt fejezete lesz a külföldi befektetések és a piaci verseny témaköre.
A harmadik világ országait kereskedelmi téren nem juttatta túl sok engedményhez a dohai tanácskozás, de számukra még így is előrelépés történt az Uruguay-fordulón elhatározottakhoz képest. A legfontosabb, amit elértek: a WTO kimondta, hogy a szabadalmi jogok védelme nem gátolhatja meg a szegény országokat abban, hogy olcsó gyógyszereket vásároljanak. A határozat nem kötelező erejű ugyan, de az AIDS által legkegyetlenebbül sújtott harmadik világban érthetően hatalmas győzelemként fogadták. A gazdag országok pedig minden más módon is segítséget ígérnek a szegényebbeknek: az új fordulón ennek jegyében ülnek majd tárgyalóasztalhoz – legalábbis a szavak szintjén biztosan.
EGYENLŐ ADÓZÁS. Nincs tehát miért aggódni az elkövetkező időszak miatt. Még akkor sem, ha a WTO-szabályokkal összhangban Peking már be is jelentette: hamarosan eltörli mindazokat az adókedvezményeket, amelyeket a külföldi befektetők az úgynevezett különleges gazdasági övezetekben 1979 óta élveznek. Az e körben alkalmazott 15 százalékos vállalati nyereségadó ma köszönő viszonyban sincs a belföldi cégeket sújtó 33 százalékos teherrel, márpedig a WTO-rendelkezések a külföldi befektetőkre vonatkozóan is “nemzeti elbánást” írnak elő. Egyelőre az sem dőlt el, hogy utóbbiakra is kiterjesztik-e a 33 százalékos adóterhet, vagy a két eddigi adófajtát 25 százaléknál “találkoztatják”. Mindenesetre sokan aggódnak amiatt, hogy az intézkedés nyomán megnövekvő profitelvonás eltántoríthatja az országtól a befektetőket.
Valószínűleg fölösleges az aggodalom. A kínai gazdaság robosztus növekedése mellett a rendkívül olcsó munkaerő és a nyugati áraktól szintén fényévekkel elmaradó helyi föld- és közműárak várhatóan a következő években is hatalmas vonzerőt gyakorolnak majd a nemzetközi recesszió elől amúgy is menekülő befektetőkre.
NYER ÉS VESZÍT. Arról nem beszélve, hogy sok olyan pénz is befolyhat a pekingi államkasszába, amelyek eddig – a szabályok kijátszása következtében – láthatatlanok maradtak a hatóságok előtt. Az adóteher-különbségek számtalan kínai vállalatot csábítottak ugyanis arra, hogy “megutaztassák” a tőkéjüket, azaz a gazdasági önállóságát Kínához csatolása után is megőrző Hongkongban leányvállalatokat hozzanak létre, majd azok közbeiktatásával fektessék be ismét a pénzt az anyaországban.
Egyelőre attól sem kell tartani, hogy Kína exportja és erőteljes kereskedelmi többlete veszélybe kerülne. Annál is kevésbé, mert a világgazdasági lefékeződés jócskán megnövelte a keresletet a közismerten “versenyképes árú” kínai árucikkek iránt. A recesszió hatásait természetesen a 249,2 milliárd dollárral 2000-ben a világ 7. legjelentősebb exportőreként jegyzett Kína is érzi, hiszen az év első tíz hónapjában a kereskedelmi többlet 25 százalékkal maradt el az előző esztendő azonos időszakában regisztrálttól. Csakhogy annak összege még így is irigylésre méltó – 17,33 milliárd dollár.
A költségvetésnek szüksége is van a bevételre. Elvégre hatalmas csatlakozási igyekezete dacára Kína nemcsak nyer, hanem jócskán veszít is a WTO-tagsággal. A felvételét lehetővé tevő 900 oldalnyi szerződésszövegben igen sok piacliberalizációs reformintézkedést vállalt (lásd külön írásunkat), amelyek megvalósítása nem kevés áldozattal jár az elkövetkező években. Kína belépése a modern ipari világba – a Business Week megfogalmazása szerint – nem más, mint egy “véget nem érő egyensúlyozási mutatvány”. Az ország vezetésének át kell szerveznie, illetve be kell zárnia a veszteséges – és megújulásra jobbára képtelen – állami vállalatokat, és eközben létre kell hoznia azt a szociális biztonsági hálót, amely képes gondoskodni az elbocsátott tízmilliókról.
Az ígéret szép szóWTO-tagsága érdekében Kína számos vállalást tett, megígérve egy sor piacnyitási és -liberalizálási intézkedést, amelyek révén nem csupán jobban integrálódhat a világgazdaságba, de a szervezet előírásainak megfelelően kiszámíthatóbb környezetet teremt mind a vele folytatott kereskedelem, mind a külföldi befektetések számára.
EGYENLŐ ELBÁNÁS.
Kereskedelmi szempontból a kínaiakkal azonos elbírálás alá esik valamennyi WTO-tagország minden vállalata és egyéni állampolgára, függetlenül attól, hogy befektetőként is jelen van-e az országban. Peking fölszámolja a kettős árképzést, azaz azt a gyakorlatot, hogy ugyanaz a termék olcsóbb a belföldi piacon, mint külföldön. Az állam nem avatkozik be az árakba a belföldi termelés védelmében.
SZERZŐI JOGOK. Kína a belépés napján maradéktalanul életbe lépteti a WTO egyezményét a kereskedelmi vonatkozású szerzői jogokról (Trade-related Aspects of Intellectual Property Rights – TRIPS).
KERESKEDELEM. Kína fokozatosan leépít minden kereskedelmi korlátozást, és szabaddá teszi piacát a külföld előtt. Átlagosan 15 százalékra csökkenti az agrár-, és 8,9 százalékra az ipari termékek vámját.
TEXTILIPAR. A csatlakozással Kína részévé válik a WTO Textil- és Ruhaipari Megállapodásának, amelynek értelmében 2004. december 31-ig minden létező kvótát törölni kell.
MEZŐGAZDASÁG. Peking az össz-agrártermelés 8,5 százalékára csökkenti a mezőgazdasági szubvenciók volumenét.
TÁVKÖZLÉS. A külföldi cégek számára a kínai belépés napjától lehetővé válik vegyes vállalatok alapítása, és városokon belüli távközlési szolgáltatás nyújtása. Egy év elteltével országossá növelhetik a hálózatot, s tulajdonrészük a vállalatban az eredeti 25 százalékról 35-re nőhet. Három év után megszűnik minden földrajzi korlátozás, és a külföldi tulajdonrész elérheti a 49 százalékot.
BANKSZEKTOR. Külföldi valutában végzett banki szolgáltatást a külföldi pénzintézetek a WTO-tagság érvénybe lépése után azonnal végezhetnek. A jüan-ügyletek két év múlva lesznek elérhetőek, de csak a kínai vállalatok felé. Öt év elteltével megszűnik ez a korlát.
BIZTOSíTÓK. A nem-életbiztosítással foglalkozó külföldi társaságok előbb egy vegyes vállalatban 51 százalékos tulajdonrésszel, majd két év elteltével 100 százalékos tulajdonosként tevékenykedhetnek Kínában. A külföldi életbiztosítók 50 százalékban lehetnek tulajdonosai egy vegyes vállalatnak.
Forrás: WTO
A stabilitás megőrzése volt a vezérelv akkor is, amikor Peking október 22-én – alig néhány héttel a WTO-tagság elnyerése előtt – leállította az állam birtokában lévő vállalati részvények nyilvános tőzsdei értékesítését. Ezzel elemzők szerint súlyos csapást mért a privatizációra – egyben azokra a segély- és nyugdíjalapokra is, amelyek éppen e forrásból jutnak pénzhez, hogy az elbocsátott “légiókat” támogassák -, Csu Zsung-csi kormányfő azonban vitathatatlanul rákényszerült erre a döntésre. Az átszervezés alatt álló cégek számára ugyanis a kormányzat úgy próbálta előteremteni a megújuláshoz szükséges pénzt, hogy jüan elszámolású, úgynevezett A-részvények egész áradatát zúdította a sencseni és a sanghaji tőzsdére. Azok viszont nem tudtak megbirkózni a rájuk szakadt túlkínálattal. A börze értéke rövid idő alatt 30 százalékot zuhant, súlyos helyzetbe sodorva az egyelőre amúgy sem különösebben stabil kínai bankok és brókerházak többségét.
A jelen helyzetben, amikor az állam a tőzsdei cégeknek még mindig 60-70 százalékát ellenőrzi, a privatizáció fékezése természetesen bajosan nevezhető WTO-konform lépésnek. Peking éppen ezért mintegy rögtön gondoskodott is róla, hogy ne ijesszen rá túlzottan sem a Kereskedelmi Világszervezetre, sem a nemzetközi befektetői körökre. Szinte az előző döntéssel egy időben jelentette be, hogy az amerikai Emerson cég megkapta a jóváhagyást a legsikeresebb távközlési berendezéseket gyártó kínai magánvállalat, az Avansys 100 százalékának megvételére. Ebben a robbanásszerűen fejlődő ágazatban ilyesmi korábban elképzelhetetlen volt. Ám Peking ennél is tovább ment. Az információs minisztérium váratlanul szintén áldását arra az üzletre, amelynek keretében 312 millió dollárért a francia Alcatel veheti meg a Shanghai Bellnek eddig a kormány birtokában lévő részvényeit. Ezé a vegyes vállalaté a kínai telefonközpont-berendezések piacának egyharmada, ez évi forgalma előreláthatólag 2 milliárd dollár lesz – nos, ebben jutott többségi tulajdonhoz az Alcatel.
KÍNA BIZONYÍT. Peking egyelőre minden erejével igyekszik bizonyítani, hogy rászolgált a WTO bizalmára. Utóbbinak ez már csak azért is fontos, mert a kínai aláírás másnapján a szervezet Tajvant is tagjai közé fogadta, márpedig a szigetet – amelyen a Mao vezette kommunistáktól elszenvedett vereség után a Kuomintang-erők 1949-ben berendezkedtek – Kína nem ismeri el önálló országként. Renegát tartományaként kezeli, s mindeddig sikeresen távol is tartotta minden olyan nemzetközi szervezettől, amely Tajpej önállóságának elfogadottságát erősítené. A WTO most ezt a félévszázados politikai – és nem ritkán katonai – feszültséget engedte be falai közé, azaz a gazdasága liberalizálását még épp hogy csak elindító Kína felvételével kettős terhet vett a nyakába. Mindezek után alighanem még kevésbé lesz elnéző, ha Peking netán nem tartja be az ígéreteit.
