Vadászrepülőgép-beszerzés – Véget nem érő licit

Kormánykörökben állítólag meglepetéssel értesültek arról, hogy az amerikai fél a minap újabb ajánlattal állt elő a vadászrepülőgépek beszerzésének ügyében. Emlékezetes, hogy szeptember 10-én – az Egyesült Államok elleni támadást megelőző napon! – a nemzetbiztonsági kabinet döntött: a Gripen típust választotta. Márpedig, amíg zajlanak a tárgyalások a svédekkel – hangzott el a kormányhoz közeli körökben -, az Egyesült Államok nem akarhatja, hogy foglalkozzanak az újbóli bejelentkezésével. Még akkor sem, ha az a korábbi F-16-os ajánlatnál jóval kedvezőbbnek tűnik. Valójában persze nincs semmi meglepő abban, hogy az amerikaiak nem adják fel. “Legföljebb az elgondolkodtató, miért nem kaptunk már korábban is ilyen kedvező ajánlatot, az amerikai kormányzat kitartó próbálkozása cseppet sem váratlan. A hadiipari üzlet így működik, akik benne dolgoznak, nagyon kemény fiúk, velük szemben igazán nem kell szégyenlősnek lenni” – mutat rá Simonyi András volt NATO-nagykövet, egyben már azt is jelezve, mekkora presztízsveszteséggel járna, ha Budapest az újabb megkeresés nyomán esetleg visszatáncolna a svédek javára meghozott döntéstől. A ma üzletemberként tevékenykedő exdiplomata szerint mind az ország biztonságát, mind a vadászgépbeszerzésre szánt összeg méretét tekintve túlságosan hosszú távra kiható döntésről van szó, ezért nem szabadna, hogy abban presztízsszempontok komolyan szerepet játszhassanak.

MÓDOSULT TERVEK. A kormány mindazonáltal az új amerikai felvetés után úgy döntött, azzal érdemben nem foglalkozik – tehát nem kéri az ajánlat részletes kifejtését – mindaddig, amíg a svédekkel valamilyen eredménnyel le nem zárja a szeptember közepén megkezdett tárgyalásokat. Ez az egyezkedés mellesleg már korántsem arról a konstrukcióról szól, amelyre vonatkozóan Budapest annak idején kiírta a beszerzési pályázatot. A kormány egykor még új gépek vásárlásának ígéretével kecsegtette a gyártókat, a tenderben már csupán 24 repülő hosszú távú bérlete szerepelt, végül a nemzetbiztonsági kabinet szeptemberi döntése váratlanul mindössze 14 darab JAS-39 Gripen tizenkét évi bérletét tűzte ki célul. Az üzlet várható volumene 130-140 milliárd forint. Egyben arról is határozott, hogy a svéd kormány által felajánlott gépek fegyverzetét Magyarország az Egyesült Államoktól veszi meg. A jócskán megkurtított beszerzés ellensúlyozására pedig a testület kimondta, hogy 14 darab, jelenleg hadrendben lévő MiG-29-es üzemidejét meghoszszabbíttatják, és a munkát az orosz gyártó cég végzi el mintegy 5 milliárd forintért.

A történet eddig is fölöttébb fordulatos – a döntés reggelén megjelenő lapok például szinte egyöntetűen magabiztosan harangozták be az amerikai Lockheed Martin által gyártott F-16-osok győzelmét -, de egészen a honvédelmi, a gazdasági és az igazságügyi tárca részvételével néhány nappal később megkezdett svéd-magyar egyeztetésig legalább követhető. A tárgyalásokról nyilván egyik fél sem akar részleteket kiszivárogtatni, nem szeretné gyengíteni saját pozícióját. Szabó Sándor, a gazdasági tárca illetékese például még annak a kérdésnek a megválaszolásától is elzárkózik, vajon mikorra zárható le a svédekkel folyó egyeztetés. “A tárgyalások haladnak, de ez egy komplikált ügy bonyolult feltételekkel. Ilyen jóslásokba már csak azért sem bocsátkoznék, mert egyelőre az sem látható, milyen munícióval érkezik a svéd fél a következő fordulóra” – érzékelti az ellentételezési titkárság vezető koordinátora a helyzet képlékenységét.

TALÁLGATÁSOK. Pedig a vadászrepülőgép-üzlet egyik sarkalatos pontja éppen az ellentételezés – vagyis az offset. Egy, a közbeszerzési törvényhez kapcsolódó 1999-es kormányrendelet előírja, hogy honvédelmi célú import esetében 1 milliárd forintos összeghatár fölött az eladónak a teljes vételárat beruházásokkal, magyar beszállítói részvétel igénybe vételével, illetve viszontvásárlásokkal kell ellentételeznie. Ennek a – nemzetközi gyakorlatba illeszkedő – intézkedésnek a célja mindenekelőtt a külgazdasági egyensúly megőrzése, ami a haditechnikai beszerzések volumene miatt különösen élesen felmerülő kérdés. A szeptemberi híradások ennek megfelelően azt is sugallták, hogy a svéd ajánlat éppen az offset terén volt nagyon kedvező, vagyis ez a tény döntött a Gripenek javára. Az azonban a hírekkel ellentétben már aligha lehetett szempont, hogy Stockholm azt ígérte: beruházásokkal a vételár 30 százalékát ellentételezi. Ez ugyanis a minimumkövetelmény, amit a kormányrendelet előír.

Hasonlóan meglepő számok egész sora bukkant fel az elmúlt napokban is, érdekes módon szinte azonnal, amint az amerikai fél megtette a maga – immár szintén 14 darab F-16-os bérbe adásáról szóló – ajánlatát. (Az amerikai kormány a felújított gépeket tíz évre adná bérbe mintegy 90 milliárd forintért.) Miközben rögtön fölerősödtek azok a hangok, hogy a Gripenek nem teljesen alkalmasak a magas szintű NATO-együttműködésre, egyesek azt is tudni vélték, hogy az eredeti ajánlatban 105 százalékos offset szerepelt, amitől a svédek szeretnének visszatáncolni. Már csupán a vételár 70 százalékát ellentételeznék, ami miatt az sem kizárt, hogy a tárgyalások megfeneklenek. “Amely pályázó a 100 százalékot nem vállalja, automatikusan kizárja magát az üzletből. Mindazok ugyanis, akik hajlandóak lennének ez alá menni, megsértenék a törvényt” – intézi el Szabó Sándor röviden ezeket a találgatásokat. A Gripeneket gyártó brit-svéd Saab-BAE Systems a Figyelő kérdésére ugyancsak cáfolta az állításokat, kétséget sem hagyva afelől, hogy a konzorcium a teljes vételárat “visszaforgatja”.

KAPÓRA JÖTT AJÁNLAT. Független szakértők – és persze a Lockheed Martinhoz kötődő illetékesek – mindazonáltal határozott kétségeket fogalmaznak meg a Gripen NATO-alkalmasságával szemben. Molnár Simon, az F-16-osok gyártóját Magyarországon részben képviselő Weber Shandwick | GJW tanácsadó cég munkatársa például felhívja a figyelmet arra, hogy a svéd gép az erősebb és nagyobb amerikainál kevesebb fegyvert képes magával vinni, arról nem beszélve, hogy még sosem emelkedett a levegőbe olyan fegyverzettel, amilyet a magyar légierőtől a NATO-együttműködés megkövetel. Alkalmassá tehető rá, de minden egyes ilyen alakváltozás módosítja a repülési tulajdonságokat. Mindez még ki sincs próbálva, nemhogy kiforrott megoldásról lenne szó. “Az átalakított Gripeneket a magyar pilóták fogják berepülni, Magyarország költségén, azaz ők tesztelik majd a gép egy verzióját a svédeknek” – mutat rá Molnár Simon, emlékeztetve arra, hogy az F-16-os ezzel szemben több mint húsz éve repül, és a NATO-ban a legszélesebb körben elterjedt géptípus. Ez utóbbi mellesleg azt is jelenti, hogy a szövetségben eddig sehol sem használt Gripenek ugyan felkészíthetők egy közös akcióban való részvételre, az úgynevezett interoperabilitást azonban számottevően csökkenti – egyúttal drágítja -, hogy a NATO-erők nincsenek fölkészülve ennek a típusnak a szervizelésére és kiszolgálásra.

Ugyancsak a Gripenek bevethetőségével kacsolatos költségek aggasztják Simonyi Andrást. A NATO-csatlakozás előtt ugyan nem, az azóta a részvételünkkel zajló katonai tervezési folyamatban azonban Magyarország konkrét felajánlást tett: vállalta, hogy szükség esetén a magyar légierő gépei is részt vesznek egyes, az ország légterén kívüli közös akcióban. A szövetség természetesen nem foglal állást a tekintetben, hogy a 8 e célra felajánlott vadászgép milyen gyártmány legyen. Csupán azt nézi, hogy az adott gépek képesek-e ellátni a vállalt feladatokat – illetve miközben azok részei egy NATO-köteléknek, az anyaország légvédelme változatlanul biztosítva legyen. Ebből pedig a volt nagykövet szerint az következik, hogy az elsődleges szempont feltétlenül a gépek fenntartásának és üzemeltetésének gazdaságossága.

És persze az, hogy a beszerzés feltételei mennyire kedvezőek. A megrendelésért versengő cégek például már évekkel ezelőtt megkezdték az előellentételezést, bízva abban, hogy ezzel is közelebb kerülhetnek a számukra kedvező végső döntéshez. A Lockheed Martin eddig 120 millió dollár offsetet ismertetett el, és függőben van egy további 280 milliós tétel. Amennyiben a magyar kormány az utóbbira is rábólint, a végösszeg már meg is haladja a jelenlegi ajánlatban szereplő 90 milliárd forintos beszerzési árat. A Saab céget birtokló svéd Wallenberg-csoport úgyszintén jókora befektetéseket eszközölt már eddig is nálunk, az alkudozás most nyilván arról folyik, hogy ebből a magyar fél mennyit ismer el ténylegesen, illetve mennyivel srófolható a vételár 100 százaléka fölé az ellentételezési arány. Elemzők egybehangzó véleménye szerint ebből a szempontból nagyon is kapóra jött az amerikaiak ismételt felbukkanása: az új ajánlat jócskán erősítheti a magyar delegációnak a svédekkel szembeni tárgyalási pozícióit.

Az offset szabályai egyébiránt ma sokkal kevesebb játékteret engednek a gyártóknak, mint korábban. Kormányzati illetékesek emlékeztettek: a légvédelmi radar tenderen győztes francia Matra cég például annak idején lehetőséget kapott arra, hogy a teljesítés évei alatt folyamatosan jelentse be az ellentételezési ügyleteket. Ezek után más dolga sem volt, mint megállapodni az egyik olyan francia céggel, amely azt figyeli, mely vállalatok a világ mely szegleteiben terveznek beruházást, majd a közülük Magyarországra készülőkkel megegyezni, hogy az invesztíciót a Matra által tető alá hozott ellentételezésként tüntessék fel. Offset-téren ez korántsem egyedi eset, ennek kivédése a világon sehol sem egyszerű feladat, mindenesetre az új szabályozás értelmében a gyártó cégnek ma már a szerződéskötéskor fel kell sorolnia, milyen ellentételezéseket tervez.

üzlet és politika. A vadászgépek ügye persze nálunk ma már aligha kezelhető puszta üzleti kérdésként. Ahhoz az évek során túlságosan átpolitizálódott. Poltikai téren azonban egyvalami biztos – legalábbis Simonyi András szerint. “Korábban arról beszéltek, hogy amerikai vadászgépet kell venni, ha csatlakozni akarunk a NATO-hoz. Most a svéd gép azért kerül előtérbe, mert az Európai Unióba akarunk belépni. Ez badarság. A zsarolható országokat sehol sem veszik komolyan.”