Kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, hitelbírálati díj – a “mezei” kölcsönfelvevő csak kapkodja a fejét, amikor lakáshitelre ácsingózva szeretné tisztán látni a különbséget a kereskedelmi bankok ajánlatai között. Csak nehezíti a dolgát, hogy az állami kamattámogatás lehetőségeinek tavalyi kiszélesítésével a piac megpezsdült, forint- és devizaalapú, lakáscélú vagy szabad felhasználású, államilag támogatott vagy piaci, fix vagy változó kamatozású konstrukciók tucatjait kínálják egy időben a pénzintézetek. Az alig néhány éves kölcsönfelvevői múltra visszatekintő kuncsaftok – akik mostanra kezdték megtanulni, hogy lényeges különbség lehet a hitel kamata és ára között, hogy az ördög többnyire a részletekben, a díjakban, költségekben és más feltételekben rejtőzik – a lakáshitel-piacon az alapvető segítséget sem kapják meg. Hiába is kérdezné a dörzsöltebbje, hogy mennyi is a szolgáltatás árát a kamatoknál hitelesebben kifejező teljes hiteldíj mutató (THM), azt a pénzintézetek nem számolják ki, hiszen ezt semmi sem teszi kötelezővé számukra.
MUTATÓ NÉLKÜL. A THM intézményét egy 1997-es kormányrendelettel éppen az ügyfelek jobb tájékoztatása érdekében alkották meg. A mutató kiszámítását legfőképpen az tette szükségessé, hogy a különféle személyi, fogyasztási és áruhitelek piacán akkortájt egyre nagyobb boomnak örvendő bankok előszeretettel érveltek “kamatzuhanással” a hirdetéseikben, miközben a gyanútlan ügyfél észre sem vette, hogy a kamatesés árát az egyéb költségekben fizettetik meg vele. A THM-ről szóló rendelet ezért tette kötelezővé, hogy a bankok minden esetben hozzák az ügyfelek tudomására azt a mutatószámot, amely a hitellel kapcsolatban felmerülő összes kamatot, díjat és kezelési költséget tartalmazza. “A lakáshitelek piacának mostani helyzete kísértetiesen hasonlít a fogyasztási kölcsönök területén évekkel ezelőtt eluralkodó viszonyokhoz” – érvel Várkonyi Edit, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese. A szakember a tisztánlátás érdekében maga is szükségesnek tartaná a THM kiterjesztését erre a piacra. Gáti Tamás, a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője ezzel szemben a bankszektorban általános vélekedést osztja: eszerint a többnyire hosszabb, 10-15 éves futamidejű ingatlanhitelek esetében a kamaton kívüli költségek az egész futamidőre vetítve elenyésző hányadot tesznek ki, így az ügyfelek tájékoztatásának szempontjából nincs különösebb jelentőségük. A végső szót azonban minden valószínűség szerint inkább az illetékes hatóságok, mintsem a pénzintézetek mondják majd ki az ügyben. A THM gyakorlati alkalmazását az utóbbi időben amúgy is fokozottan szemmel tartó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) már észlelték is ezt a problémát. “A fogyasztók védelme érdekében mindenképpen indokoltnak látszana ennek a mutatónak a kiterjesztése az ingatlanhitelekre is” – mondta kérdésünkre Gulácsi Ferenc, a PSZÁF szóvivője.
SZŰK SÁVBAN. Tény, hogy jelenleg kisebbfajta “költségdzsungel” burjánzik az ingatlanhitelek kínálatában, ami nem is csoda, hiszen az egyre mérséklődő kamatszint mellett a hitel elsődleges árában már legfeljebb csak tized-, legfeljebb félszázalékpontos különbségeket képesek a bankok felmutatni. Pénzüket pedig az egyéb díjakban “trükközve” próbálják meg behozni a lakáskölcsönök esetében. A különböző díjak és költségek igencsak változatos képet mutatnak (lásd a táblázatot), és ha nem is gyökeresen, de mindenképpen módosíthatják azt az árat, amelyet az ügyfélnek végső soron meg kell fizetnie. Nem mindegy például, hogy a hitelösszeg százalékában milyen mértékű kezelési költséget, hitelbírálati, folyósítási díjat, vagy éppen rendelkezésre tartási jutalékot kell fizetni – ráadásul bankonként igencsak eltérő mértékű minimumösszegek léteznek. Abban is jelentős különbségek vannak, hogy ezeket a díjakat havi bontásban vagy éppen egy összegben, előre kell-e megfizetni.
