Krisztus előtt 2000-re teszik történészek a pénzmosás kezdetét: szerintük elsőként az akkori Kína kereskedői próbálták vagyonukat az elöljárók elől elrejteni, sokszor úgy, hogy azt távoli tartományokba menekítették. A következő négy évezred során a pénzmosás célja mit sem változott, technikái viszont jócskán finomodtak. Korántsem azonosak azonban szerte a világon: a magyarországi módszerek például igencsak távol állnak attól, amitől a bűnüldözők más országokban tartanak (lásd külön anyagunkat).
A helyi specialitásokat mindazonáltal sűrű homály fedi, azokról – nehogy tippekkel szolgáljon – a rendőrség nagyon is óvakodik nyilatkozni. A pénzügyi intézményeket ebben a banktitok segíti, még a pénzmosás elleni küzdelem rájuk jutó részét rögzítő belső szabályzataik sem publikusak, sőt, azokat a bankon belül sem ismerheti mindenki.
TANÁCSTALANSÁG. A Pénzügyminisztérium (PM) viszont egyenesen tanácstalannak tűnik; az a gondjuk, hogy mivel a pénzmosás legális cselekmények láncolata, ráadásul közvetlen sértettje sincs, szinte lehetetlen tetten érni, pláne új jogszabályokkal kordában tartani. Mi több, a tárca illetékese azt is felveti, hogy az 1994-es, a pénzmosás megelőzésére hivatott törvény tán annyira jó, hogy valóban sikerült e tevékenységet az országtól távol tartani. Mindenesetre az anonim betétek felszámolásán kívül a PM-nek más szabályozási terve egyelőre nincs, az meg ugye elsősorban adminisztratív lépésnek, nemzetközi elvárásnak tűnik. Hiszen azt a bankok, sőt a rendőrség is váltig állítja, képtelenség, hogy e számlákon mossák itthon tisztára az ebül szerzett vagyont. Attól ugyanis, hogy az ember – még ha névtelenül is – befizet egy számlára pénzt, majd alkalom adtán azt onnan kivonja, még korántsem legalizálta. Pénzmosási szempontból ez semmiben sem különbözik attól, mintha a párnája alá dugdosná, merthogy némi banki állomásozástól a pénzből még mindig nem lesz adózott, vagy legalábbis annak látszó jövedelem.
Egyszóval a tárca kivár. “Talán majd az Európai Unió most oly heves viták közepette megújuló pénzmosás elleni direktívája nyomán a PM is fontolgatni kezdi, hogy miként lehet a gyanús események bejelentésére kötelezni a közjegyzőket, könyvvizsgálókat, ügyvédeket is” – említ egy lehetséges teendőt Osváth Piroska, a minisztérium főosztályvezető-helyettese.
A GYANÚ KEVÉS. “A jogszabályi környezet itthon nemigen támogatja a pénzmosás felderítését” – irigyli az angolszász jogrendet Molnár Csaba alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) illetékese. Magyarországon mindenekelőtt azt a bűncselekményt kell bizonyítani, amiből a piszkos pénz ered, és persze nem elég csupán a gyanú, a bűntettet konkrétan meg kell fogalmazni. Ha pedig ez sikerül, akkor az illető az alapbűntettért vonható felelősségre, egy továbbiért, a pénzmosásért már nem – legalábbis, ha saját maga követte el mindkettőt. Csak az esik ugyanis a pénzmosás kategóriájába, aki más feketepénzét fehéríti, tervezik azonban a büntető törvénykönyv olyan módosítását, hogy bizonyos körülmények között már a saját szerzemény tisztogatása is pénzmosásnak számítson. Az egyetlen helyen a világon – az Egyesült Államokban -, ahol a pénzmosás elleni küzdelemben szép statisztikával tudnak szolgálni, egy adócsaló azonmód pénzmosónak is minősül. Egyébként állítólag a hazai rendőrségnek sem kell szégyenkeznie, 1994 óta tíz eljárást indított, míg például Ausztria, ahol ezt az “ipart” már 1991-ben vizsgálni kezdték, feleennyi üggyel sem dicsekedhet.
Különösen kockázatos területekA pénzmosás nagyságrendjét a világ GDP-jének 2-5 százalékára teszi a Nemzetközi Valutaalap. Ez több ezermilliárd dollár fehérítését feltételezi évente, mind újabb módokon. Az elmúlt két esztendőben még az aranypiac, az új fizetési módok, a offshore pénzügyi központok, a kereskedelem, az ügynökök révén alapított cégek okoztak főfájást a pénzmosás ellen küzdő szervezetekben. Mára, noha egyes témák – így az euró – nem kerültek le a napirendről, az OECD mellett működő Pénzmosás Elleni Pénzügyi Akciócsoport (FATF) szerint az alábbi területek hordozzák a legnagyobb kockázatot.
INTERNETES BANKOLÁS, KASZINÓK.
Jóllehet, egyetlen tagország sem tud e körben pénzmosási példát citálni, az ügyfél és a bank közti kapcsolat személyes jellegének teljes elvesztése, a meglehetősen egyszerű és gyors hozzáférés ezt a csatornát szinte pénzmosásra predesztinálják. Itt a tranzakciók alkalmával, sőt gyakran a számla nyitásakor sincs lehetőség arra, hogy bankban egyáltalán felmerüljön a gyanú. Ha pedig a tranzakciók megindulnak, követhetetlen, hogy a világ mely pontjáról bonyolítják le azokat, így azt sem tudni, mely országban kinek kellene közbelépnie (a módszerekről lásd a FATF honlapját: www.oecd.ordg/fatf).
ÜGYVÉDEK, KÖNYVELŐK, KÖNYVVIZSGÁLÓK. A pénzügyi és jogi rendszerek bonyolultsága miatt a pénzmosók mindinkább szakemberek segítségét veszik igénybe, emiatt próbálják Európában e kört is bejelentési kötelezettség alá vonni, eddig kevés sikerrel.
KÉSZPÉNZ ÉS MÁS FIZETÉSI MÓDOK. Még mindig előfordul, hogy “furcsa színű és szagú” – valószínűleg nem éppen bankjegyeknek való helyen őrzött – pénzt próbálnak bankokban beváltani, sőt a pénzintézetek pénzmosási bejelentéseinek közel háromnegyede még mindig készpénzes tranzakciókra vonatkozik. Ez többnyire a pénzmosási folyamat eleje – az, amikor elhelyezik a bűnös pénzt -, bár néha a folyamat egy későbbi pontján újból pénzzé teszik az összeget, csak hogy ne lehessen az áramlását követni. Emellett a szakértők a chipkártyák pénzmosási lehetőségeitől is tartanak, bár ezen eszközök felhasználása erősen korlátozott.
A rendőrség most a bejelentett esetek gyarapodását reméli, mint ahogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is felvenni látszik a kesztyűt. Az utóbbinak a hitelintézeti törvény egy januártól hatályos passzusa is segít, aszerint ugyanis immár szankcionálható, ha valamely pénzügyi intézmény nem teljesíti a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos kötelezettségeit. Az első félév során a felügyelet rögvest tett egy feljelentést (BorsodChem-ügy) és kirótt két bírságot, ám az utóbbiak okát nem árulja el, mint ahogy a szankcionált cégek kilétét sem fedi fel – még az sem derülhet ki, mely felügyelt intézményi körből valók -, sőt még a bírság nagyságáról sem nyilatkozik. Mint mondják, az előbbi banktitok, az utóbbit meg nem tudják, mert általános ellenőrzés keretében egyéb bírságok összegével együtt “számlázták” a banknak, s abból képtelenek leválogatni ezt a tételt. Az intézmények nevéről pedig azért nem árulkodnak, mert semmiképpen sem akarják rossz hírüket kelteni. Különben sem azt állítják a bírságolással, hogy ott pénzmosás folyt, hanem azt, hogy fennállt a lehetősége.
BELSŐ SZABÁLYZATOK. A PSZÁF felügyeleti körébe tartozó valamennyi intézménynek kell rendelkeznie a pénzmosás elleni teendőket tartalmazó belső szabályzattal. De nem akármilyennel ám, azt ugyanis a felügyeletnek jóvá kell hagynia. “Jó néhány társaságnak nem sikerült elsőre megfelelőt összehoznia, sőt, volt olyan, amelynek többedszerre sem” – fogalmaznak a PSZÁF-nál, amely egyébként segítségül mintaszabályzatot adott ki. Ennek, valamint az ORFK készítette úgynevezett gyanús tranzakció listának és módszertani összefoglalónak a felhasználásával kellett minden intézménynek a sajátját megalkotnia. A folyamat mindmáig tart – a PSZÁF határozatai közt rendre olvasható egy-egy cég szabályzatának átalakítása – sőt, nagy lendületet éppen most kap majd.
A rendőrség és a felügyelet ugyanis egyaránt új ajánlást bocsát ki, azzal a különbséggel, hogy az ORFK-é kötelező érvényű és egyelőre csak a bankokra vonatkozik: a többi intézmény, köztük a kaszinók előírásai még készülnek. Mint Molnár Csaba magyarázza, az előző, 1994-es verzió tulajdonképpen nem vált be. Hazai tapasztalatok híján abba nemzetközi esetek kerültek – mintegy 30 olyan tranzakciótípus, amelyeket a banknak gyanúsnak kell ítélnie -, de java részükről mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy itthon ilyen esemény szóba se jön. Persze megint csak vigyázva, hogy a hazai pénzmosás természetéről véletlenül se adjon tájékoztatást, az alezredes annyit azért elárul: megmaradtak az offshore jellegű átutalásokra vonatkozó kitételek, de kikerültek a készpénzes tranzakciók nagyságával kapcsolatos előírások. Míg ugyanis az Egyesült Államokban önmagában már az is gyanakvásra ad okot, ha valaki készpénzzel tér be a bankba, a készpénzkímélő eszközökhöz annyira nem szokott magyaroknál ez egészen rendszeres. “Az azért továbbra is gyanús, ha hajléktalan kinézetű ember zsákba rejtett milliókat hurcol be egy bankba” – összegzi Molnár Csaba.
A rendőrség a változtatástól azt reméli, hogy két-háromszorosára ugrik az eddigi évi 1000-1200 bejelentés, szerintük az volna a reális minimum. Úgy saccolják, hogy a szigorúbb előírás nem csak a számot srófolja feljebb, de módosít az arányokon is.
BANKI JELENTÉSEK. Eddig az összes bejelentés 90 százaléka bankoktól érkezett – a méretüktől teljesen függetlenül főleg olyan hitelintézetektől, amelyek tulajdonosi köre a pénzmosás elleni küzdelmet igazán komolyan vevő helyekhez (Németországhoz, az Egyesült Államokhoz) köthető. Az alezredes szerint a többi pénzügyi intézmény ritka szereplése nem meglepő, de a pénzváltóktól több bejelentésnek kellene befutnia. Ugyanakkor a banki bírságok is szaporodni fognak, nem is beszélve a banki alkalmazottak elleni eljárásokról. Ilyen eddig egyetlen akadt, az is felmentéssel végződött, de mint legelső próbálkozás, a per sok hibát viselt magán. Mindenesetre érdemes tudni, hogy ha egy banki alkalmazott gyanús esetben elmulaszt bejelentést tenni, akár három év börtönbüntetéssel is sújtható. Ha mindezt gondatlanságból teszi, mondjuk csak elfelejti, a kiszabható büntetés maximuma két esztendő. Az úgynevezett minősített esetben, akkor tehát, ha közre is működött a pénzmosásban – mondjuk gyanús elemnek számlát nyitott -, akkor legalább két évre kerülhet börtönbe, de a büntetés hossza akár a nyolc évet is elérheti.
