Amerika roosevelti liberalizmusának annak idején valóságos szimbólumává nőtt a Smith úr Washingtonba megy (Mr. Smith goes to Washington) című film. Az “átlagpolgár” megérkezik a gazdasági és politikai cselszövések számára ismeretlen fővárosába, hogy megvívja csatáját a hatalommal.
Amikor Washingtonban eldőlt, hogy Mr. Bush goes to Europe, az óceán mindkét partján tudták, hogy nem a liberalizmus, hanem a szövetségesei által is “keménynek” és egyoldalú cselekvésre hajlónak tartott konzervatív hatalom küldötte érkezik egy számára ismeretlen kontinensre.
EGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉS. Jellemző volt az Economist Busht fogadó cikkének fanyar felvezetője: “Első látogatásán Bush azt mondta Európa vezetőinek, hogy nem az unilateralizmus, az egyoldalú cselekvés híve. És azt is mondta, hogy jobban teszik, ha ehhez hozzászoknak.” Valóban: a hatnapos, öt országot átfogó és négy csúcstalálkozót produkáló körút általános jellemzője az volt, hogy Bush ragaszkodott ahhoz, amit az európaiak unilaterális változatnak neveznek. Jelesül: a ballisztikus rakéták elleni védőhálót elvető (ABM) szerződés sutba dobásához és egy védőpajzs megépítéséhez. Bush az ABM szerződést “a múlt emléktárgyának” nevezte. Chirac francia elnök viszont “a stratégiai egyensúly oszlopának”, Schröder német kancellár pedig “a fegyverellenőrzési építmény erősítendő részének”. Ez egyben garantálta, hogy a körutat lezáró, mindössze kétórás, a gesztusok és a retorika szintjén baráti ismerkedésnek minősíthető Bush-Putyin-csúcson semmiféle tényleges közeledés nem történhetett.
Érdekes viszont, hogy az Orbán Viktor részéről korábban óvatosan és körültekintően megfogalmazott “megértésnél” Varsóban jóval határozottabb támogatást kapott az amerikai terv. A szocialista államelnök, Kwasniewski egyenesen arról beszélt, hogy “az új biztonsági rendszer jó lesz valamennyiünknek, nemcsak a NATO-országoknak, hanem Oroszországnak és Kínának is”. Havel cseh elnök pedig (igaz, nem Amerikát, hanem az egész NATO-t emlegetve) így nyilatkozott: egy védelmi szervezetnek “morális kötelessége”, hogy védelmi fegyvereket fejlesszen ki. (Az Economist ebből azt a következtetést vonja le, hogy “Amerika nem először tudja felhasználni ellensúlyként a kisebb országokat a makacsabb európai középhatalmakkal szemben”.)
A jó szándék köntösébe burkolt Bush-Putyin-csúcs gyakorlati eredménytelenségének másik biztosítéka a NATO további keleti kiterjesztésének programja volt, amelyet Bush (ezúttal persze széles európai támogatással a háta mögött) igen határozottan képviselt. Moszkva az első menetben a balti államok várható felvételébe nem akar beletörődni, hiszen stratégiai doktrínájának része, hogy a Szovjetunió volt tagállamait – pillanatnyilag még elvben – a maga befolyási övezetéhez sorolja. Bush pedig teljes NATO-támogatással kardoskodott a mellett, hogy senkinek (értsd Moszkvának) nincs vétójoga ebben az ügyben. Ezért állítólag már a jövő évi prágai NATO-csúcson megkezdődik a szervezet további kiterjesztésének előkészítése. Varsót is nem utolsósorban azért látogatta meg Bush, mert úgy tekint Lengyelországra, a régió legnagyobb államára, mint amelynek komoly szerepe lehet abban, hogy a Baltikum és később netán Ukrajna is a nyugati katonai struktúrákhoz kapcsolódhasson.
A Varsónak nyújtott látványos támogatás és gazdasági reformjainak szinte fenntartás nélküli dicsérete egyben a göteborgi csúcsnak szánt üzenetként is felfogható. Ott Bush még csak általánosságban támogatta az Európai Unió minél gyorsabb és határozottabb kibővítését. Varsói szavai már jelezték, hogy szívesen látná a lengyeleket a befogadottak első csapatában.
VARSÓ KIHAGYHATATLAN. Egyébként Göteborgban először tűzték ki határozott célként, hogy a felkészült országok az Európai Parlament 2004-es választásán már tagállamként vehessenek részt. Ennek egyetlen feltétele van. Egy mondat, amely az “amennyiben” szóval kezdődik. Az, hogy mindez akkor érvényes, “amennyiben” a pályázók “töretlen tempóban” teljesítik a felvételi feltételeket. Állítólag Németország kemény tiltakozása a határozott időpont ellen azzal magyarázható, hogy az amerikaival egybecsengő német politikai érdekek Varsó sürgős uniós tagságát igényelnék, s időt akartak szerezni a nehezebb feltételek között pályázó lengyeleknek az élcsoport utolérésére.
A “svédcsavar”, amellyel a múlt héten példálóztam, a határozott cél kitűzésével mégis csak becsúsztatta a kiterjesztés labdáját az EU-kapuba. (Bár vannak, akik kapufát kiáltanak.)
Sok minden történt az elnöki vizit sűrű napjai alatt. Arról számos információnk volt, hogy mit gondol Európa a Bush-csapatról. Most az is világosabban látható, mit gondol a mai Washington Európáról.
