a nizzai szerződést elutasító írországi népszavazásra.#<# Anélkül, hogy az ügy jelentőségét kisebbítenénk, megállapíthatjuk: a referendum miatt nem siklik félre az Európai Unió bővítési folyamata, de még késedelem sem következik belőle szükségszerűen. Pánikra tehát nincs ok. A maastrichti szerződésről tartott 1992-es dániai referendum után az Európai Unió egyszer már kényszerült szembenézni a mostani, az írek által generált helyzethez hasonlóval, s akkor a dokumentum dánoknak tetsző módosítása révén második nekifutásra sikerült kiköszörülni a csorbát. A „dán modell” ezúttal is megismételhetőnek tűnik. Időben nincs hiány, hiszen az unió által a nizzai alku jóváhagyására megszabott 2002 végi határidő lejártáig még másfél év hátra van, addig bőven ki lehet írni az új népszavazást. Brüsszelben és az ír szigeten sokan az ország semlegességének megerősítésében vélik felfedezni azt a mézesmadzagot, amit az írek orra előtt elhúzva eladható lesz a most visszadobott szerződés. A Nizza ellen kampányolók ugyanis részben a szavazóknak a semlegesség elvesztésétől való félelmét lovagolták meg. Az ír dac mögött azonban alighanem összetettebb okok húzódnak meg, s ezek némelyike túlmutat az ország határain. Az Európai Unió mélyreható átalakulás időszakát éli, aminek a bővítés éppúgy oka és egyúttal következménye, mint az euró küszöbönálló bevezetése, s az azt elősegítő gazdaságpolitikai koordináció. A nagy változások általában bizonytalanságot és szorongást szülnek; ez alól az Európai Unió sem kivétel. Talán egyetlen ország sem profitált annyit az EU-tagságból, mint Írország, amelynek polgárai eddig az unió leglelkesebb hívei voltak. Az új világban azonban sok minden másképp lesz, amit nem könnyű megemészteni. Az öntudatos íreket nemrég ugyancsak elgondolkodtatta, hogy az EU egy új Rubicont átlépve liberális adópolitikája miatt rendre utasította a dublini kormányt. Sajnos a most sápítozó kormányok is rossz példát mutatnak polgáraiknak. A nizzai szerződés kitárgyalása inkább nemzeti érzelmektől felfűtött kakasviadalra hasonlított, mint felelősségük tudatában lévő partnerek közös problémamegoldására. Csoda, hogy a nemzeti egoizmus ilyen fellángolásai az állampolgárok tudatára is hatnak? Az ír „nem”-ből mindenkinek okulnia kell. Ez lehet a gyógyír az integráció sebeire.
