Amikor 1998-ban a Duke University biológusai közönséges izomsejteket ültettek be egy nyúl szívizomzatába, az új sejtek működni kezdtek, és besegítettek a szív dobogtatásába#<#. Ez volt az első bizonyíték arra vonatkozóan, hogy lehetséges vázizommal pótolni a szívizmot - mely felfedezés beláthatatlan távlatokat nyitott a szívgyógyászatban. Az amerikai biológusok most emberen alkalmazzák a módszert. Évente összesen csaknem félmillióan halnak meg szívrohamban az Egyesült Államokban és Európában. E betegek egy része szívátültetéssel megmenthető volna, ez az eljárás azonban anynyira körülményes és drága, hogy viszonylag ritkán lehet rá sort keríteni. A Duke University kutatóinak módszere ezzel szemben olcsó és könnyen kivitelezhető: a comb izmaiból származó sejteket ültetik be a szívbe úgy, hogy azok rövid időn belül átvegyék az elpusztult régiók szerepét. A pótlást azután végzik el, hogy a combból eltávolított sejteket laborban felszaporítják, így korlátlan mértékben rendelkezésre álló sejttartalékot lehet előállítani. A saját vázizom használatának nagy előnye, hogy esetében a donor és a befogadó ugyanaz a személy, tehát a beültetés esetén nem kell attól tartani, hogy a sejtek kilökődnek - szemben a közönséges szívátültetéssel, amikor az idegen testből származó szerv ellen mindig erős immunreakció indul meg. Lábizom-átültetéssel Európában – egy párizsi kórházban – is kísérleteznek. És mivel mind az amerikaiak, mind a franciák módszere már tökéletesen működik állatmodellekben, a két kutatócsoport abban bízik, hogy már az idén elkezdhetik az eljárás klinikai próbáit.
- 08:33 Magyar Péter a fideszesek október 23-i rendezvényéről: „Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb”
- 08:24 A Föld közelében is lehetnek Tatuin-szerű bolygók
- 08:10 Nagy Benedek fantasztikus formában kezdte a spanyol kézibajnokságot
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 07:24 Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 07:02 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 „When I travel, I can talk to anybody!”– megnéztük, milyen, amikor egyszerre két nyelven folynak az órák
- 07:00 Tájépítészmérnök árulta el, melyik szárazságtűrő fák 2026 nyertesei
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 17:58 Tanács Zoltán: A HUN-REN vezetői a jövő héten lemondhatnak
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 15:47 Magyar Péter az azonos neműek házasságáról: Nagyon óvatos vagyok
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
