Elnök úr, Ön budapesti előadásában azt mondta, hogy várakozásai szerint alig több mint három év múlva a magyar európai parlamenti képviselők már szavazhatnak az uniós jogszabályokról. Ez azt jelenti, hogy számolhatunk a 2003-2004-es csatlakozási dátummal?
– Ha azt kérdezik, hogy számolhatnak-e ezzel, akkor erre azt a választ kell adnom, hogy nem, hiszen a csatlakozási tárgyalások még nem értek véget. Ám ha az a kérdés, biztos vagyok-e benne, hogy Magyarország részt vehet a 2004-es európai parlamenti választásokon, akkor erre azt mondom: igen. A tárgyalások jól haladnak, azt is mondhatnám, hogy gyorsabban, mint azt vártuk. A fentiekből egyenesen következik, hogy a belépésnek az említett választásoknál korábban kell megtörténnie. Most már csak arra kell vigyázni, nehogy lelassuljanak a tárgyalások.
– A jelenlegi fázisban mit gondol, melyek azok a korlátok, amelyek lassítják a bővítést?
– Korlátok? Nem gondolom, hogy még lennének ilyen korlátok. Inkább azt mondanám, nehéz fejezetek vannak. Mégpedig minden országgal kapcsolatban ugyanazok: a mezőgazdaság, a strukturális alapokból folyósítandó transzferek mértéke, a környezetvédelem, valamint a munkaerő és a tőke szabad áramlása. Ezek a fejezetek a legnehezebbek minden tagjelölt számára, de – őszintén mondom – nem Magyarország számára. Nem szabad elfelejteni, hogy egyszerre 12 országgal tárgyalunk, így sok erőfeszítést igényel a munka összehangolása. Hogy miért ezek a témák a legkeményebbek? Tudják jól… A strukturális alapokkal kapcsolatban sok igény merül fel, a mezőgazdaság pedig az uniós büdzsé felét teszi ki…
– Ön milyen bővítési forgatókönyvet tart valószínűnek? A tavaly decemberi nizzai csúcs után elképzelhető-e még a nagycsoportos felvétel, az úgynevezett Big Bang?
A legvalószínűbb forgatókönyv 2002.
Befejeződnek a csatlakozási tárgyalások a leginkább felkészült tagjelöltek és az Európai Unió között.
2003. A csatlakozási szerződések ratifikációja.
2004. január 1. Az unió keleti bővítésének első köre: “jelentős számú” tagjelölt, köztük Magyarország belépése.
2004. január. Az új kormányközi konferencia kezdete az új tagok részvételével.
2004. június. Európai parlamenti választások az új tagok részvételével.
– Ha a csatlakozási folyamatban részt vevő összes országot értjük Big Bang alatt, akkor kategorikusan azt kell mondanom, ez nem képzelhető el. De reményeim szerint már az első körben jelentős számú ország kerül majd be az unióba. Ennél többet erről egyelőre nem tudok mondani, fejezetről fejezetre haladunk.
– Németország a jelek szerint ragaszkodik Lengyelország első körös felvételéhez, miközben a lengyelekkel folyó tárgyalások tűnnek a legnehezebbnek. Hogyan hidalják át ezt az ellentmondást?
– Nem igaz, hogy a lengyel tárgyalások a legnehezebbek. Varsó nagy haladást ért el. Az tény, hogy ez az ország sokkal nagyobb a többinél, ami miatt különleges a helyzete. Azt is meg kell jegyezni: Lengyelország felvételét illetően túl sok a legenda. Néhány tagállam szerint a kis országokat kell preferálni, mások viszont úgy érvelnek, hogy éppen a legnagyobbat kell előnyben részesíteni. Ezen álláspont egyike sem igaz. Minden országot saját érdemei alapján bírálunk el. A Lengyelországról szóló 1999. novemberi és a 2000. novemberi bizottsági országjelentések összevetése választ ad a kérdésre. A tagjelöltek számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ne csak átvegyék az uniós jogszabályokat, de alkalmazzák is azokat. A lengyelek komoly haladást értek el e téren, kellemes meglepetést okozva ezzel.
– Sokak szerint a bővítési folyamat eredménye egy “pozitív összegű játszma” lehet…
– …ha elég okosak leszünk. Különben, ha nem vigyázunk, negatív összegű is lehet. Ám ha használjuk az eszünket, akkor valóban pozitív összegű lesz.
– Vajon minden tagállam osztja ezt az álláspontot?
– Tény, hogy egyes tagországokban vannak félelmek a bővítés kapcsán. A közvélemény egyes csoportjai valóban méltatlankodnak néha, hogy 130 millió embert miért “veszünk a nyakunkra”, ilyen alacsony jövedelemszinttel. Mi jól élünk nélkülük is – mondják sokan. Sokan kérdezik, miért kell ez nekünk?! De ez az emberi természet része. Mindemellett, annak nagyon örülök, hogy jelenleg nincs olyan európai kormány, amely ellenezné a bővítést. Egyik sem. Ez az, amiben komoly haladást sikerült elérni Nizza után.
– A múlt decemberi csúcsértekezlet legfőbb vesztese sokak szerint az Európai Bizottság volt, hiszen számos javaslata megbukott a tagállamok ellenállásán, amit sokan a testület szerepének csökkenésével hoznak összefüggésbe. Ön például akkor azt mondta, hogy “az újra-egyesített Európa felé kisebb lépést tettünk, mint azt vártuk.” Miért nem sikerült keresztülvinni az akaratukat?
– Ez igaz, akkor valóban ezt mondtam, de Nizza után minden teljesen megváltozott. Azt azonban semmiképpen sem gondolom, hogy a bizottság vesztese volt a nizzai folyamatnak. Az eredmény valóban csalódást okozott, de a bizottság a kormányközi konferencián nem is szavazott! A vesztesek a megállapodást aláíró tagállamok voltak. A Nizza után tett nyilatkozatok alapján mindinkább úgy tűnik: a Bizottság álláspontja helyes volt. Tavaly december óta számos kormány véleménye változott meg. A német kancellár például azt mondta – és most őt idézem -, hogy a kormányközi módszerek tragikusak, Európa kormánya pedig a brüsszeli bizottság.
– A legutóbbi, stockholmi csúcson, Franciaország ellenállása miatt, nem sikerült meg- egyezésre jutni az energetikai liberalizáció ügyében. A német-francia tengelyre nehezedő nyomás ebben a kérdésben is megmutatkozott. Hogyan látja a német-francia együttműködés jövőjét?
– Igaz, hogy Franciaország nem volt hajlandó beleegyezni az energetikai liberalizáció időpontjaiba. Magát a piacnyitás szükségességét egyébként a franciák sem tagadták, jóllehet a menetrendbe valóban nem egyeztek bele. Ezt a kérdést azonban nem úgy fogom fel, mint amely megterhelné a kétoldalú viszonyt. Eddig mindig sikerült felülemelkedni a vitákon. Szerintem ez a jövőben sem lesz másként.
– Az Európai Bizottság nemrégiben megrótta Írországot a megengedettnél magasabb infláció miatt. Figyelembe véve, hogy – mint Ön is többször utalt rá – a közvélemény meggyőzése a csatlakozási folyamat egyik legkomolyabb kihívása, nem volt-e elhamarkodott lépés megróni az unió legsikeresebb államát?
– Az én feladatom nem az, hogy népszerű legyek, hanem az, hogy a jó dolgot vigyem véghez. A büntetés egyébként még súlyosabb is lehetett volna. A pénzügyi konvergenciára, az államháztartás helyzetére vonatkozó szabályokat és ajánlásokat mindenkinek be kell tartania. A népszerűség javítását pedig más módon kell elérni, például azzal a kommunikációs kampánnyal, amelyet tavaly indítottunk el.
