Gazdaság

Papp Zoltán – Interjú

Örülök, hogy téglában áll a pénzem - mondja Papp Zoltán, a Minolta magyarországi vezetője, mert a tőzsdétől nem sokat várhat. A 33 éves üzletember szorgalmazza, hogy kapjon nagyobb teret nálunk is az angol nyelv használata.

Mit szól ahhoz, hogy most már hetek óta viszálykodnak a kisgazdapárton belül? Nem tart attól, hogy felbomlik a kormánykoalíció?

Papp Zoltán – Interjú 1– Nem hiszem, hogy a kisebbik koalíciós partner belső harcai a koalíció egészét fenyegetnék. A rendszerváltás óta Magyarországon eddig mindegyik kormány kitöltötte négyéves idejét, s ez szerintem most sem lesz másképp. Ez különben a régióban egyedüli teljesítmény. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kormánypártok körüli események nyomtalanul elmúlnának: a választásokon fogják a polgárok nemtetszésüket kifejezni. Mégpedig leginkább azzal, hogy egyre kevesebben mennek el szavazni. Negatív üzenete van különben annak a vitának is, amelyik a fővárosi koalícióban alakult ki.

– Véget ért a tömeges privatizáció, ami jó hír. Legalábbis ezt mondta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. éléről most távozó Gansperger Gyula. Elhiszi, hogy valóban ezért távozott?

– A privatizáció nagyján már régen túlvagyunk, azt pedig nagyon nehéz megmondani, mi is a helyzet az ÁPV Rt. háza táján. Nem tudom, mi lehet az oka Gansperger lemondásának; az állami vagyonkezelő szervezet egyébként bennem mindig is immateriális cégként élt.

– A tőzsdén zajló eseményeket is nehéz értelmezni, pedig arról szinte mindent lehet tudni, az ott szereplő cégek a leginkább átláthatóak.

– Nem biztos, hogy nehéz megérteni azt, ami az utóbbi években a budapesti börzén történt, de kell némi bátorság a konzekvenciák levonásához. Szerintem a nagy nemzetközi alapok egy ideje már nem látnak fantáziát a magyar tőkepiacban. Márpedig, ha ők nem látnak, akkor előbb vagy utóbb nincs is a budapesti börzében komoly lehetőség. Én már egy ideje teljesen kiszálltam a tőzsdézésből – sajnos az után, hogy nem elhanyagolható összeget vesztettem ott -, s most boldog vagyok, hogy a pénzem téglában áll. Fel kell hívnom azonban a figyelmet egy érdekes ellentmondásra: miközben a részvénypiac elvesztette vonzerejét, addig a működőtőke-beruházások esélyeit jobbak, mint bármikor.

– Ha már a befektetőkről szó esett: ők eddig kiszámítható monetáris politikát találtak itt. Hat év után azonban új elnök áll a jegybank élén.

– Tény, hogy a csúszó leértékelés segítette a külföldi tulajdonban levő vállalkozások munkáját, én is könnyebben tervezhettem előre. A személyi változástól azonban nem várok semmilyen komolyabb iránymódosulást.

– Változás várható az utcaképben, ha elfogadja a parlament azt a törvényt, amely az anyanyelvet hivatott védeni és tiltaná a csak idegen nyelvi feliratokat. Mit szól ehhez a törvényhez?

– Jogos védeni a magyar nyelvet és a kultúrát. Én személy szerint nem félek attól, hogy veszélyben lenne a magyar nyelv, ezért sokkal inkább olyan törvényt tartanék fontosnak, amely az angol feliratokat egyre szélesebb körben tenné kötelezővé. A Minolta a térségben mindinkább összehangolja a tevékenységét, mert az egyes országok piacai önmagukban nem elég nagyok. Ezért, noha egyetlen külföldi sem dolgozik nálunk, az értekezletek jegyzőkönyveit angolul írjuk meg és elküldjük a környező országokban tevékenykedő leányvállalatoknak, mint ahogy ők is hasonlóképpen tájékoztatnak minket. Azt gondolom, kicsiben minden vállalkozás felkészül a globalizációra, s ezt kellene tenni országos szinten is az angol nyelv terjesztésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik