Bizony, eltaktikázta magát a magyar állam Postabank-ügyben. Akár “megnyeri” ezt a mostani csatát, s tető alá hozza az üzletet az OTP-vel, akár nem, a háborút alighanem elveszíti. Most legalábbis meglehetősen kétséges, sikerülhet-e az áhított eladási ár közelébe kerülnie.
Eddig mindenesetre nem az állam szája íze szerint alakultak a dolgok. Egyre bizonyosabbnak látszik, hogy indító lépése, az OTP exkluzív vételi joggal történő felruházása nem sokat hoz a konyhára. Az OTP-t előnyhöz juttató döntést kezdetektől fogva többen is bírálják, hiányolva a privatizációs törvény alkalmazását, a versenyeztetést. Az OTP ajánlatának február eleji benyújtását követően pedig már az is látható: az államnak vélhetően le kell mondania az exkluzív jogok fejében remélt hozadékról – az üzlet gyors megkötéséről és a magas bevételről.
ELTÉRŐ SZEMPONTOK. Az első kiszivárgó hírek egyenesen ijesztőek voltak. Kiderült ugyanis, hogy az állam tanácsadója, a Credit Suisse First Boston (CSFB) mintegy 60 milliárd forintos árbevételt sem tartott elképzelhetetlennek, ezzel szemben az OTP ajánlatában “szerény” 25 milliárd forint szerepelt. Az első ránézésre szinte áthidalhatatlan különbséget az elemzők azzal magyarázzák, hogy a CSFB bizony nem próbált a vevő bőrébe bújni, amikor felbecsülte a bank értékét, ezzel szemben az OTP-t csak üzleti szempontok vezérelték. A CSFB ugyanis vélhetően nem egy friss átvilágítás eredményére alapozta számítását, hanem a bank saját tőkéjéből kiindulva zsonglőrködött a számokkal. Szakértői kész tényként kezelték, hogy a Postabank portfóliója tiszta, s a pénzintézet ismertségéből, s a múlt év biztató növekedési adataiból kiindulva úgy gondolták, a bank értéke a saját tőke 200 százaléka körül járhat. A nemzetközi szokásjognak megfelelően ajánlották megfelezni a saját tőke feletti “extra hasznot”, s így kerekedett ki a 60 milliárd forintos végösszeg.
Az OTP viszont nem volt ilyen nagyvonalú árajánlatának kialakításakor. Már eleve csupán a saját tőkéből indult ki – nem pedig annak kétszereséből -, és maga akart a végére járni a portfólió minőségének. Az óvatosságra minden oka megvolt, hiszen tavaly ősz óta, amikor is napvilágra került az OTP exkluzív tárgyalási joga, a tőzsdei események feketén-fehéren bebizonyították: a részvényesek nagyon bizalmatlanul állnak az ügyhöz. Az OTP menedzsmentje ezért megbízta az Arthur Andersent a Postabank átvilágításával, s a szakemberek a vizsgálatok során eddig “fel nem derített”, komoly kockázatot hordozó kinnlevőségekre bukkantak. A vevőjelölt ezt máris milliárdos árcsökkentő tényezőként értékelte; emellett az átvehető ügyfélállomány jövedelemtermelő képességétől sem volt elragadtatva, és vélhetően a várható megtakarításokban, szinergikus hatásokban, valamint a kedvezőnek beállított információtechnológiai fejlesztési lehetőségekben sem látott annyi fantáziát, mint az eladó. Ennek eredője a soványnak tűnő, 25 milliárd forintos ajánlat, amelyet legfeljebb a kockázatos portfólióra vállalt állami garancia lendítheti magasabbra – hangoztatja az OTP menedzsmentje. Az ár mellett az üzlet sikerességének egy másik kulcsa az OTP és a Magyar Posta közötti szerződés. A Posta ugyanis jelenleg olyan megállapodás keretében árusít hálózatában bizonyos OTP-termékeket, amelyet évenként meg kell újítani. Az OTP a Postabank megvásárlása keretében azt is szeretné elérni, hogy a fenti szerződést alakítsák át hosszú távúra.
Az üzlet létrejöttéhez tehát vélhetően mindkét fél részéről komoly kompromisszumokra lehet szükség. Helyzetük nem pusztán azért nehéz, mert fényévnyi távolság van az árelképzelések között, bár időközben napvilágot látott, hogy az állam már azzal is beérné, ha 35 milliárd forint folyna be a kasszába; mozgásterüket az is erősen korlátozza, hogy kiszivárogott az ajánlati ár. Szakértők nem tartják valószínűnek, hogy amennyiben ez az üzlet kútba esik, s az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. mégis nyílt pályázat meghirdetésére adja a fejét, a köztudatban és a többi érdeklődő bankár fejében gyökeret vert 25 milliárd forintnál lényegesen magasabb árat lehetne elérni. Már csak azért sem, mert vélhetően az újabb átvilágítások sem helyeznék sokkal kedvezőbb megvilágításba a Postabankot. Az OTP alkupozícióját pedig a tőzsde érzékenysége miatt korlátozza a kiszivárgott, kiszivárogtatott hír. Logikus az a feltételezés, hogy a részvényesek nem honorálnák, ha a menedzsment bármi okból is jóval a már bejelentett 25 – optimistább elemzők szerint esetleg 30 – milliárd forint fölé emelné ajánlatát.
ESÉLYEK. A nem túl rózsás helyzet ellenére az üzlet megkötésének mégis vannak esélyei. Az elmúlt hét eseményei következtében ugyanis a két fél érdeke meglehetősen közel került , méghozzá úgy, hogy ebből leginkább az OTP profitálhat. Úgy tűnik, mindkettőjük javát az szolgálná leginkább, ha egy alacsony vételi árban sikerülne megállapodniuk, s az OTP saját részvényekkel fizetne a bekebelezendő bankért. Az OTP részvényárfolyamát ugyanis várhatóan alaposan meglódítaná egy ilyen egyezség, ezzel a társaság egy csapásra értékesebbé válna, az állam pedig azzal vigasztalódhatna, hogy az alacsony ár ellenére maga is gazdagabb lett a birtokába került részvénycsomag kurzusának növekedése révén. Egy, az állam számára látszólag kedvezőbb, magasabb ár kiharcolásával viszont az árfolyam várhatóan zuhanásnak indulna, és ezzel mindkét fél rosszul járna.
Elemzők ehhez hozzáteszik: a részvénypiac vélhetően azt is honorálná, ha az OTP most kitáncolna az üzletből, noha egy ilyen lépés az akvizíciós kényszer alatt álló pénzintézetnek vélhetően a legkevésbé sem áll érdekében.
Persze szorongatott helyzete ellenére is kérdéses, hogy az állam a jelenlegi erősen korlátozott lehetőségek között akar-e lavírozni, vagy inkább vállalja egy esetleges újabb botrány kockázatát, s “aki mer az nyer” alapon mégis a nyilvános pályázat kiírása mellett határoz. Döntés az ügyben vélhetően még nem született. Az OTP ajánlatának benyújtását követő első (a múlt csütörtökön megtartott) tárgyalást mindenesetre óriási titok övezte, úgy tűnik, a szereplők tanultak a február eleji bonyodalmakból. A tárgyaló partnerekhez közeli informátorunk így foglalta össze a találkozó eredményét: “Nehéz volna megállapítani, közeledtek-e az álláspontok, az viszont bizonyos, hogy a felek a korábbinál nem kerültek meszszebb a megállapodástól.” Lesz tehát következő forduló.
