Elegem van a szója körüli hercehurcából – vallja be Balikó Sándor, az állami tulajdonban lévő Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kiskereskedelmi Rt. (Bóly Rt.) termelési vezérigazgató-helyettese, aki 1974 óta próbálkozik egyes kollégái szerint a lehetetlennel. A lelkes agrárszakember a termeszthetőség északi határán fáradozik a hazai szójatermelés tömeges elterjesztésén. Évek óta növekvő vetésterületen immár mintegy 50 ezer tonna étkezési és takarmányozási célú szójaterméket állítanak elő. Olyat, amelyet garantáltan nem vetettek alá génmódosításnak. Mindez azonban eltörpül az ország 550-600 ezer tonnás (180-200 millió dolláros) éves szójadaraimportja mellett. E behozatal – amelynél egyébként nincs korlátozás a génkezelt verzióra – ráadásul még tovább is növekedhet a húslisztek importtilalma miatt.
Cégek és génkezelt alapanyagok BIZONYTALANOK.
Ebben a csoportban találhatók a nem egyértelmű választ adók, és azok, amelyek nem tudják bizonyítani, hogy az alapanyag nem GMO-terményen nevelt állat származéka. Egyebek közt a Haagen-Dazs, a Solero, a Flora, a Nutella, a Campbell’s, az Uncle Ben’s, a Hellmann’s Mayonnaise és a Knorr sorolható ide.
ÍGÉRETESEK. Ezek a cégek ígéretet tettek arra, hogy génkezelt alapanyagaikat záros határidőn belül kiváltják. Ilyen például a McDonald’s, a Burger King és a McVitie’s.
ÁRTATLANOK. Ezen társaságok – mint a Coca-Cola, a Heinz, a Pepsi, a Mazola és a Provamel – termékei a Greenpeace szerint mentesek a génkezelt alapanyagoktól. Az Ökotárs Alapítvány szerint – a cégek nyilatkozata alapján – Magyaroszágon nem használ génkezelt alapanyagot a Danone, a Lay’s, a McDonald’s, a Nestlé, az Unilever és a Kraft Foods (Suchard).
Pedig a génkezelt termények, mindenekelőtt a szója és a kukorica körül legalább akkora a felháborodás, mint a kergemarhakór ügyében. Sőt, ma már nem csupán Európában, hanem az óceán másik partján is. A legutóbb ott kirobbant élelmiszerbotránynak az elsimítása is milliárdokba kerül majd, ezúttal dollárban.
LÁNCHIBA. Történt ugyanis, hogy takarmánynak szánt génkezelt kukorica került az élelmiszerláncba, olyan, amely emberi fogyasztás esetén nagy valószínűséggel allergiás tüneteket vált ki. Amerikai fogyasztók milliói egy csapásra a saját bőrükön érezték azt, amit eddig csupán az európai fogyasztók aggodalmaskodásának tartottak. A tengerentúli piacra az elmúlt négy évben különösebb visszhang nélkül bevezetett génmódosított termékek (GMO) Európában jelentős fogyasztói ellenállást váltottak ki. Az ellenkezésnek – függetlenül attól, hogy a génkezelt élelmiszerek az egészségre ártalmatlannak vagy éppen károsnak bizonyulnak – az volt az egyik oka, hogy addigra a fogyasztók bizalmát erősen megtépázták a rendre felbukkanó élelmiszerbotrányok, kiváltképpen persze a BSE. Mindezt tetézte, hogy Európában a génkezelt termékek szabályozása még gyerekcipőben sem járt, amikor az első ilyen amerikai szójaszállítmányok megérkeztek. Egyébként titokban: a génmódosítatlan szójához keverve.
Az Európában helyből, Amerikában nekifutásból elvesztett bizalom helyreállítása egyelőre szinte lehetetlennek látszik, noha megnyugtatásul mind gyakrabban kerül az élelmiszer-biztonság kérdése például az Európai Unió (EU) napirendjére. A nagy biotechnológiai cégek pedig PR-kampányt indítottak – egyebek között a DuPont, a Monsanto és a Novartis három év alatt 50 millió dollárt szán a fogyasztói aggodalmak eloszlatására. A tavaly tavasszal indult kampány eddig nem sok sikert hozott: csak a botrányok sokasodnak.
A nagyságrend nyilván más, de az ilyen, a fogyasztók kegyeit megnyerni hivatott kezdeményezéseknek itthon sincs nagy sikere, tapasztalta Orosz Sándor. Ő csak tudja, mert a Haltermelők Országos Szövetségének megbízásából népszerűsítette az úgynevezett halmarketing programot. Tavaly a tiszai ciánszenynyezés idején a haltermelők az előző évi dupláját fordították arra a célra, hogy meggyőzzék az embereket: fogyasszanak több halat. Akciójuknak mindössze annyi eredménye volt, hogy nem csökkent tovább az amúgy is csekély, lakosonkénti 2,8 kilogrammos éves hazai halfogyasztás.
Midez arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdaság fejlődése nyomán az átlagos fogyasztónak – bármennyire is ő áll a piacgazdaság középpontjában, s akiért definíció szerint minden innováció történik – valójában fogalma sincs arról, hogy mit is eszik-iszik.
Génkezelt területekA génmódosított növényeket az elmúlt évben szerte a világon közel 45 millió hektáron termesztenek, igaz e területek gyarapodása lassul. Tavaly már csak bő 10 százalékkal bővült, holott a megelőző évben még 44 százalékkal nőtt. Összességben ma huszonötször akkora területen termelnek ilyen növényeket, mint négy évvel ezelőtt. GMO-terményeket tavaly 2,5 millió dollár értékben értékesítettek, a piac messze legnagyobb szereplője a Monsanto. A négy fő termelő – az Egyesült Államok, Argentína, Kanada és Kína – adja a termelés 99 százalékát.
A hazai vásárlók nem éppen tudatosan választanak – a csomagoláson feltüntetett jelzések, címkék jelentésének java részét nem ismerjük. De még ha minden figyelmünket az élelmiszer összetételére fordítanánk is, a legtöbb esetben akkor sem derülne fény arra, hogy a termék tartalmaz-e mondjuk génkezelt alapanyagot vagy sem. Méghozzá azért nem, mert a feldolgozott élelmiszerek négyötödében jelen lévő szójalecitinről például képtelenség kimutatni, hogy génmódosított vagy hagyományos eredetű-e. Az egyszerű fogyasztó emellett nem tudhatja, hogy a piaci zöldség milyen növényvédőszer-maradványoktól terhes, s a nehézfém-tartalom felől is legfeljebb közvetve érdeklődhet – arról faggatván például a kofát, hogy a termőföld mondjuk nagy forgalmú út mellett fekszik-e. Kevéssé valószínű továbbá, hogy az átlagember meg tudja fejteni a feldolgozott élelmiszerekben fellelhető adalékanyagok – az “E”-számok – rejtélyét.
Hazánkban az Országos Élelmiszer Vizsgáló Intézet (OÉVI), az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Szolgálat, továbbá az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat részeként a felelős azért, hogy az országba behozott, illetve az itt gyártott, közforgalomba kerülő élelmiszerek ne legyenek ártalmasak az egészségre, a minőségűk megfeleljen a szabványoknak. “A magyar jogrend alapján az élelmiszert előállító telephelytől a receptúrán át a késztermékig, a forgalmazásig mindent szigorúan és állandóan ellenőriz a hatóság” – mondja Sas Barnabás, az OÉVI igazgató-főállatorvosa. A szigorú szabványok szerint vett élelmiszermintát mikrobiológiai, toxikológiai, radioellenőrző és kémiai szermaradvány kimutatására irányuló vizsgálatnak vetik alá.
HATÁRÉRTÉKEN BELÜL. Mindez nem kis feladat, hiszen minden közforgalomba kerülő élelmiszerrel kapcsolatos “botrány” okainak – így például a Junior vendéglátó négy évvel ezelőtti szalmonellás eperlevesének, vagy a míniumos pirospaprikának – a feltárása e szolgálatokra is tartozik. “A Föld olyan szennyezett, hogy abszolút szennyezőanyag-mentességről már nem is beszélhetünk” – magyarázza Sas Barnabás. A cél ma már szerényebb: mindössze annyi, hogy az élelmiszerekben a károsanyagok a megengedett határértéken belül maradjanak, s minél kevesebb legyen az élelmiszerekkel kapcsolatos panasz. Szervezetünket tehát nem csupán a BSE fenyegeti, vagy az itthon a törvény szerint forgalomba nem hozható, génmódosított összetevőt tartalmazó nyersanyagokból gyártott élelmiszerek, de számos egyéb, Európát rettegésben tartó vész is. Ilyen volt például három évvel ezelőtt a dioxinos csirkék esete. Mindennaposak a meg nem engedett hozamfokozókról, antibiotikumokról, hormonokkal kezelt állatokról szóló hírek (az ausztriai botrányról lásd külön írásunkat a 28. oldalon). Feltételezhető, hogy folyik a tiltott élelmiszerek importja, illetve alkalmaznak illegális módszereket: erre utalnak a bor- és a pirospaprika-hamisítási esetek. Sas Barnabás ennek ellenére állítja, hogy az ilyen ügyekre az országos monitoring-rendszer segítségével gyorsan fény derül, amint kereskedelmi forgalomba kerülnek.
Már amennyiben bekerülnek a hivatalos kereskedelmi csatornákba. Egy részük ugyanis elkerüli azt. A feketegazdaság részesedését két éve még a teljes élelmiszer-termelés ötödére taksálták. Az illegális ennivaló – mint például a “zugvágóhidakról” származó, csomagtartóból, vagy aluljárókban árusított csirke, hús, kolbász – bár egyre kevésbé, de még megkerüli a legális csatornákat. Hogy a feketekereskedelemben érdekeltek hatalma mekkora, azt jól mutatja, hogy egy nyíregyházi hatósági állatorvos kocsiját összetörték, családját megfenyegették, mert az ellenőr nem volt elnéző a szabálytalankodókkal szemben. A fizikai fenyegetés nem magyar sajátosság: évekkel ezelőtt egy holland állatorvos életébe került, amiért fényt derített a maffia által forgalmarott illegális hozamfokozókra.
Osztrák sertésbotrány – biomegrendelésekMarháik helyett a sertések miatt aggódnak az osztrákok. Egyre valószínűbb, hogy évek – ha ugyan nem évtizedek – óta tiltott gyógyszerekkel, antibiotikumokkal, illetve hormonokkal kezelt állatok húsát fogyasztják. Az átlag osztrák fejenként heti egy kiló disznóhúst eszik, ami bőven elegendő mennyiség ahhoz, hogy bizonyos gyógyszerekre egyre többen rezisztenssé váljanak.
Márpedig napról napra emelkedik az illegális szerek használatának gyanúja miatt hatóságilag bezárt sertéstenyésztő-telepek száma. S ahogy folyamatosan kerülnek ki a laboratóriumokból a vizsgálati eredmények, úgy gyarapodik a bírósági eljárások száma. Több tucat telep érintett, s ugyancsak kínosan sok állatorvos hozható kapcsolatba a tudatos gyógyszerellátással, amivel az állatok gyorsabb és biztonságosabb, betegségtől mentes fejlődését segítették elő. Ráadásul nemcsak közvetlenül az állatok kaptak e szerekből, de bizonyos nagy takarmányellátók egyenesen a tápba keverték azokat, ami még szélesebb körű érintettséget okozott – különösen, hogy e hatásos takarmány külföldre is eljutott. Mindezek nyomán Ausztriában hirtelenjében egyharmadával csökkent a sertéshúsvásárlás, holott egyidejűleg a marhahús forgalma is 20 százalékkal visszaesett.
Ausztria mezőgazdasági termelésének 10,1 százalékát állítják elő a biogazdaságok, ez az arány messze a legnagyobb Európában. A sertéstenyésztésben a biofeltételek között tartott, kizárólag természetes takarmánnyal nevelt állatok azonban kétszer annyi idő alatt érik el a vágási súlyt, mint a rafinált tápokon tartott sertések – így aztán jóval drágábbak is. A helyzet lényegesen javult azóta, amióta nagy élelmiszerláncok felfedezték a bioélelmiszerekben az üzleti lehetőséget, s előbb a Billa, majd a Spar is bevezette a “természetes” termékek árusítását, olyannyira, hogy az előbbi a “ja! Natürlich” felirattal ellátott cikkekből évente 2 milliárd schillinget forgalmazott már a legutóbbi botrányok nélkül is. Mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy igencsak szerencsés volt e gazdákkal hosszú távú szerződést kötni, az nemcsak a termelőknek nyújt biztonságot, hanem a megrendelőnek is: elsőbbséget élveznek e szállítóknál. A biogazdaságok ugyanis jelenleg éppen csak hogy ki tudják szolgálni hirtelen megsokasodott vevőiket: a 85 gazdaság termékeit szállító Freilandverbandhoz beérkező megrendelések például az elmúlt hetekben 100-150 százalékkal emelkedtek.
SZÁSZI JÚLIA, BÉCS
ELLENSZER AZ ELLENÁLLÁS. A hazainál tudatosabb nyugati fogyasztók eddigi ellenállásukkal sikerrel tették zsebbe vágóan érdekeltté az élelmiszergyártókat és -kereskedőket abban, hogy génmanipulációtól biztosan mentes terméket vigyenek piacra. Akár saját meggyőződésük ellenére is. A Nestlé például – a fogyasztók óhaját követve – GMO-mentes alapanyagokat használ, noha deklaráltan nem lát veszélyt a biotechnológiában.
A Nestlé példáján még egy trend mutatható be: az, hogy mennyire különbözőnek ítélik a keleti és nyugati fogyasztói igényeket. Míg Nyugat-Európában az erre érzékenyebb cégek már az elmúlt években is hangosan tudatták vevőikkel, hogy a génmanipulált termékek jelölésével, vagy éppen teljes kizárásával készítik termékeiket, hasonló gesztusra Közép- és Kelet-Európában sem a termelők, sem a kereskedők nem vállalkoztak. Még arra sem, hogy az ilyen kérdésekre egyáltalán feleljenek. Így tett a Nestlé is: rá se hederített, amikor először két éve aggódó fogyasztók csoportjától Magyarországon kérdéseket kapott. Tavaly aztán egy újabb megkeresésre már Budapesten is készséggel válaszolt. “Ám egy hasonló akcióra innen eggyel keletebbre, Bulgáriában, ez idő tájt megint csak annyit nyilatkozott: ilyen kérdésekkel a cég nem foglalkozik” – panaszolja Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány munkatársa. Az alapítvány egyébként az elmúlt bő félév során nagy élelmiszergyártók és forgalmazók génmódosításhoz való hozzáállását firtatta. A kérdezősködésből felmérés született: a Nestléről például az derült ki, hogy semmilyen génmódosított alapanyagot nem használ, a szállítóitól ez ügyben tanúsítványt vár el, s korábbi szójalecitin-beszállítójától meg is vált, mert az nem produkált ilyen dokumentumot. Az Ökotárs felméréséből kiderül továbbá, hogy az élelmiszergyártók java része (a válaszadó cégekről lásd külön anyagunkat a 25. oldalon) ma már hasonlóképp gondolkodik Magyarországon is. Ellenben a kereskedők kevésbé viselik a szívükön a kérdést. A nagy áruházláncok közül egyedül a Tesco volt hajlandó egyáltalán reagálni a megkeresésre, s bár hivatkozott a cég nagy-britanniai – génmódosításra is kiterjedő – vizsgálataira, válasza nem volt egyértelmű. A Cora beszerzéseiért felelős társaság pedig érezhetően először szembesült a kérdőívben megfogalmazott felvetésekkel.
Pedig korántsem mindegy, hogy étkezés címén mi kerül a szervezetünkbe. Azaz vajon mekkora valószínűséggel “eredeti” génállományú az illető élelmiszer, és milyen gyakran kerül emésztőrendszerünkbe módosított fehérje vagy DNS? Nincs olyan amerikai, aki még ne evett volna génmódosított élelmiszert – mondják ottani szakértők. A tengerentúli cégek emellett elég sokat tesznek azért is, hogy a világ más tájain se legyen másképpen. Így aztán előszeretettel és tudatosan keverik a kétféle módszerrel termelt növényt: ma is vegyesen érkezik az európai kikötőkbe a módosított és a hagyományos szója, kukorica, burgonya. A fogyasztói nyomástól azonban – úgy tűnik – az óceán se védi meg a termelőket. Négy évvel az első szállítmány és a szétválasztás lehetetlenségéről szóló számtalan nyilatkozat után a nagy biotechnológiai cégek most bejelentették: ezentúl igyekeznek szétválogatni a terményt. S minthogy a különbség nem látható, mindez nem lesz olcsó mulatság – tették hozzá.
Azt, hogy a szállítmány génmanipulációtól mentes, egy ideig még “bemondásra” is elfogadták a megrendelők, lassacskán azonban teret nyertek a helyszíni ellenőrzést lehetővé tévő tesztberendezések. A génkezelt termények kiszűrésének gyakorlata azonban jelentős változásokat indíthat el az ellátási láncban. A vizsgálat költséges; a kétféle árufajtát a szállítás során mindvégig elkülönülten kell kezelni; összességében ez a fejlemény fenekestül felforgatja a tengerentúli szállítmányoknál a behajózás eddigi rendjét – panaszkodnak manapság az amerikai logisztikai szakértők. A nagy kérdés persze az, hogy mindennek a többletköltségét hogyan nyelik le az érintett cégek, vagy esetleg milyen mértékben hárítják át a fogyasztókra. A hagyományos termények felhasználását szorgalmazók attól tartanak, hogy a többletköltségek a nem módosított növények árába épülnek majd be. Pedig az mára már amúgy is magasabb, mint a manipulált termékeké. Nem utolsósorban azért, mert az aggódó fogyasztók erősen felhajtották a hagyományos termények iránti keresletet, és ez még Egyesült Államokban is az árarányok megváltozásához vezetett. Jelenleg 4 centtel olcsóbb a genetikailag módosított kukorica bushelje (36,348 liter), noha az ottani fogyasztók sokáig tudomást sem vettek a génkezelt élelmiszerek okozta veszélyekről.
Miről ismerjük fel?A génmódosított összetevőre utaló címkét az ilyenek után lelkesen kutató környezetvédők Magyarországon mind ez idáig csupán egyetlen egyet találtak: az amerikai Shoprite-termékek – spagetti szószok, mogyoróvajak, pattogatott kukorica és hasonlók – csomagolásán tüntet fel ilyet a gyártó. Ráadásul ezt teljesen önként teszi: az Egyesült Államokban a szabályozás nem ír elő kötelező címkézést; a magyar géntörvény végrehajtási rendelete ugyan előírja, de a terméket nem a hazai címke díszíti. A szabályozás ezen a téren egyébként éppen olyan, mint az EU-ban: ott a Novel Food-direktíva szerint akkor kötelező a címke, ha a termék legalább 1 százalékban tartalmaz módosított fehérjét vagy DNS-t. Ez utóbbi kitétel éppen arra jó, hogy a szabály hatálya alól a módosított gént tartalmazó élelmiszerek mintegy 70-80 százaléka “kibújjon”. Azon szójaszármazékok, amelyekből nem mutatható ki az eredetük génkezelt, vagy kezeletlen volta – ilyen a lecitin -, nem szorulnak címkézésre. Miként a génkezelt takarmányon nevelkedett állatok “címkézése” sem kötelező, jóllehet a GMO-s szója 90 százalékát éppen e célra fordítják.
A címkézést kiegészítendő, a Greenpeace Nagy-Britanniában felmérést végzett az élelmiszergyártók körében, és válaszaik alapján vásárlói útmutatót írt, amely a szervezet weblapján (http://www.greenpeace.org) olvasható (néhány cég besorolását lásd táblázatunkban a 25. oldalon). Ugyancsak a génkezelt alapanyagokat tartalmazó termékekre figyelmeztet internetes oldalán az Ethical Consumer lapja (http://www.ethicalconsumer.org). E brit szervezeteknek is csak a megkérdezés eszköze áll rendelkezésére: elhiszik, amit az illető társaság mond. Alkalmasint sort keríthetnek bevizsgálásra is: ilyenre készül az Ökotárs Alapítvány, amely éppen egy független német laboratórium számára állít öszsze egy csomagot. A Greenpeace értékelése a felsorolt cégek nagy-britanniai működésére vonatkozik, de tudható például, hogy a McDonald’s tavaly őszszel – a hasábburgonya és a hús GMO-mentesítésére vonatkozóan – Németországra is tett hasonló vállalást.
PIACI BIOELŐNYÖK. Napjainkban komoly piaci előnyt jelent, amennyiben bizonyíthatóan GMO-mentes terményről van szó. Ez bizonyosodott be a magyar kukorica esetében is, amely java részt “tisztának” mondható. Ugyan néhány éve egy német laboratórium egy szállítmányban talált génmódosított szemeket is – azaz valahogy csak kikerültek laboratóriumi kísérletből származó magok a szántóföldre, avagy vetettek illegálisan génkezelt táblát már itthon is -, végül is azonban a szállítmány, a génkezelt termény elenyésző mértéke miatt “eredetinek” ítéltetett. Óriási az igény az ilyen terményre, sőt, egyes források szerint a kukoricaexport “szabályozása” már kiváló tárgyalási tényezőnek bizonyult az EU-val szemben is.
Az ellenőrzötten GMO-mentes hazai szójatermelés és a bio-feldolgozóipar térnyerését persze meghatározza, hogy a kezdeti lelkesedés után az agrártárca valójában mennyivel támogatja majd az organikus gazdálkodást. A termelést élénkíti, hogy az EU – ahol az élelmiszerpiac dinamikusan növekvő arányát, immár 3-4 százalékát teszik ki a deklaráltan organikus élelmiszerek – vámmentesen fogadja a biotermékeket. Ráadásul a közép- és kelet-európai országok közül csak Magyarország és Csehország bioellenőrző szervezetének a tanúsítványát fogadják el.
BSE-BOTRÁNY. A génmanipulált termények kiszorításán kívül nyilvánvalóan hatást gyakorol a magyar állattenyésztésre és élelmiszer-ipari termelésre az európai BSE-botrány. “Ha így megy tovább, talpbőr sem lesz elég, örökre a gumitalpú marad a divat” – summázta a kergemarha-kór szakmáját is érintő következményeit egy öreg óbudai suszter. A kényszervágással megcsappanó marhaállomány miatt nekilódultak a bőrárak is, ezért az olasz feldolgozók máris nyersanyaghiánytól, a piac összeomlásától tartanak. Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója szerint ha hiány nem is várható – mert a dél-amerikai, sőt az ausztrál exportőrök szívesen ellátnák a teljes európai piacot nyersanyaggal -, a vásárlók joggal félhetnek a bőráruk drágulásától. Ez érzékenyen érintheti az évi mintegy félmilliárd dollár termelési értéket előállító hazai feldolgozást, a tranzitforgalmat, továbbá a csaknem 30 millió dolláros magyarországi bérmunkát – még akkor is, ha az többségében nem marha-, hanem sertésbőrre alapozott.
A feldolgozóiparon belül persze elsősorban a hazai élelmiszeriparra gyakorolt hatás az érdekes, ami nem feltétlenül csak rossz lehet: Magyarország fő piacán, az EU-ban ugyan egy év alatt 80 százalékkal csökkent a marhahúsfogyasztás, így viszont kellendőbbek a “húspótló” csirke-, pulyka-, illetve ökotermékek.
Ezért bioprogramokra és a vidékfejlesztés markáns támogatásra számítanak a szakértők. Roszik Péter, a Biokontroll Kft. ügyvezetője reméli, a botrányoknak lesz legalább annyi hozadéka, hogy tovább fejlődhet az organikus gazdálkodás, amely itthon az elmúlt négy év mindegyikében képes volt megkétszerezni a termelését. (Igaz, ez még elmarad az uniós eredményektől, hiszen Nagy-Britanniában tavalyelőtt 400, Olaszországban 200 százalékos fejlődést regisztráltak.) Tavaly már mintegy 19 milliárd forint termelési értéket ért el a hazai bioszektor, amelynek a termékei azonban 90 százalékban változatlanul az EU-ban és Svájcban találnak gazdára.
A BSE-hisztéria idején felértékelődött a növényi fehérje. Az ellenőrző szervezet azonban például importált szóját sem enged felhasználni az itthon még ritkaságszámba menő bio-állattartóknak, mert az igazolások ellenére félő, hogy az importszója mégiscsak génkezelt fajtákból származik. A veszélyt fokozza, hogy az amerikai szójatermelők – kikerülvén az EU tiltását és szigorú ellenőrzését – éppen itt igyekeznek különböző igazolásokkal elhelyezni a nagy valószínűséggel génkezelt portékát, miután régiónkban nincs, vagy nagyon nehézkes az ellenőrző mérés. Roszik gyanúját támasztja alá, hogy a hazai üzletekből származó szójaminták közül egyik-másik génkezeltnek bizonyult. Az egyébként a legutóbbi idők fejleménye, hogy a bioboltok mind nagyobb számban kínálnak szójamentes termékeket.
“A magyar gazdaság számára az is nagy lehetőséget jelent, hogy szarvasmarha-állománya BSE-mentes, és rendelkezik olyan kinccsel, mint a ridegtartású szürkemarha, amely soha nem is láthatott csont- vagy húslisztet” – mondja Fórián Zoltán, az élelmiszeriparban különösen érdekelt Rabobank elemzője.
“Nincs ok a fogyasztás visszaesésére” – állítja Farkas Imre, a Zalahús Rt., valamint az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke, aki nem tart attól, hogy jelentős átrendeződés kezdődne az élelmiszeripar szerkezetében a felkészült állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai apparátussal rendelkező Magyarországon. A hazai húsipar pozícióit még javíthatja is a nyugati krízis, ami végső soron a húsmarha-állomány növekedéséhez is vezethet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a BSE-kórt a tej nem terjeszti, ezért a hazai tejpiacot vezető holland tulajdonú Nutricia-csoport vezetője, Kiss Pál István bízik abban, hogy a bizalmi válság nem terjed majd ki a tej- és tejtermékfogyasztásra. A magyar tehenészetekben tilos mesterséges hozamfokozókat, valamint a kérődzők takarmányozására állati eredetű fehérjét, azaz hús- és csontlisztet használni. A gyakorlat is azt igazolja, hogy ezt a tilalmat betartják a termelők, mert míg Nyugat-Európában 8 ezer literes évi tehenenkénti átlagot mondhatnak magukénak a tejgazdaságok, a magyarországi adat csak 5,5 ezer liter. Ilyen termelési szintnél, ilyen alacsony tejár mellett nem is térülne meg a többletfehérje-bevitel költsége.
HÁTRÁNYBAN. A húsliszt importtilalma ugyanakkor nem kedvez a tavaly kétszeresére drágult kukorica miatt amúgy is rossz helyzetben lévő takarmánykeverő cégeknek. Makay György, a Magyar Gabona Feldolgozók Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára mégis reméli, hogy jól is járhatnak az évi 270 milliárd forint termelési értéket előállító takarmányos cégek, már amennyiben az emberek marha-steak helyett inkább baromfi- vagy sertéshúst fogyasztanak majd. A marhatenyésztésben ugyanis – szemben a baromfineveléssel vagy sertéshizlalással – nem használnak takarmányt. Azt azonban túlzásnak tartja a szakember, hogy a jövőben a tiszta vágóhídi melléktermékekből készített húslisztet se lehessen a baromfival feletetni. A szerinte túlzó intézkedéssel tovább nőnek a költségek, hiszen ezeket a hasznosítható melléktermékeket veszélyes hulladékként kell majd elhelyezni, természetesen a társaságok kontójára.
A kereskedelmi forgalomra termelő takarmánykeverők lelkiismerete tiszta. Nemcsak a szigorú előírásoknak, hanem a minőségbiztosítási rendszerüknek köszönhetően ellenőrzött és a vevő igénye, receptje szerinti összetételű terméket állítanak elő. Korábban is csak a saját, legfeljebb helyi eladásra is gyártó kis keverőkkel szemben voltak minőségi kifogások a takarmány beltartalmát illetően, de ezek a problémás, kis tőkeerejű, fejlődésre képtelen, zömmel szövetkezeti tulajdonú cégek egyre-másra hagynak fel a tevékenységgel. Félelemre eddig sem volt ok, mert még a legolcsóbb takarmányok sem voltak veszélyesek, hiszen éppen az volt a baj velük, hogy kevés volt bennük a fehérjekomponens, drága húslisztet pedig – a szakember szavaival élve – “moziban sem láttak”.
