Ha nem romlott el, minek megjavítani? Az 1995-ben bevezetett csúszó árfolyam-politika hívei körében e költői kérdés már-már szállóigévé vált. S ha az elmúlt hónapokban változott is a helyzet valamelyest, ma már szinte készpénznek vehető, hogy Surányi György, a jegybank első embere, aki az elmúlt egy-két évben határozottan verte vissza az árfolyam-politikát ért támadásokat, mandátumának kitöltéséig nem hajthat majd végre rezsimváltást. Nemcsak azért bizonyos, hogy a következő elnök munkába állásáig minden marad a régiben, mert vészesen közeledik jövő március elseje, Surányi 6 éves elnöki periódusának vége, de nemrégiben egyértelművé tette ezt Járai Zsigmond is, aki fellebbentette végre a fátylat a kormányzati szándékokról. A pénzügyminiszter, a jegybank jövőre megüresedő elnöki székének jelenlegi egyedüli várományosa, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) november végi londoni road-show-ján, brit befektetők előtt bejelentette, hogy a csúszó árfolyam-politikával várhatóan 2001 közepén szakít a pénzügyi vezetés. Feltéve – fűzte hozzá -, hogy az infláció nem lesz magasabb 5-7 százaléknál, és egyéb makromutatók is kedvezően alakulnak addig.
POLITIKAI KÉRDÉS. A soron következő elnökként elkönyvelt Járainak persze nem volt szüksége túl nagy bátorságra, hogy megtegye bejelentését. A beharangozott dátum idején, 2001 derekán – szakértők szerint – elegendő mozgástere lesz ahhoz, hogy tetszése szerint eleget tegyen ígéretének, vagy éppen visszakozzon. Már az idei év elejére olyan értéket vettek fel a magyar makromutatatók – az infláció csökkenő trendbe simult, s a folyó fizetési mérleg 4,3 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárt – , amelyek mellett már csak politikai döntés kérdése, mikor történik meg az átállás. Hazai makroközgazdászok egy csoportja szerint a csúszóleértékelés felszámolásának akkor lenne a legkissebb a kockázata, ha a hazai és uniós infláció eltérése a gazdaságok termelékenységnövekedésének különbségével egyezne. Ez az ideális helyzet – 2 százalékos uniós inflációt feltételezve – várhatóan a fogyasztói árszínvonal-növekedés 5 százalékos üteme mellett alakulna ki. Ugyanakkor van olyan nézet, mely szerint a csúszó leértékelés nyugdíjazására az inflációs trend megfordulása ellenére sor keríthető, mindaddig, amíg a fogyasztói árszínvonal növekedési üteme 10 százalék alatt marad.
Egy új árfolyam-politika bevezetéséről az elmúlt hónapokban több ízben is felröppentek – hivatalosan meg nem erősített – hírek, ami egyértelműen arra utal, hogy a közgazdasági feltételek már adottak a váltáshoz, ám a háttérben politikai iszapbirkózás folyik. Surányi például utólag elismerte: április 4-én felajánlott lemondása is azt a célt szolgálta, hogy személye ne legyen akadálya egy új árfolyam-politika bevezetésének.
Elemzők szerint ugyanakkor mégsem politikai okokra vezethető vissza, hogy a jól bejáratott csúszó rezsimhez eltökélten ragaszkodó, mindvégig biztosra játszó Surányi éppen április elején látta elérkezettnek az időt egy új árfolyamszisztéma felállításához. Az év kezdetén ugyanis a magyar gazdaságot olyan (kedvező) sokk érte, amely rámutatott a csúszó árfolyampolitika egyik gyenge pontjára: 1999 végétől – túl az orosz válságon – a külföldi befektetők bizalmának visszaérésével komoly méretű tőke, közte jelentős mértékű forró pénz is áramlott az országba, amely tetemes úgynevezett sterilizációs költséggel járt. Ez nyilván olyan intő jel volt, amelynek hatására Surányi is hajlandó lett volna lemondani a csúszó árfolyam-politikáról és annak fő erényeiről – a kiszámíthatóságáról, a piac túlzó leértékelési várakozásait kiiktató képességéről.
ÜZENET BRÜSSZELNEK. Dacára annak, hogy lényeges különbségek mutatkoznak a fix-kiigazítható és csúszó árfolyam-politika kedvező és hátrányos vonásaiban, a mostani makrokörnyezetben tulajdonképpen bármelyiket fenntarthatná a pénzügyi vezetés, mindkettő hatékonysága attól függ, hogy alkalmazásuk milyen gazdaságpolitikával párosul. Bizonyos nagypolitikai törekvések – nevezetesen az uniós csatlakozás – miatt előbb-utóbb mindenképpen búcsút kell mondani az eddigi mechanizmusnak. Noha egyelőre nem dőlt el, mi is lépne a régi helyébe, várhatóan egy olyan fix árfolyamrendszerre esik majd a választás, amely egy viszonylag széles, kétszer 15 százalékos intervenciós sávval párosul. A végkimenetelt némileg determinálja, hogy éppen így fest az európai Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) árfolyamrendszere is, az ERM-2. Magyarország pedig nemcsak az Európai Unió felé igyekszik, de az EMU felé is kacsingat, ahol a tagság elnyerésének előfeltétele, hogy az érintett állam a belépést megelőzően legalább két évig a tagországok közös árfolyamrendszerét alkalmazza. Kétségtelen, hogy az uniós csatlakozás legkorábbi dátumát 2004-re teszik, s innen további két esztendőt kell eltölteni az EMU “előszobájában”, az új rendszer bevezetéséhez tehát bőven volna idő. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy az uniós és EMU-elvárások mielőbbi teljesítése politikailag igen jól mutatna, így a kormány számára presztízskérdés. Járai tehát nem csupán a Londonban összesereglő befektetőket tisztelte meg azzal, hogy egy vadonatúj információt osztott meg velük, de vélhetően üzenni akart a brüsszeli illetékeseknek is.
