Gazdaság

Idejekorán megindult

a felkészülés a 2002-es választásokra. A sietség érthető: a választópolgárok zöme bizonytalan – az ő voksaikért folyik most a küzdelem. Ennek jegyében teltek az elmúlt hétvégék ellenzéki pártrendezvényei is.

A kívülállók számára különösebb jelentés nélküli mindaz, ami a szocialista párt berkeiben zajlott le. Tartalmi kérdésekről ugyanis mindeddig nem esett szó. A pártkongresszus után napvilágot látott fizetett hirdetés akár aggodalomra is okot adhat: miként az 1994-es választások előtt, úgy most is megindul a betarthatatlan ígéretek hangos licitje. Akkor csak a vájt fülűek hallották meg Békesi László leforrázó realizmusát és világos programját. És bár most Békesi nincs – hiánya nehezen pótolható -, mégsem jelent az MSZP rizikófaktort. Pragmatizmusa alapján nyilvánvaló: ellenzékben bármilyen népszerűt is ígérjenek a szocialisták, a hatalomban kormányzati tevékenységüket a realitások tartanák kordában.

Azokról a kérdésekről, amelyek az üzleti élet jövője szempontjából meghatározóak, sokkal többet hallhattunk a szabad demokraták programalkotó és tisztújító küldöttgyűlésén. Így például átfogó adócsökkentésről, a közigazgatás decentralizálásáról, az állam szerepének visszaszorításáról, a helyi és regionális önkormányzatiság megerősítéséről, az államháztartás alrendszereinek reformjáról (különösen az egészségügy átalakításáról) csak itt volt szó. Jelenleg azonban felettébb kétséges, hogy a szabad demokratáknak van-e bármilyen esélyük arra, hogy érvényesítsék programjuk meghatározó elemeit. Demszky Gábor stratégiája – amely lényegében szabad vegyértékeket hagy mind a Fidesz-MPP, mind a szocialisták irányában – nagyban növeli a demokratikus politikai erők mozgásterét. Egyben az ország politikai és gazdasági stabilitását is szolgálja.

Ez utóbbit azért fontos hangsúlyozni, mert a MIÉP magabiztosan menetel abba az irányba, ahol már nem csendestársként, hanem igazi kormányzati tényezőként kíván érvényesülni. Csurka István pártja könnyen a mérleg nyelvévé válhat. Senkinek ne legyen illúziója: abban az esetben már nem mondhatjuk majd el kényelmesen, hogy business as usual. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik