A lap legutóbbi számában megjelent cikkük (Kirajzás, Figyelő, 2000/34. szám) számos téves állítást közöl az ING Bank lakossági üzletágának értékesítéséről. Osztozunk a Figyelő azon törekvésében, hogy olvasóit hitelesen és tényszerűen kívánja informálni, így szükségesnek tartjuk, hogy az ING álláspontját is megismerhesse a közvélemény.
A cikk bevezetője egy augusztusi fúzió következményeit latolgatja. Szépséghibája, hogy az ING Bank és a Citibank között nem jött létre fúzió. Egy üzletrész eladása, illetve megvétele nem minősül fúziónak, hiszen a felek megőrizték jogi, szervezeti önállóságukat, tulajdonosi és üzleti szuverenitásukat.
Nem jártak igazán jól azok a bankok sem, akiket a szerző érdeklődő vevőjelöltként említ. Az ING soha nem nyilatkozott arról, hogy kik pályáztak hiába lakossági üzletágának megvételére. A nevesítés sérthette volna a jelentkezők érdekét, illetve kifogásolható lett volna az üzleti etika szempontjából. Megalapozatlanul “hírbe hozni” pénzintézeteket nem a legszerencsésebb eljárás, különösen úgy, hogy a felsoroltak többsége be sem nyújtott pályázatot.
Téves az az állítás is, hogy az ING Bank “az ezredfordulót pecsétes szerződéssel tervezte megünnepelni”. Egy novemberben bejelentett értékesítési szándék esetén ez legalábbis komolytalan feltételezés. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy bárki felismerhesse, egy ilyen volumenű lakossági banki állomány értékesítésének jogi előkészítése, banktechnikai és operációs megalapozása nem mehet végbe egy-két hónap alatt. Ráadásul ez az ügylet a magyar piacon egyedülállónak, előzmény nélkülinek számított. Szerencsére a két bank nem gyorsasági rekordot akart dönteni, ezért inkább a körültekintő felkészülés mellett döntött.
Elgondolkodtató, hogy miért ad helyt egy komoly gazdasági lap populista ízű, a piaci gondolkodásmódtól idegen csúsztatásoknak, általánosításoknak. Miért a riogatás: “az ilyen változások akár az ügyfelek bőrére is mehetnek”? A változásokon a kondíciók különbözőségét érti a lap munkatársa, ami normális jelenség, s kínálati piac lévén az ügyfelek számtalan kereskedelmi bank ajánlatából választhatnak. Ugyancsak elfogadhatatlan, ahogyan a hazai bankok egy részének vállalati ügyfélkör-bővítési gyakorlatát jellemzi a szerző.
A normális üzleti gyakorlattól végképp idegen, hogy egy cégnek külső “megfigyelők” mondják meg, mit adhat el és mit nem. Nem beszélve arról, hogy nem igazán ízléses fordulat egy értékesítést “disznó dolog”-ként aposztrofálni.
Az informatikai beruházások valóban jelentős összegeket emésztenek fel a bankszektorban. Ebben igaza van a szerzőnek. Vele ellentétben azonban ezt a ráfordítást sem tekintjük “kidobott pénznek”, mert általa az ING képes jelenleg és a jövőben is vállalati ügyfeleinek magas színvonalú kiszolgálására. Talán ez a magyarázata annak, hogy a lap feltételezésével szemben nem volt szükség “marketingfogásokra”, “az ügyfelek győzködésére”.
Egyetlen dologban maradéktalanul egyetértünk a cikk szerzőjével: profitáljanak a bankok piaci versengéséből az ügyfelek.
ING Bank Rt.
*
Mi is szeretnénk tényszerűek maradni.
A cikkből egyértelműen kiderül, hogy nem a két bank fúziójáról, hanem a lakossági üzletág eladásáról van szó. Az írás ellenben valóban kitér arra, hogy a fúziók évtizedében élünk.
A cikk nem állítja, hogy az ING nyilatkozott a lakossági üzletág iránt komolyan érdeklődő tárgyalópartnerekről.
Valóban normálisnak tekinthető, hogy a különböző bankok eltérő kondíciók mellett nyújtják szolgáltatásaikat. A kényszerű bankváltás azonban az ügyfél bőrére megy.
Az augusztusi sajtótájékoztatón az ING vezérigazgatója elismerte, hogy a lakossági ügyfelek számára bevezetett új informatikai rendszer az üzletág eladását követően gyakorlatilag kihasználatlan marad, “tudásának” csupán csekély része hasznosítható a vállalati ügyfelek kiszolgálásában.
