Néhány éve egy tőlünk nyugatra elhelyezikedő, időnként ködösnek nevezett oriszágban töltöttem néhány hónapot. Egy társaságban mesélték: “Nálunk az a szokás – kezdte a magas, jól szituált hölgy -, hogy kis elektromos furgonnal házhoz hozza a tejet és a péksüteményt a tejesember. Az üres üvegeket a küszöbön kell hagyni, benne kis cédulával a következő rendelésről. Akkoriban új tejesemberünk lett, de hetekig ugyanannyi, 2 üveg tejet rendeltünk minden napra – nem is volt semmi baj. Egy nap azonban kevesebb, csak egy üveg tejet rendeltem, cetlire írtam hát az új mennyiséget és az üres üvegbe tettem. Megdöbbenésemre, amikor hazaértem, ugyanúgy két üveg tej várt a küszöbön. Újabb cetlit írtam, de a történet megismétlődött a következő napon is. Harmadnap megvártam a tejesembert és kérdőre vontam.” “Ne haragudjon asszonyom – restelkedett – szíveskedjen a rendelést számjeggyel leírni, mert én nem tudok olvasni… ”
KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS. Számomra akkor megdöbbentőnek tűnt, hogy egy fiatal felnőtt férfi ne tudjon olvasni. Mára azonban a magyar viszonyok is megváltoztak. A tankötelezettség betartatása ma már nem rendőri kérdés és sokan települnek hozzánk más országokból is. A felnőttkori analfabétizmus sajnos nem ismeretlen többé. De manapság talán minden korábbi időszaknál jobban beigazolódik, hogy a tudás hatalom. A gyerekkorunkban kinevetett brosúraszöveg mára, a liberalizálódó magyar gazdaságban, a szabad munkaerőpiacon kézzelfogható valósággá vált. A globalizáció kihívásától, az Új Gazdaság feltételeihez való alkalmazkodás szükségességétől hangos ma a magyarországi hivatalos és nem hivatalos közbeszéd. Mit jelent ez? Megítélésem szerint a globalizáció (annak jelenleg csupán közgazdasági tartalmával kívánok foglalkozni) nem más, mint a piacra jutási és piacváltási költségek radikális csökkenése. Ma a technikai feltételek lehetővé teszik termelők/szolgáltatók és fogyasztók azonnali és világméretű elérését. Ennek médiuma az internet fogyasztókat és termelőket integráló lehetősége. Ennek nyomán alakul ki és indul robbanásszerű fejlődésnek az elektronikus gazdaság (e-business).
A globalizáció folyamata a piacgazdasággal szinte egyidős – gondoljunk arra, milyen döntő hatást gyakorolt például Amerika felfedezése az európai aranyművességre, a szántóföldi növényszerkezetre, vagy az afrikai munkaerőpiac keresleti oldalára. Az internet kínálta lehetőségek a globalizáció új szakaszának kezdetét jelzik. A lokális piacok összekapcsolódnak, a piaci reakcióidő a töredékére csökken, az innováció rakétasebességre vált. Egy új ötlet elterjedése még 40-50 éve is évtizedekig tarthatott, ma ez hetek alatt megtörténik.
MI LESZ A FONTOS? Ez a folyamat alaposan át fogja rendezni – részben már át is rendezte – a világgazdaságot. Át fogja rendezni továbbá azokat a tényezőket, amelyek az egyes nemzetgazdaságok (ha és ameddig e kategória megmarad) versenyképességét és világgazdasági lehetőségeit meghatározzák. A nemzetgazdasági keretek legalább korlátozott fennmaradásáig a nemzetállamok egyik feladata marad, hogy saját eszközeikkel mindent megtegyenek a nemzeti munka leértékelődésének elkerüléséért, a nemzetgazdasági cserearányok fenntartásáért, lehetőség szerinti javításáért. Ez a feladata – legalább középtávon – a magyar kormányzatnak is fennmarad.
Ahhoz, hogy kigondolhassuk, mit tegyen a “globalizáció kihívására” hatékony és értelmes választ adni kívánó kormányzat, közelítsünk onnan, milyen tényezők és tulajdonságok fogják biztosítani a komparatív előnyöket, a tartós versenyképességet az Új Gazdaságban.
Le fog értékelődni számos, korábban fontosnak, sőt döntőnek vélt növekedési tényező szerepe. Le fog értékelődni mindenekelőtt a nyersanyagellátottság. Az Új Gazdaság termékei nem anyagigényesek, anyagi inputjaik a piacokon bőséggel beszerezhetőek. Le fog értékelődni a termelési folyamat természeti feltételeinek szerepe – miközben a természeti környezet jelentősen felértékelődik. De érdektelenné válik az, hogy lehet-e kétszer aratni, vagy van-e a telephely közelében nagyváros. Relatív értelemben le fog értékelődni a szállítás és a közlekedési infrastruktúra szerepe. Nem biztos, hogy a szállított árumennyiség abszolút értékben csökken majd, de az egységnyi hozzáadott érték előállításához szükséges szállítási teljesítmény szükséglet az e-business előretörésével feltétlenül csökken majd. Hasonlóképpen, a lokális vagy regionális elektronikus hálózatba szervezhető munkaerő utazási igénye is mérséklődni fog. Kérdéses hát, mennyire érdemes a fizikai infrastruktúra (autópálya) építését ennyire az alkalmazkodási program középpontjába állítani. A vasúthoz képest kevéssé hatékony,
terület- és üzemanyag-pazarló, súlyos levegő- és zajszennyezést okozó autópályák preferálása konfliktusba kerülhet a felértékelődő természeti környezet megőrzésének igényével is.
Le fog értékelődni a mennyiségi munkaerő-ellátottság. Az e-business nem tud alkalmazni alacsonyan képzett nagy tömegeket. Az üzleti tevékenység helyszínének jóval szabadabb megválasztási lehetősége miatt át fognak értékelődni a nemzetgazdasági adóelőnyök is.
Mi számít akkor majd? Az e-business a termelési tényezők közül egyértelműen a munkaerőre helyezi a hangsúlyt. Az elektronikus hálózatban szellemi hozzáadott értéket generáló Új Gazdaság tőkeköltségei feltehetően abszolút szinten nem lesznek alacsonyak, de mondjuk száz új asztali számítógép rendszerbe állításával (ha a képernyők előtt megfelelően képzett szakemberek ülnek) sokszorosan annyi új érték állítható elő, mint egy új acélöntöde üzembe helyezésével – noha a kettő tőkeszükséglete közti különbség éppen fordított irányú.
Nem mindegy azonban, kik ülnek a képernyő elé. A számítástechnikához és az információs technikához legalább felhasználói szinten biztosan értő, az angol nyelvben minimum a géphasználat mértékéig járatos emberekre lesz szükség. Előtérbe kerül majd a biztos alapképzettség, amelyre az egyéni életpálya, karrier során több, különböző szaktudás is ráépülhet, az aktuális munkapiaci kereslettől függően. Előtérbe kerül majd a munkavállalók adaptációs készsége, alkalmazkodni tudása. Előtérbe kerül a minél többféle vállalati (nemzeti, ágazati) kultúrában való eredményes munkavégzés képessége. És nagyon fontossá lesz az innovációs képesség, amely feltehetően az egyik legkeresettebb munkavállalói erénnyé válik.
FELKÉSZÜLÉS. Visszakanyarodva kiinduló példánkhoz, az analfabéta tejesembernek az Új Gazdaságban rosszak az esélyei. A magyar oktatást szokás jónak tartani, folyamatos leértékelődése nyomán azonban gyakoribbá válhat, hogy végterméke az írástudatlan tejesember-jelölt. Csak jól képzett munkavállalóknak vannak jó esélyei, ezért a legjobb globalizációs válasz szerintem az oktatás lényegi átalakítása. Ez egyaránt kíván mennyiségi és tartalmi változásokat. Több és sokkal jobb tanár kell. E szakma mai leértékeltsége nem tartható fenn. Véleményem szerint ezen leggyorsabban a pedagógusbérek jelentős emelésével és differenciálásával lehet változtatni. A tanár piacon hasznosítható tudást ad át, a munkaerőpiacnak ezt (legalábbis a mainál lényegesen jobban) meg kellene fizetnie. Aki piacképesebb tudást ad, annak többet kell keresnie, mint annak, aki nem. Versenyképes bérkilátások esetén hamar megszűnne az elvándorlás és a kontraszelekció, elvárható lenne továbbá, hogy a tanár a béréből akarjon megélni, energiáit az oktatásra fordítsa, s ne kiegészítő pénzkeresésre.
MÁST, MÁSHOGY. De mást is kellene tanítani, és máshogy. Az iskolának (valamennyire) ki kellene egyenlíteni azt a számítás- és információtechnikához, az internethez való hozzáférésben mutatkozó esélykülönbséget, amely a családok eltérő társadalmi helyzetéből fakad. Első lépésként: legalább minden felső tagozatos osztálynak legyen saját gépe internet-hozzáféréssel. A számítástechnika és az internet – korunk ábécéje. Aki iskolai tanulmányai alatt ezt nem sajátítja el, csak az idejét vesztegette, analfabéta maradt.
De hasonlóan fontos a nyelvtudás is. A világ nem fog magyarul megtanulni; aki tudomásul veszi a globális munkaerőpiac létrejöttét, és azon versenyképesnek akar maradni, kell nyelvet (elsősorban angolt) tudnia. Aki iskolai tanulmányai ideje alatt nem tanul meg elfogadható szinten angolul, szintén – egy bizonyos szempontból – funkcionális analfabéta maradt, az idejét vesztegette.
Emellett fontos lenne, hogy az iskola ne lexikális ismereteket igyekezzen tölcsérrel a gyerek fejébe tölteni. Megdöbbenve láttam, hogy negyedikes, hagyományos tanítási módszerrel oktató iskolába járó lányom részben ugyanazokat a tankönyveket forgatja, amelyekből én is tanultam a hatvanas évek végén. Így nem lehet az információs társadalomra felkészülni. A mai iskola tanítson véleményt alkotni, tényeket keresni és abból következtetésre jutni, álláspontot kialakítani és szóban-írásban megindokolni, megvédeni. Rugalmasságra oktasson és kommunikációs készségeket adjon.
Mindez persze így csak az álmokban létezik. Törekedni azonban kellene rá, a globalizációs alkalmazkodás fókuszában azért állhatna. Elvégre, mi magyarok, nem akarunk a világ legjobb tejesemberei lenni, ugye?
közgazdász, a Budapest Consulting Group ügyvezetője
Ha az amerikaiak félnek, akkor a magyarok rettegnek a globalizációtól – állítottuk “Hát velünk mi lesz?” című összeállításunkban (Figyelő, 2000/11. szám). Cikkünk végén arra kértük olvasóinkat, írják meg, szerintük mit kellene tennie a magyar gazdaságpolitikának és üzleti szektornak ahhoz, hogy az ország sikerrel kapcsolódjon a globalizációs folyamatokhoz. Gyurcsány Ferenc és Bod Péter Ákos (Figyelő, 2000/17., illetve 18. szám) hozzászólása után ezúttal a harmadik vitacikket közöljük. Kérjük, írja meg Ön is a véleményét!
A szerk.
Internetcím: figyelo@vnubp.hu
Postacím:
1037 Budapest, Bokor utca 15-19.
