Könnyen likvidálható ingóság például a szarivasmarha, mégpedig mindkét értelemben – citál fanyarul példát jelzáloggal terhelhető ingóságra egy bank hitelezési igazgatója. A szarvasmarhát ugyanis a fülén található jelzés alapján nem csupán azonosítani, majd értékesíteni könnyű – igaz, legfeljebb húsnak -, s így pénzéhez juthat a hitelező, de az is megtörténhet, hogy mire a helyszínre ér, az állományt elterelik, vagy az adósok maguk “likvidálják”.
A jelzálogot bejegyző hitelező pontosan ilyesmitől tart – legyen szó ingóságról vagy pláne olyan vagyonról, amelynek egyes részeit még csak nem is nevesítik, vagy épp az ezeknél biztosabb fedezetnek tűnő ingatlanról. S az óckodásra banki jogászok szerint a hazai zálogjogi szabályozás alapján lehet is némi ok. Nem csupán a követelés érvényesítésének hosszadalmas volta, hanem az is eltántorító tényező, hogy a zálogból nyert pénz egy másik, alkalmasint későbbi hitelező kezébe juthat. Így van ez például abban az esetben, ha egy – jelzáloggal fedezett hitelét rendre törlesztő – banki ügyféllel szemben egy másik hitelező végrehajtást kezdeményez, és immár a végrehajtási okirat birtokában esetleg éppen abból az ingatlanból vagy ingóságból kíván magának “elégtételt” szerezni, amire a bank a kölcsönhöz a jelzálogot bejegyeztette. Noha erről a fejleményről az illető pénzintézet értesül, mást nem nagyon tehet, mint hogy – pereskedéssel vagy anélkül – végignézi, miként vész el a fedezete: eladják, s a konkurens hitelezőt kifizetik. Ezzel viszont a saját pénzét veszélyezteti, mert bár az adósban neki eddig nem kellett csalatkoznia, a folyó végrehajtás legalábbis bizalmatlanná teheti a további törlesztéseket illetően. Fedezet nélkül a bank kockázata nő meg olyannyira, hogy e hitelétől szabadulni akar. Ám ha felmondja a neki amúgy rendesen fizető ügyfél hitelét – és manapság ez az általános gyakorlat -, azzal egy jó adósát hozza zavarba, hiszen az ügyfél szorult helyzetében nyilván nem tudja egy összegben visszafizetni a tartozást, és általában más fedezetet sem tud felajánlani. Hiába indít viszont a bank ugyancsak végrehajtási procedúrát, közokirat híján kizárt, hogy utoléri a már végrehajtási okirattal rendelkező másik hitelezőt.
Megoldást jelentene, ha a zálogjogosult követelése egy másik hitelező kezdeményezte végrehajtáskor külön intézkedés nélkül akkor is lejártnak minősülne, ha erről máskülönben szó sincs. Így egy füst alatt, ugyanabban az eljárásban próbálhatja mindkét – alkalomadtán több – hitelező érvényesíteni a maga követelését.
Hasonló példákból, értelmezési problémákból banki jogászok tucatnyit sorolnak, hangsúlyozva: a három éve hatályba lépett zálogjogi szabályokat kevés konkrétum tartalommal vértezte fel a jogalkotó, azt javarészt az alkalmazókra bízta. A hitelezők szerint pedig a polgári törvénykönyv e módosítása csak adminisztrációs következményekkel, no meg pluszköltségekkel járt, a hitelezésre viszont nem igazán hatott. Az ingatlan jelzálog változatlan maradt, az ingó jelzálog új, a korábbinál azonban korántsem előnyösebb formát kapott, mivel pedig közokiratba kell foglalni, s közjegyzői nyilvántartásba venni, a költségei is magasabbak lettek. A vagyont terhelő zálogjog nem jelent valódi fedezetet, a nem nevesített ingóságok és ingatlanok ugyanis könnyen kikerülhetnek a hitelező látóköréből. Bár 1997-ben beépítettek a zálogból való kielégítést segítő elemeket is – így azt, hogy a felek előre megállapodhatnak: szükség esetén a zálogtárgyat vagy ingatlant a hitelező bank végrehajtási eljárás nélkül is értékesítheti -, kivitelezésük akadályokba ütközik. Az említett esetben például abba, hogy ekkor az eladó a bank, az ingatlan-nyilvántartás viszont a pénzintézet nyilatkozatát nem fogadja el, csak a tulajdonosét.
Ezek nyomán bőven kínálkozik alkalom arra, hogy az ilyen ügyekben érintettek – a bíróság, a végrehajtó, a szerződő felek – akár mind mást értsenek a jogszabályban foglaltakon. Minthogy a jelzálog intézményére vállalati ügyfeleknél szinte kivétel nélkül minden hitelnél, a lakosságiaknál pedig egyre gyakrabban támaszkodnak a bankok, a pontosítást már az Igazságügyi Minisztérium is szükségesnek ítéli, tervezetét június elsejéig a kormánynak be is terjeszti (egyes pontjairól lásd táblázatunkat). Mindettől pedig a hitelezési kedv fellendülését várják a bankok. A lakossá- gi üzletágban már most sem csupán ingatlan vásárláshoz kínálnak jelzáloghitelt, hanem – a Földhitel- és Jelzálogbank és a tavaly év végéig több mint 12 milliárd forintnyi jelzálog típusú hitelt kihelyező OTP után – sorra jelennek meg a tetszés szerinti célokra felhasználható, ingatlan fedezete mellett folyósított konstrukciók (lásd táblázatunkat). Sőt, ezen a piacon szívük szerint a biztosítók is megjelennének: tartalékaik ingatlanban tartható 10 százalékát fordítanák erre, ám ezzel a jogalkotó egyelőre nem ért egyet.
Míg magánszemélyeknél igazából kétféle hathatós fedezet létezik – a kezes és a jelzálog -, cégek esetében színesebb a paletta. Ám a hazai kis- és közepes vállalatoknál a jelzálog használata szinte kötelező. Kizárólagos fedezet azonban sohasem lehet, de – mint bankárok mondják – ez az utolsó menedék. Ahogyan egyikük fogalmaz, ez a fedezet nagyban erősíti a fizetési hajlandóságot. Mert bár a jelzáloggal terhelt tárgyból vagy ingatlanból a bank általában csak a legvégső esetben igyekszik a pénzéhez jutni (hogy milyen gyakran kerül ilyenre sor, azt a Figyelő által megkérdezett bankok nem árulták el), legtöbbször elég ennek csupán a réme: az ügyfelek – tartva attól, hogy mindent elveszíthetnek – általában törlesztenek.
