Kína a bizonyíték arra, hogy azok a fejlődő országok, amelyek figyelmen kívül hagyják Washington gazdaságpolitikai receptjét, jobban boldogulnak – jelentette ki erősen provokatívan Joseph Stiglitz, a Világbank januárban távozott vezető közgazdásza. Bill Clinton amerikai elnök korábbi gazdasági tanácsadója már a bank kötelékébe tartozva is sok fejfájást okozott a pénzügyi intézménynek. Tavalyi közgyűlési szereplése például éppen amiatt vált emlékezetessé, hogy a washingtoni testvérintézmények közép- és kelet-európai tevékenységét ostorozta.
SZŰKLÁTÓKÖRŰEN. A két szervezetet érő egyre erőteljesebb kritikák – immár korántsem kizárólag a globalizáció ellenzőinek a szájából – főleg azt bírálják, hogy az IMF szűklátókörűen csak gazdasági mérőszámokat vesz figyelembe, a Világbank pedig a gátakba, erőművekbe óriásberuházások révén beépített cement mennyiségén méri a jólétre gyakorolt hatást.
A Washington utcáin erőszakmentes bojkottra összegyűlt demonstrálók kifogásait James Wolfensohn, a Világbank elnöke a közgyűlést záró tájékoztatóján igazságtalannak értékelte. Azt azonban, hogy a nagy beruházások erőltetése helyett célravezetőbb volna kisebb, a helyi közösségek fejlesztésére koncentráló programokat indítani, immár a pénzintézet részéről is elismerik.
A két washingtoni székhelyű szervezet közgazdászai és bankárai azt is kénytelenek voltak bevallani, hogy a hosszú évek óta pátyolgatott adósságcsökkentési programba a leginkább eladósodott több mint negyven állam közül mind ez idáig csupán az egyetlen Uganda került be, és esélye erre a jövőben is csupán négy országnak van. E tehetetlenségre utalt Lawrence Summers amerikai pénzügyminiszter, amikor a Világbank legfőbb kormányzó testülete, a Development Committee ülésén kifejtette: “Az eddigi segélynyújtás eredményei lehangolóak, főleg a legszegényebb országokban.”
Az, hogy a szegény országok sorsát viszonylag sokszor emlegették, a helyszínen állomásozó tömegnek is köszönhető. “A szegénység leküzdésében az vezet előre, ha nem fordítunk hátat a globális gazdaságnak és nem vonjuk ki magunkat a nemzetközi gazdasági együttműködésből” – védte a mundér becsületét a tüntetőknek üzenve Gordon Brown, az IMF monetáris bizottságában elnöklő brit pénzügyminiszter.
Az IMF-et és a Világbankot ért kifogásokat, bírálatokat részben elismerve, a két intézmény jó ideje próbál megújulni. Nehezen rugaszkodnak ugyan el a megszokott módszerektől, de a retorika mindenképpen változott. Más kérdés, hogy a szervezetek működését felülvizsgáló bizottság úgynevezett Meltzer jelentése éppen a fejlődő országokat tölti el aggodalommal. A javaslat ugyanis véget vetne az IMF hitelnyújtásának a szegény országokba. Az új koncepció szerint a valutaalap csupán rövid lejáratú kölcsönöket nyújtana, míg a fejlesztési hitelek folyósítását kizárólag a Világbankra hagyná.
ÁTÉRTÉKELÉS. A legutóbbi közgyűlésen az IMF csak arról határozott, hogy átértékeli a tavaly útjára indított hitelkeretét, mivel az a magas kamatok és a hitelelbírálás bonyolultsága miatt kihasználatlanul marad. A kihelyezett hitelek ellenőrzésének szigorítása végett pedig az idén nyártól a hitelfelvevő országok jegybanki beszámolóit független auditor vizsgálja majd. Utóbbi döntést az oroszországi és ukrajnai tapasztalatok “legitimálják”: a korrupcióval sújtott területekre folyósított óriásösszegek csak magát a korrupciót erősítik. –
