Ez év elején a következő szöveg jelent meg az infoteka.hu honlapon: “… ezuton felajanlom ezen szerver uzemeltetojenek hogy megcsinaljam, ugy hogy ne lehessen ijen gyermeki ecceruseggel feltorni. nem okozam kart, pedig siman okozhattam volna, nem toroltem, mindossze fennakadast okoztam. remelem onok nem kovetik az elender peldajat es nem csinalnak sajtomizeriat az ugybol, hanem inkabb tanulnak a hibajukbol, es kijavitjak azt, es nem teszik magukat nevetsegesse ahogy az elender is tette.” Ezt a nem épp kicsiszolt szöveget az a hacker helyezte el, aki egyúttal a BRFK szerverét is feltörte.
Magyarországon jelenleg körülbelül féltucat hackercsoport létezik, de mellettük még rengeteg az úgynevezett szabadúszó. Míg a tengerentúlon gyakori, hogy híres hackerek idővel jó pénzért eladják szaktudásukat az üzleti életnek, addig erre itthon még várni kell. Az Elender vezetői nem hajlandók “megvenni” azt a (feltehetőleg egyetlen) elkövetőt, aki hozzájuk betört, inkább büntetni szeretnék, részben a versenytársakkal szembeni lojalitásból. Nem éreznék ugyanis fairnek, hogy együttműködjenek olyasvalakivel, aki lehet, hogy – előtte, közben, utána – másoknál is kárt okoz. Úgy meg végképp nem hajlandók tárgyalni az illetővel, hogy az nem fedi fel kilétét.
A hackerjelenség egyébként érezhetően divattá kezd válni. Aki ma egy kicsit is ért a számítógéphez, és le tud tölteni egy olyan programot, amellyel egy egyszerű otthoni felhasználó gépét manipulálhatja (nyitogatja a CD-meghajtót, lefagyasztja a Windowst), az hackernek tartja magát. Az ilyen tizenéveseket az igazi szakemberek csak lammernek nevezik; semmi közük a hackerekhez. Egy-két nap alatt lehetetlen jó szakemberré válni, rengeteg tanulásra, szorgalomra és kitartásra van szükség, hogy valakiből olyan hálózati profi legyen, aki egy hasonló kvalitásokkal rendelkező rendszergazda által felépített szervert fel tud törni. Az igazán jó hacker az, akiről nem is derül ki, hogy hacker, azaz észrevétlen marad.
Belegondolni is szörnyű, mit okozna az, ha egy kórház nyilvántartásában megváltoztatnák a betegek vércsoportját tartalmazó adatokat, esetleg a gyógyszeradagolást nyilvántartó elektronikus kartonokon jelenne meg más információ, ami akár emberek halálát is okozhatja. Még ha a lehetőség adott is, szerencsére a hackerek ilyenekre jelenleg nem vetemednek. Bárhol is vonják őket felelősségre, mindig kijelentik: ők nem terroristák, és semmiképpen nem szeretnének károkat okozni. Számukra a kihívás a fontos, s amikor felhívják a figyelmet egy-egy biztonsági résre – akár úgy, hogy megváltoztatják a weboldal tartalmát -, még jó szolgálatot is tesznek a szerver üzemeltetőjének, mivel kiderítették, hogy hol a védelmi hiányosság.
A hackerek – talán maguknak sem vallják be -, egyfajta küldetést is teljesítenek: lázadnak a számítástechnika, de főleg az internet “elüzletiesedése” ellen. Az világhálót kezdetben csak kutatásra és tanulásra használták (erre is találták ki), de szórakoztató és üzleti szerepe mára sokkal fontosabbá vált.
Miközben az Egyesült Államokban sorra nyilatkoznak a kormányzati és a magánszféra webkopói, addig itthon semmiféle információt nem lehet kicsikarni a kormányzati felkészültségre vonatkozóan. Rózsa András, az ORFK kommunikációs vezető-helyettese, a rendőrség szaktudására vonatkozó kérdésünkre a következő választ adta: “Kérem tudassa olvasóival, hogy a rendőrség minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az internetet szabadon és biztonságosan lehessen használni.” És tényleg: az Elendert ért második betörést követően a kerületi rendőrkapitányságról az ügy átkerült az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályára. Azt már csak Kóka János, az Elender vezérigazgatójának elejtett szavaiból sejtjük, hogy ott – ellentétben a kerületi szinttel – valóban vannak szakképzett és felelősségteljes nyomozók.
