Olyan tempót és mértéket érhet el az éghajlat változása, amelyhez az emberiség többé már nem tud kellően gyorsan alkalmazkodni. Erre a megállapításra jutott pontosan egy évtizeddel ezelőtt a világ két vezető viszontbiztosítója, a német Munich Re és a Swiss Re. Statisztikáik szerint kilencszer akkora kárt okoztak az utóbbi évtized természeti katasztrófái a világon, mint amennyinek a hatvanas évek voltak a tanúi. Ennél is nagyobb mértékben nőttek a biztosítókra háruló terhek: a biztosítással fedezett károk ugyanezen idő alatt a 15-szörösükre emelkedtek. Ami ma – függetlenül annak megítélésétől, hogy van-e klímaváltozás vagy sem – biztosnak vehető, hogy szélviharok, esőzések, az áradások és jégverések, az elmocsarasodás és a sivatagosodás, a szárazság egyre gyakrabban tapasztalható. (A katasztrófákról, és a nyomukban járó költségek nagyságáról lásd grafikonunkat a 26. oldalon.) Hogy e természeti csapásokból hova mi jut, abban a kutatási eredmények – az ismert több tucat áramlási modell – nagyon is eltér. Kiváltképp, ha olyan apró részletre vagyunk kíváncsiak, mint amilyen Közép- és Kelet-Európa. Pedig duzzadó kárkifizetéseik láttán lassan a biztosítók figyelme is a téma felé fordul.
AMERIKAI ELLENÁLLÓK. Elsősorban viszontbiztosítók veszik fel a kesztyűt, azok is főleg az öreg kontinensen. Az amerikai cégek egészen a legutóbbi időkig ellenálltak minden elrettentő kutatási eredménynek, pedig a szabályozó intézmények ott is kifejezésre juttatták: nincs még egy szakma, amelynek az éghajlatváltozás ennyi kárt okozhat. Igaz, a tudósok következtetései számukra nem is voltak annyira ijesztőek, hiszen legfőbb “ellenségüket”, a hurrikánokat, úgy tűnik, a globális felmelegedés éppen hogy visszaszorítja. Az amerikai biztosítók szövetsége (AIA) szerint ezek egyszerre ritkulnak és enyhülnek majd. E megállapítást az ENSZ éghajlatváltozásra szakosodott kormányközi panelje (IPCC) sem cáfolja. Figyelmeztet viszont, hogy a hurrikánszezon akár egy-két héttel is hosszabb lehet. A szélviharok pedig ezentúl az eddiginél északabbra is tombolhatnak, így például veszélyeztethetik az Egyesült Államok keleti partvidékének nagyvárosait.
Az amerikai biztosítók érdeklődésének hiányát magyarázza az is, hogy a felmelegedéssel a szövetség szerint a hóviharok enyhülésére lehet számítani. (Ilyen eredetű ma az Egyesült Államokban minden ötödik vagyonbiztosítási kár, amelyekre az utóbbi 15 évben összesen 8 milliárd dollárt fizettek ki.) Kis szépséghiba, hogy a szövetség ezzel az állítással számos tudós és kutatóintézet ellenkezését váltotta ki. Szerintük ugyanis a melegebb teleken hó helyett jég képződik majd, a várhatóan nagyságrendnyivel nagyobb károk miatt pedig inkább ne kívánjunk magunknak jégvihart a hó már ismert tombolása helyett. Amerikai szakértők szerint az európai és a tengerentúli hozzáállás közti különbözőségben az is szerepet játszik, hogy az utóbbi kontinensen a biztosítók nincsenek annyira kitéve az olajipar, az autógyártók és egyéb speciális lobbik nyomásának.
BELÁTÓ EURÓPAIAK. Az európai biztosítók jóval aktívabbak – sőt, az ázsiaiak is -, ámde ismerjük el: számukra sürgetőbbnek is tűnik a feladat, hiszen egyfelől az előre jelzett áradások, másfelől a jósolt szárazság telibe találja területi hatókörüket. A mezőgazdasági károkon túl (a rovarinvázióról lásd külön írásunkat) a föld lehetséges megsüllyedése révén mindkét szélsőség közvetlenül veszélyezteti az épített környezetet is. Igyekeznek tehát a klímaváltozás kutatásában részt venni, de legalábbis adakozni rá. Inkább a felmelegedés okainak vizsgálata, azok megszüntetése a céljuk, miközben a tudományos kutatásokra amúgy is kevésbé fogékony amerikai biztosítási piacon a károk elhárítására törekednek. Míg az óceán innenső felén kis túlzással lassan a zöld aktivistákat is szívesen fogadják a biztosítók, amott inkább csak értetlenkednek. “Baj esetén legfeljebb díjat emelünk, vagy egyszerűen kivonulunk az adott biztosítási területről” – tartják az amerikaiak, és nagy többségük ellenáll minden javaslatnak.
Például annak, amelyet még az AIA is támogat. A szövetség a szénhidrogén alapú üzemanyagok felhasználásának – ez az üvegházgázok egyik fő forrása – visszafogására a tömegközlekedés ösztönzését és a sebességhatárok leszállítását ajánlja. Ezek ráadásul feltehetően jótékonyan hatnának a baleset- és életbiztosítások káralakulására is. Szó van ugyanakkor a biztosítási feltételek megváltoztatásáról, amelyek közé környezeti, energiahatékonysági elvárásokat is be lehetne építeni. Így például egyszerűen alapfeltétellé tenni, vagy esetleg a konstrukcióban valamiképpen honorálni, ha jól szigetelt épület biztosításáról van szó, olyanról, amely a lehető legtöbb energiahatékonysági “trükköt” kihasználja. (Arról, hogy mit tehet egy biztosító a klímaváltozás ügyében, lásd táblázatunkat.)
Az ellenálló amerikai biztosítók passzivitásuk magyarázatára példát is citálnak. Jelesül azt, hogy a nyolcvanas évek demográfiai robbanásába sem szóltak bele, pedig jó előre látták, hogy a 2000-re tinédzserré cseperedő nemzedék a korábbinál mennyivel több autóbalesetet okoz majd, ami a biztosítási költségek hirtelen növekedését váltja ki.
Az érintettek egy része tart attól – köztük megint csak elsősorban a viszontbiztosítók -, hogy a kárkifizetések szélsőséges esetben egyes társaságokat csődbe visznek. A természeti katasztrófák kárainak ellentételezésében már volt fennakadásra példa, és a biztosítási piacnak fizetésképtelenséggel is meg kellett már bizonyos cégek esetében küzdenie. A kérdést tehát, hogy vajon mennyire stabilan állja majd a sarat a biztosítási rendszer, már Amerikában is feltették. Sőt, a következőt is: vajon a biztosítók állami részvételt szeretnének arra az esetre, ha a természeti csapások szaporodnak és súlyosbodnak? (Megjegyzendő, hogy aggódnivalója elsősorban a kockázatkezelőknek és a biztosítással nem rendelkező cégeknek van, amit az is mutat, hogy a keletkezett károk nagyjából négyszeresen haladják meg a biztosítóknál bejelentett mértéket. Átlagosan, mert az Egyesült Államokban például “csak” kétszeresen.) A választ sokak abban látnák szívesen, ha egyes természeti katasztrófák, így az áradások biztosítását a központi költségvetés állná, maga mögött tudva magántársaságok viszontbiztosítását. Feltehetőleg vannak vidékek, ahol ez a kizárólagos megoldás, máskülönben eltűnnek a térképről. Legalábbis a biztosítókéról.
A hazai klímaváltozási következményektől – jóllehet, csak az elmúlt évben két és félszeresére nőtt az ezzel kapcsolatba hozható kárkifizetések nagysága – az itt tevékenykedő biztosítók mindenesetre nem tartanak. “Kis hely vagyunk ahhoz, hogy ilyennel kalkuláljunk” – mondják. Az előző évek statisztikáit, a szaporodó káradatokkal az aktuáriusok rendre beillesztik a számításaikba, tehát a változások beépülnek az előrejelzésekbe, mint ahogy bármely fokozatos, hosszú távon jelentkező módosulás is. Ám arra, hogy ezzel alkalmasint az éghajlatváltozás esetleges következményeit vegyék figyelembe, Magyarországon tevékenykedő társaság még nem gondolt. “Múltbéli tapasztalatok alapján igyekszünk az elkövetkező időszakra trendet jósolni, a károk bekövetkezésének valószínűségét megadni” – foglalja össze munkája velejét Horváth György, az ÁB- Aegon vezető aktuáriusa. Azt a felvetést azonban ő is elfogadja, hogy amennyiben van éghajlatváltozás, akkor az éppen a “normál módon” számított trendtől téríti el a jövő eseményeit: azaz a biztosítóknak is meglepetést okozhat.
ERŐSÖDŐ IGÉNY. Egyébként máris valami ilyesmit jelenthet a kárkifizetések tavalyi hirtelen megugrása. A hazai biztosítók 1999-ben több mint 21 milliárd forintot fizettek ki olyan káreseményekre, amelyek kiváltó oka főleg az időjárás volt (egy részüket tűz okozta), vagyis 13 milliárddal több forintjuk bánta, mint az előző évben. Ez persze korántsem a bekövetkezett összes kár. Annak kalkulálásához tudnunk kellene, hogy a biztosítók hány károsult mekkora értékre szóló bejelentését utasították el, valamint azt a kifejezetten jelentős tételt is figyelembe kellene vennünk, hogy a vagyonbiztosítással lefedett ingóságok és ingatlanok száma ma az egyharmadát sem éri el az összesnek. Az is jelzésértékű, hogy a bekövetkező károk egyre többekben keltik fel a biztosítás iránti igényt, így kimutathatóan nőnek a szerződési állományok. A biztosítók pedig a díjaikat srófolnák feljebb, mint ahogy e kockázatoknál már meg is tették. “Tavaly nagyjából 25 százalékkal nőtt a díjbevétel, jobban mint ahogy a nem-életbiztosításoknál általában” – összegzi e két folyamatot Szilágyi József, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főmunkatársa.
A tavalyi károk nyomán az idén elsősorban a mezőgazdasági biztosítások terén lehet díjemelésre számítani, noha az ebben az üzletágban tevékenykedő kevesebb mint fél tucat társaság közül már volt, amelyik tavaly nagyot emelt. Az időjárás egyébként nagyjából a nem-életbiztosítások 14-15 százalékát érinti: ennyi a tűz- és elemi kár kockázatokat magában foglaló vagyonbiztosítás. Elvben cascónál, szállítmánybiztosításnál is történhet időjárási malőr, ám ez itthon nem jelentős. Főleg nem a pénzügyi kockázatokra szóló konstrukcióknál, noha a nemzetközi színtéren az időjárási szélsőségek ezek ázsióját növelik éppen. A klímaváltozásért e szektorban világszerte aggódó viszontbiztosítási piacon éppen ezért nem átallanak e folyamatok előnyére is rámutatni: új termékek születnek.
A Hungária Biztosító előtt ismert például az a módozat, amely szélsőséges időjárásra visszavezethető pénzügyi károkra fizet. Így például egy üdítőital-forgalmazónak mondjuk abban az esetben, ha adott évi gyalázatos forgalmát egy kifejezetten hidegre sikerült nyárral tudja egyértelműen összefüggésbe hozni. “Ezt a biztosítást itthon még nem vásárolta senki, ám az időjárás szélsőséges eltéréseinek kockázatát fedező viszontbiztosítási szerződéseknél, főként az amerikai viharkárok következtében, érezhetően keményedik a piac, emelkednek a díjak” – számol be Haiman Pál, a Hungária viszontbiztosítási vezetője.
ÚJ KONSTRUKCIÓK. Nem az előbbi az egyetlen új termék. Három éve hasonló céllal a Worldwide Weather Trading Co. “időjárási hedge”-et hozott létre. Kialakították továbbá az időjárási derivatív ügyletet, amely például a melegebb, fűtést kevésbé igénylő telek miatt rajtavesztő energiaszolgáltatóknak nyújthat vigaszt. A többek között a brit Willis Faber Re által kifejlesztett módszerhez két, ugyanazon időjárási jelenség által éppen ellentétesen érintett cégre van szükség. A nagy forgalmat nagy hidegben bonyolító energia céghez így “nyári” vállalat dukál, azaz maradhatunk mondjuk az üdítőital-gyártó példájánál, amely bevételeinek javára meleg időben tesz szert. Ezek aztán tőkepiaci tranzakciók révén, kötvények beiktatásával, egymás közt “elcserélhetik” időjárási kitettségüket, ily módon bebiztosítva magukat a számukra kedvezőtlen változások okozta veszteségekkel szemben.
