Tülekszik felfelé az ember az undorító autóilekvárban a Vörösvári útról az Árpád hídra, káromkodva és manőverezve, hogy előrébb jusson, mert Pesten várja egy tárgyalás, próba, fontos találkozó. Ebben az apokaliptikus nyüzsgésben, már a híd feljáróján, ha egy pillantást vet jobbra, alig kétszáz méterre ott látja azt a másik várost, ahol még lehetne élni. Ódon épületeiből szinte párázik a nyugalom, a régimódi tempó. A benzingőzös káosztól egy kőhajtásnyira idillikus rezervátum áll. Ásatások kőfala védi, barokk templomtorony a zászlaja, bakhátas utcaköveken zötyög az autó és törik a tűsarok. Parkjában öregek és szerelmesek üldögélnek a harangszó burája alatt, a templomban a padokat meghitt falusi dohszag lengi körül. Szép hosszú házban székel az Óbudai Társaskör, télen-nyáron fantasztikus a műsorkínálata. A tér másik oldalán szintén hosszú ház, kapuja mellett márványtábla, miszerint itt élt és dolgozott haláláig, 1933-ig, az álmok, a szépasszonyok és a húslevesek nagy költője, Krúdy Gyula. (“Igazában egyetlen levest szeretett, mint ahogyan azokról a férfiakról mondják, akik voltaképpen egyetlen asszonyt szerettek, s amely férfiak véges végig szerelmeskedték az életüket, minden szoknyaránc után megfordultak.”)
E levesek lelőhelye pár lépésnyire ma is ott van a keresztutcában, mely Mókus utcának neveztetik. A lelőhely neve: Kéhli Vendéglő. Ide járt a Mester, itt volt törzsvendég, a törzsasztal helyét is táblával jelöltette 1933-ban Kéhli Mama. Az asztal is kegytárgy volt, míg el nem pusztult a háborúban. Többször jártam itt az elmúlt években, gondoltam nézzük meg ismét: mit tud a százegyedik évében járó Kéhli? A ház megőrizte ódon óbudaiságát, mai tulajdonosa nem engedett a divatos neo-procc csábításainak. Konyhája magyaros jellegű, de nem a zsírban tocsogó fajtából, a hagyományt karakteres ízek gazdagsága őrzi. Rusztikus és remek például a Forró Fazék velőscsonttal. Bájosan ütött-kopott, egyfülű fazékban sáfrányos-kakukkfüves leves, marhahúskoncokkal, gombákkal, zöldségekkel, egy forró velőscsont társaságában, mely alá a parasztosan vastag – így a jó! – pirítóskenyeret nyers fokhagymagerezdekkel dörzsölhetjük még ízesebbre. Krúdy uram is elégedett lenne. A Lévai Esztike töltöttkáposztája elég speciális, legalábbis nekem: a csülkös, füles-farkas, disznótoros jellegű étel minden elemében vastagon ízletes – kivéve túlpaprikázottságát, mely annyira dominál, hogy nem hagyja élni a többi ízt. Nézzük, mit tud a Sashegyi Ökörháta? Serpenyőben sült hátszín, előzőleg mustárral és fenyőmaggal pácolva, rajta pirított császárhúskockák, csiperkegombával és caprival, fehérborban fürdetve, mellé vajas burgonyapüré. Nagyszerű ízegyveleg, kár, hogy az ökör hátával nehezen birkózott meg a késem. A túrógombóc jó volt – még az állaga is! -, a tökös-mákos rétes úgyszintén. Viszont mindez rengeteg ideig tartott. Lehet, hogy Krúdy órákig szeretett ebédelni?
Környezet: barátságosan ódon
Kiszolgálás: udvarias, de lassú
Választék: bőséges
Előételek: 680-1480 forint
Levesek: 320-1280 forint
Főételek: 980-4280 forint
FOTÓ: KALLÓ IVÁN
FOTÓ: HAJNAL PÉTER
