Pontosabban: nem megy, hanem viszik. Orosziország gazdasági szakértői megpróbálják “eladni” a nemzetközi gazdasági és pénzpolitika szkeptikus irányítóinak azt a férfiút, aki március 26-án a pillanatnyi esélyek szerint Oroszország elnöke lesz. A legutóbbi ilyen kísérlet Davosban, a közelmúltban véget ért világgazdasági fórumon zajlott le, bár a globalizáció és a világháló jövője körüli viták miatt a fórum peremére szorult.
Az “eladó” személye érdekes volt. A hadműveletet Mihail Kaszjanov hajtotta végre, aki nemcsak pénzügyminiszter, hanem immár Oroszország egyetlen első miniszterelnök-helyettese. Sőt, voltaképpen ő tölti be a “megbízott miniszterelnök” szerepkörét, hogy Putyin minden energiáját az aktuális belső feszültségekre, a csecsen háborúra, s végül a heteken belül elkezdődő elnökválasztási küzdelemre összpontosíthassa.
Kaszjanovra azonban nemcsak ezért bízták rá az eladó szerepét. Őt jól ismerik a multilaterális pénzügyi szervezetek, mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap csúcsain: keményen és tehetségesen tárgyalt az orosz külföldi adósságok rendezésének lehetséges változatairól. Most arról akarta meggyőzni a nemzetközi pénzügyi világot, hogy Putyin “nyomban az elnökválasztások után becsvágyó reformprogramot fog bevezetni”. Mellékesen arra is célzott, hogy az elnökség várományosa a szovjet összeomlás utáni első olyan orosz államfő lesz, aki ért a gazdasági kérdésekhez, továbbá fel tudja mérni a világháló és általában az informatikai forradalom jelentőségét. (Hallgatósága ebben aligha kételkedett. Jól tudják, hogy annak idején Putyin őrnagy a KGB szolgálatában nem véletlenül rendezte be főhadiszállását Drezdában, ahol a szovjet hatalmi szféra akkor legnagyobb elektronikai támaszpontjának, a Robotronnak fedezete alatt igyekezett “beszerezni” a legkorszerűbb információkat.)
KÉTELKEDŐ VEVŐK. A piac egyelőre “nem vásárolt”. Kételkedve fogadta Kaszjanovot, s ennek a szkepticizmusnak a magyarázata elsősorban az orosz gazdaság fejleményeiben keresendő. A forgalomban lévő pénzmennyiség 1999 utolsó két hónapjában 15 százalékkal emelkedett. Magyarán: dolgozott a pénznyomda, hogy Moszkva fedezze az életszínvonal választások előtti múlékony felpumpálását, s dollárt vásároljon a külföldi adósságok törlesztésére (2000 első negyedében 3 milliárd dollárt kellene ez utóbbi célra előteremteni). Az orosz valuta árfolyama ennek következtében folyamatosan esik. Egy évvel ezelőtt 23 rubelt adtak egy dollárért, február derekán 29-et. Putyin első reflexe erre meglehetősen brutális volt. Arra akarta kötelezni az exportőröket, hogy minden devizabevételüket váltsák át rubelre. Az IMF kemény tiltakozása után ezt az utasítást visszavonták. A központi bank tartalékainak csökkenése pedig arra utal, hogy a pénz továbbra is menekül Oroszországból.
Itt lép be Putyin őrnagy “piacra vitelének” másik főszereplője, az IMF.
KUKACOSKODÓ ELLENŐR. Az orosz elnökjelölt pénzügyi elfogadtatásának kísérlete ugyanis éppen az IMF hatalomváltásának időpontjára esik. Michel Camdessus, a valutaalap vezérigazgatója február 16-án elhagyja hivatalát. A tisztségért, amelyet harmincegy esztendőn keresztül franciák töltöttek be, ezúttal komoly offenzívát indítottak a németek. Caio Koch-Weser pénzügyminiszter-helyettest akarják az IMF csúcsaira emelni és úgy tűnik, hogy a franciák jelöltje, Laurent Fabius volt miniszterelnök fokozatos visszavonulásra kényszerül. Ez persze nem változtat azon, hogy az IMF döntéseiben meghatározó szerepe van Washingtonnak. Az amerikaiak pedig egyelőre szkeptikusan szemlélik Oroszország pénzügyi helyzetének alakulását. Ezt tükrözte az IMF amerikai vezérigazgató-helyettesének közlése, miszerint 1999-ben 15 milliárd dollár menekült el Oroszországból és erre hivatkozva az IMF-kölcsön egyébként esedékes, 4,5 milliárd dolláros csomagját a márciusi elnökválasztás előtt nem folyósítják. (Aligha válik majd valósággá, de az általános hangulatot jól jellemzi Soros György nyilatkozata, aki arra szólított fel, hogy a valutaalap teljesen vonuljon ki Oroszországból: “Úgy vélem, ott a politikai fejlemények rossz irányba haladnak és az IMF-nek távoznia kellene. Elvesztettük azt a képességünket, hogy befolyásoljuk az oroszországi eseményeket.”)
Minden jel arra mutat, hogy a pénzpiac egyelőre a gyanakvó várakozás álláspontjára helyezkedik. Ez aligha oldódik fel az esztendő vége előtt. A piac (és a befektetők) jó fél esztendeig figyelhetik majd Putyin tényleges elnöki ténykedését, míg – a novemberi amerikai elnökválasztás eredményétől sem függetlenül – döntenek, hogy “vásárolnak-e”, vagy nem. –
