Hajdanában a Habsburgok kifinomult és többnyire sikeres házassági manővereire utalt a klasszikus mondás: “Háborúzzanak mások, Te, boldog Ausztria, házasodjál!” Ez ma már csak kettős kérdőjellel érvényes.
A hatalmat konzerváló házasságkötés művészete, a “vörösek” és “feketék”, a szocialisták (SPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) partneri viszonya a második világháború után majd két generáción át tovább élt. Szívóssá, de egyben merevvé is tette a hírhedtté vált “Proporz-szisztéma”, amely a gazdaság és a közigazgatás legporosabb sarkaiban is kicentizte a pozíciók megosztásának arányát.
Úgy látszott, hogy ez a megvénült gyakorlat túléli még az októberi választásokat is, amikor Jörg Haider szélsőjobboldali Szabadságpártja (FPÖ) betört a “házasságkötő terembe”. A szocialisták és a Néppárt kevesebb – 65, illetve 52 – mandátumhoz jutottak, mint eddig bármikor. Haiderék viszont beékelődtek rangsorban második pártként a vörösök és feketék közé. Azonos mandátumszámmal, de némileg több szavazattal megelőzték az ÖVP-t. Ennél is fontosabb volt a dinamizmus: a Haider-párt kevesebb mint másfél évtized alatt megháromszorozta erejét. Kifinomult taktikával igyekezett elfedni eredeti, neofasiszta lényegét és kék zászlói olyan jelszavakat hordoztak, amelyek hatásosan játszottak a közvélemény, sőt a munkások és szakszervezetek zsigeri félelmeivel. Haider az idegenellenességre tette a legnagyobb tétet, követelve a bevándorlás gyakorlatilag teljes tilalmát és ezzel összefüggésben az Európai Unió keleti kibővítése elleni harcot, megakadályozandó az olcsó munkaerő beáramlását.
A politikai színtér ezzel gyökeresen megváltozott, de a nagykoalíció szisztémája még nem omlott össze. Egy osztrák publicista így reménykedett: “Haider fái áttörték a házasságkötő terem mennyezetét, de nem nőnek az égig.”
GYŰLÖLETEK ÉS INTRIKÁK. Az igazi válság azonban csak ezután következett: megkezdődött a második osztrák köztársaság életének egy személyes és politikai gyűlöletekkel és intrikákkal terhes időszaka. Klestil, a néppárti államelnök attól tartott (nem ok nélkül), hogy ha a szélsőjobboldalt – az Európai Unió történetében először – beengedik a hatalomba, akkor Ausztria nemzetközi páriává válik. Ezért a legtöbb mandátumot elnyert szocialisták vezetőjét, Klima kancellárt azzal bízta meg, hogy újítsa meg a régi házasságot. Októbertől kezdve 110 napig alkudoztak vörösek és feketék, míg végül január 2l-én bejelentették: az alku mégsem jött létre, a házasság visszavonhatatlanul felbomlott.
Abban nagyjából megegyeztek volna, hogy a költségvetés ötmillió dolláros hiányát milyen kiadáscsökkentésekkel és adóemelésekkel hidalják át. A csőd azért következett be, mert a látszatmegállapodás után Schüssel külügyminiszter, az ÖVP főnöke azt követelte a szocialistáktól, hogy engedjék át pártjának a belügyi vagy a pénzügyi tárca irányítását. Ez világossá tette, hogy a Néppárt valójában szakítani akar, s egy egészen másfajta házasságkötésre törekszik: az FPÖ-vel akar koalícióra lépni, bevonni a szélsőjobbot a hatalomba, egyben megszerezni Schüssel számára az áhított kancellári széket.
MÉG NEM A CÍM KELL. A szakítás után az államelnöknek már csak egyetlen, kockázatos lehetősége maradt. Kisebbségi, szakértői kormány létrehozásával bízta meg a szocialista vezetőt. Ez az elvetélésre ítélt, kétségbeesett kísérlet még tartott, amikor Haider és Schüssel megkezdték a tárgyalásokat egy kék-fekete házasságkötésről, a szélsőjobb és a jobbközép koalíciójáról. Haider, akinek most még nem a cím, hanem a hatalmi fordulat kell, taktikusan közölte, Karintiában marad tartományi főnökként, a kancellári stallum bódulatában élő Schüsselre bízva azt a megoldhatatlan feladatot, hogy meggyőzze a világot: Ausztria a jobbközép és a szélsőjobb nászmenete után is “olyan marad, mint eddig”.
Eredménytelenül. Az EU már odáig jutott, hogy hétfőn közölte: a kapcsolatok felülvizsgálását fontolgatja, ha Haider pártja bekerül az osztrák kormányba.
A magyar kormányférfiak eddigi simulékony nyilatkozatai enyhén szólva nincsenek szinkronban az EU magatartásával. Pedig Ausztria politikai karakterének ilyen gyökeres változása nálunk egy sebezhetőbb társadalmi szerkezetre hat, mint az unióban. Egy pártpolitikailag még átmeneti, véglegesen ki nem kristályosodott magyar szisztéma számára (ahol a kormány csúcsain hajlamosak némi “ártalmatlannak” ítélt flörtre a Haiderénél nyersebb szélsőjobboldallal) különösen veszélyessé válhat, hogy éppen Ausztria mutatja fel nyugati határainkon a jobbközép és a szélsőjobb lehetséges összefogásának egész Európában elutasított modelljét.
Talán meg kellene szólalni. De másképpen. –
