Az utazási irodák többsége a túraajánlatok mellett szentel némi helyet az alpesi országokban elfogadott “síkresznek”, a pályaetikettnek. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) tízparancsolata látszólag evidens magatartásnormákat rögzít, így olyanokat, hogy legyünk tekintettel a többi sízőre, vagy hogy ésszerű sebességgel haladjunk, figyeljük a táblákat, ne álljunk meg beláthatatlan területen, és hordjuk magunknál a személyazonosságunkat igazoló okmányainkat. Ezen alapelveket láthatóan mi, a síksághoz szokott magyarok is kezdjük elsajátítani, ugyanakkor a helyszíni tapasztalatszerzés révén kialakuló norma betartásával még hadilábon állunk. A síedző szerint onnan ismerni meg a magyart, hogy melegítés nélkül, még a tavalyi hó élményével a lábában, felcsatol és csúszik. Az eredmény, vagyis sérülés, sok esetben nem is marad el.
Veszélyes az a virtus is, amikor a szlovák sípályák sorállásában edződött síőrült megpróbálja Ausztriában is azt, amihez északi szomszédunknál szokott, nevezetesen a csúszást mindhalálig, liftnyitástól az utolsó utáni menetig. Elfelejtkezve arról az apró különbségről, hogy tőlünk nyugatabbra a várakozás, így a menetek közötti pihenés nem kényszerű velejárója e sportnak. A túlerőltetés azután sokszor jár figyelemkieséssel, és így fokozott sérülésveszéllyel, mint ahogy a többnapos síelések harmadik napja is kockázatos lehet ebből a szempontból. A szakember erre a napra lazítást, inkább csak félnapos sportolást ajánl, mert a tapasztalatok szerint a legtöbb amatőr mozgáskoordinációja akkor van a mélyponton, és a “nagyolás” ugyancsak ön- és közveszélyes. Nagyolásra csábít egy fáradtságtól független helyzet is, amivel az erdőhatár felett sízők találkozhatnak.
A buckás, fákkal szegélyezett Chopokon sízővé érett honfitársainkon valamiféle eufóriát válthatnak ki a nyugati – különösen a franciaországi -, szinte szőnyegsimaságúra gyalult, széltében-hosszában végtelenséget idéző sípályák, amelyeken nincs semmiféle viszonyítási lehetőség, nem lehet érezni a sebességet, a távolságot. Itt valóban csak az önfegyelem segíthet, hogy felismerjük korlátainkat. És még egy parancsolat, amit nem lehet elégszer ismételni: egyedül soha ne síeljünk! –
