Janez Drnovsek miniszterelnök több mint hét esztendeje, Milan Kucan köztársasági elnök pedig jó kilenc éve tölti be hivatalát dél-nyugati szomszédunknál, ezzel is jelezve Szlovénia stabilitását. Az évszázadokon keresztül osztrák területnek számító, 1918-ban az újonnan létrejött jugoszláv államhoz csatlakozó ország egy főre jutó GDP-je – az Economist Intelligence Unit 1998-as adatai szerint – nominálértéken csaknem eléri a 10 ezer, vásárlóerő paritáson pedig a 13 ezer dollárt. (Összehasonlításul: a megfelelő magyar számok 4720, illetve 7497 dollárra rúgnak.) Ezzel a közép- és kelet-európai országok közül a szlovéneké a pálma – már, ami a jóléti mutatót illeti.
NAGYKOALÍCIÓ. Az országot gyakorlatilag Drnovsek – a hajdani jugoszláv kollektív államelnökség szlovén tagja, 1989/1990-ben a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államfője – 1992-es miniszterelnökké választása óta nagykoalíció vezeti. Ebben mindvégig az egykori Szlovén Kommunista Ifjúsági Szövetség jogutódjának számító, a kormányfő által vezetett Liberális Demokrata Párt játszott meghatározó szerepet. Mostani koalíciós partnerei: az 1996. novemberi választások után második legerősebb politikai erőként kikerült, Marjan Pobodnik miniszterelnök-helyettes – illetve fivére, Janez Pobodnik parlamenti elnök – által irányított Szlovén Néppárt, valamint a törvényhozásba akkor első ízben bekerült, és a kilencven tagú parlamentben öt képviselővel büszkélkedő Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártja.
Szlovéniában is fennáll koalíciós kormányzásnak az a problémája, hogy a kisebbik partner idővel önálló politikai identitásának felmorzsolódásával kénytelen szembenézni, ami a vezető kormánypárttal szembeni akciókra ösztönzi. A Néppárt ellenállása például nemrégiben megbuktatta a Liberális Demokratáknak egy hőerőműre vonatkozó tervét. Az ügy pikantériája, hogy az érintett – korábban szénbányászattal foglalkozó, mára magas munkanélküliségi rátával sújtott – körzet a miniszterelnök szűkebb pátriájának számít, az erőmű létrehozásának ötlete pedig eredetileg a volt kommunisták pártjától származik. A néhány néppárti képviselővel kiegészült jobboldali parlamenti ellenzék által kikényszerített országos népszavazás azonban ez év januárjában 78 százalékos többséggel (igaz, csupán 27 százalékos részvételi arány mellett) elvetette az erőműépítés ötletét.
Egy ennél fontosabb kérdésben, Szlovénia euro-atlanti integrációjának ügyében ellenben konszenzus körvonalazódik az ország meghatározó politikai erői között. A NATO-csatlakozás kívánatosságát az újra és újra fellángoló balkáni háborúktól alig néhány száz kilométernyi távolságban egyáltalán nem kérdőjelezik meg. Az európai uniós (EU) belépő ennél persze bonyolultabb ügy, ott ugyanis nem elsősorban biztonságra, sokkal inkább zsebre megy az alkudozás. A jelek szerint a szlovénoknak – a csatlakozás érdekében – bizony le kell mondaniuk néhány megkérdőjelezhetetlennek hitt alapelvről. Ennek kapcsán várható például a külföldiek számára eddig tiltott ingatlanvásárlás lehetősége, a külföldi cégek szlovéniai befektetéseinek megkönnyítése, vagy a pénz- és tőkepiac zártságának enyhítése.
AZ UNIÓ FELÉ. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben megfogalmazott kritikái nyomán felgyorsult az integrációs jogalkotás a szlovén parlamentben, s úgy tűnik, mára az eredetileg némiképp EU-ellenes politikát meghirdető Néppárt is beadta a derekát. Tavaly decemberben a szlovénok öt tárgyalási témára vonatkozóan adták át az úgynevezett pozíció papírjaikat az Európai Bizottságnak, az idén januárban pedig további három téma került terítékre. A február elsején életbe lépett társulási szerződéssel egy időben több ponton enyhítették a külföldi tőketulajdonosok mozgását a szlovén pénz- és tőkepiacon. A január közepén elfogadott hitelintézeti törvény értelmében a külföldi bankok számára megnyílt a fióknyitás lehetősége.
Mindeközben bankfúziós hullám söpört végig az országon. Az SKB Banka, Szlovénia második legnagyobb hitelintézete egyesült az UBK-val; a mérlegfőösszeg szerinti lista harmadik helyezettje, a Nova Kreditna Banka Maribor pedig felvásárolta a Dolejnska Banka 24 százalékát.
A szlovén piac radikális megnyitásáról és a külföldi befektetők nagyobb számú megjelenéséről mindazonáltal naivitás volna beszélni. Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint a működőtőke-beáramlás tavalyi visszaesése: 1998 első 11 hónapjában csupán 138 millió dollárnyi tőke érkezett, szemben az 1997 megfelelő időszakának 269 milliójával. Az IMAD nevű kutatóintézet szerint ennek fő okai a kedvezőtlen jogi feltételekben, a szegényes ingatlankínálatban, a dolgozói, illetve menedzsment-tulajdonba került cégeknek a külföldi stratégiai befektetőkkel szembeni ellenállásában, valamint a hatóságok részéről még mindig gyakran tapasztalható elutasító attitűdben keresendők. A “kisország-szindrómával” magyarázott hagyományos zárkózottság ellenére azonban ma már Szlovéniában is általánosan elfogadott nézet, hogy a külföldi tőke számottevő megjelenése nélkül az ország a jelenlegi kedvező mutatók ellenére lemaradhat a fejlett gazdaságok között folyó technológiai versenyben.
